Véletlen kísértés

1. Rész

Logan szemszöge:

Mondhatnám, hogy nem a tegnap esti buli egyáltalán nem ártott nekem, de nem emlékszem semmire. Az egyetlen dolog, ami halványan rémlik, hogy inni kezdtem. Aztán a következő dolog, ami szó szerint pofonvág, az a mellettem fekvő Jennie Austin. A suli összes sráca utána csorgatja a nyálát. Megértem, hiszen a csaj gyönyörű. De nem az én stílusom.

-Jó reggelt!- köszön.

-Szia!- rázom le, és kimászok mellőle. Van egy olyan szabályom, hogy nincs kapcsolat és nincs ottalvás. Valószínűleg annyira berúgtam tegnap este, hogy az utóbbit teljesen elfelejtettem.

Magamra zárom a fürdőszobaajtót, és kétségbeesetten nézek a tükörbe. Az egész felsőtestem karmo lásnyomok borítják. Inkább megmosom az arcom, és próbálok nem azon aggódni, hogy mit felejthettem még el a tegnap estéből. Mi van, ha valami faszságot csináltam?

Hosszú volt a téliszünet, és én amikor nem dolgoztam, akkor ittam. Holnaptól ismét elkezdődik az iskola, és ismét minden nap be kell vonszolnom magam abba a patkánylyukba.

Remélem, hogy Jennie elmegy, mire én kimegyek a fürdőből. Pontosan ezért próbálok a legtöbb ideig bentmaradni. Lezuhanyzom, hajat mosok, megszárítom a hajam, és egy szál törölközőben óvatosan kinyitom az ajtót.

Hatalmas sóhajtás tör ki belőlem. Nem tudom, hogy miért aggódtam azon, hogy elmegy e. Ő Jennie. Minden fiúnak kell a suliban. És ha egy pasi oldalán látnák, akkor az tönkretenné a hírnevét. Na nem azért, nyílt titok, hogy aki szeretné megkapja, csak közben sosem látni őt palikkal. Elég jól fenttartja a látszatot.

Mivel még bőven korán van, az ébresztőm borzasztóan korán szólalt meg. Mivel még van egy fél órám, így úgy döntök, hogy beugrom egy kávézóba reggelizni.

A lakás közelében nagyon sok jó kávézó és étterem van, így gyorsan kiválasztok egyet, és felöltözöm. Beállítom a hajam, és felkapom a táskám. Ezután már nem tervezek hazajönni, ezért minden cuccomat magammal kell vinnem. Lefutok a lépcsőn, és megkeresem a kocsimat. Beülök a koromfekete audimba, és elindulok a kávézó felé. Nem szoktam ilyen helyekre járni, főleg versenyszezonban, de néha szükségem van egy kis nyugalomra, amit többnyire csak itt kaphatok meg.

Besétálok a kávézóba, leülök, és teljesen nyugodtan várom a kiszolgálást, mint bármely másik ember. De én nem vagyok hétköznapi.
Mondhatnám, hogy szeretnék az lenni, de imádok középpontban lenni. El sem tudnám képzelni az életem reflektorfény nélkül. Így amikor a pincérlány odajön, és felveszi a rendelésem, egy közös fotót is kér.

-Köszönöm Mr. Harrison! Mindjárt hozom a rendelését!- sétál el mosolyogva az asztaltól Natalie. Igen, tudom a nevét. Hogy honnan? A kis papírról, amit ,,véletlenül" ejtett az asztalomra.

Férfiból vagyok. Persze, hogy nem zavar, hogy minden nő odavan értem. Hisz van miből válogatni. Akárhova megyek, legalább 3 csaj akar rám mászni. Nem szeretnék komoly kapcsolatot, aminek ennek hála esélye sincsen. Minden lány tudja, hogy mit várhat tőlem. Így a végén senki sem elégedetlen.

-Jó étvágyat kívánok a reggelihez!- mosolyog Natalie. Leteszi elém a kaját. Magamhoz képest lassan fogyasztom el, mert valahogy folyton összeakad a szemem Natalie-ével.

Amikor meglátom, hogy mostmár nagyon ideje van, hogy elinduljak, összepakolom a táskáimat, és a kis papírt a táskámba dobom, amire Natalie a nevét és a telefonszámát írta. Nincs abban semmi rossz, ha bebiztosítom magamnak a mai estét. A munka és a pia mellett múlt héten tanulnom is kellett volna, mert ma megírom az első vizsgám idén. Őszintén tudom, hogy szarul fog sikerülni. Nem tanultam rá semmit. Tegnap még egy buliban ugráltam. Szóval tudom, hogy nem lesz ötös. De ha nem sikerül átcsúsznom egy kettessel, akkor valamit muszáj lesz csinálnom, hogy ne bukjak meg, mert akkor vége a baseball-nak. Pedig az az életem.