Méreg

Méreg

- Én biztos, hogy nem fogok bejárni reggel vagy délután a suliba a szalagavatós keringő miatt. - mondtad. - Majd táncolsz valakivel az osztályodból. - Elvégre te is így tettél egy évvel korábban. Igazad volt, hogy nem járnál be, de nem az időd hiánya miatt. Nem is azért, mert elkötelezetten, szorgalmasan tanulsz az egyetemen. Nem, azért, mert egyszerűen a lustaságod nem engedte volna meg, hogy rám fordítsd azt az energiát. Persze, amikor szóba került, hogy akkor én most egy másik fiúval fogok táncolni már ment a hiszti a részedről, hogy én, hogy képzelem. Ekkor fontolóra vettem, hogy mégis veled táncoljak. Aztán ismét bevallottad, hogy te nem járnál be. Igazából, ha be is jöttél volna, akkor elkéstél volna. Pont, ahogy az első randinkon tetted és azután mindig. Az első mondjuk durva volt, 40 perc, de te biztos elindultál időben. Igaz, hogy 30 perc volt oda tőled az út, de lehet lerobbant a busz. Tudom, te minden tőled telhetőt megtettél. De tőled mindig ennyi telt. Vagy lehet összeverekedtél volna valakivel a táncpróbákon. Ilyenre is volt pár példa. Emlékszem, amikor a Parkba mentünk megünnepelni, hogy felvettek-e egyetemre. Annyira részeg voltál, hogy nem engedtek be az őrök. Nem baj, biztos vigyáztál volna rám, ja, de én már bent voltam. Pedig együtt indultunk oda, csak te már útközben bokorban végeztél. Aztán a legjobb barátod vigyázott rám egész éjjel odabent, mert te eltűntél. Aggódtam-e? Már meg sem lepődtem. Egyszerűen csak próbáltam nem is rád gondolni, kint hagytam a valóságot. Aztán a másik haveroddal megpróbáltatok elkötni egy kocsit, amikor megtalált az éjszakában. Nagy ötlet volt az is. Ezek után ahogy visszaértetek nagy-nehezen a Park bejáratához. Ismét nem akartak beengedni. Ekkor már a bátyád is veled volt. Nem sokkal később a teljes biztonsági szolgálat veletek foglalkozott. Lökdösődtetek, mígnem a teljes területről kitessékeltek. Jogosan. Vagy egy másik történet, amikor a nagymamádnál voltunk. Szegény családodról volt szó a faluban miattatok egész héten. Elmentünk arra a búcsúra, emlékszel? Egész jól indult. Szereztél nekem egy plüss majmot, mint a filmekben a vidámparkos jelenetben. Azt hiszem ez volt a legromantikusabb pillanatunk a bő egy év alatt, amit veled töltöttem. Azóta is megvan valahol. Aztán eltűnt az a napszemüveg és hirtelen jött a kurva anyázás, aztán az a gyomorszájon rúgás, pár pofon és végül az a srác a földön betört fejjel. Én rohantam anyukádért, mert tudtam, hogy ez nem lesz ennyi. Jöttek a mentők, a rendőrök. Anyukád sem lepődött meg, hisz ő is tudja, hogy ez várható volt egyszer. Hogy kinek a hibája volt ez az egész? Az lényegtelen, te mindig vonzottad a bajt, még akkor is, ha nem akartad. Egyszerűen ilyen voltál. Sírtam, sírtál, sírtunk. Aztán rájöttem, hogy ez 1 héten belül a második ilyen dulakodás. Órákkal később hazaértünk. Nekem ez sok volt. Hisztis voltam? Lehet. Miért? Mert az én pasim engem jellemez. Én ilyen pasit akartam? Határozottan nem. Egész éjjel nem szóltam hozzád. A tesóddal próbáltatok nyugtatgatni, míg én azon gondolkoztam, hogy másnap reggel haza jövök onnan Volán busszal. A srácnak nem lett nagy baja, másnap már kiengedték. Én pedig valamiért veled maradtam. Ezután 2 hónapig nem volt hasonló. Aztán ismét belekötöttél egy osztálytársamba egy bulin, mert hozzám szólt és megölelt köszönés gyanánt. Annak a halloweeni bulinak a folytatásán volt ez, amin egy évvel korábban szerelmet vallottál, és én nem viszonoztam, majd rágyújtottál a helységben és a biztonságiak cipeltek ki. Itt most én léptem közbe. Nem akartam megszégyenülni a barátaim előtt, hogy összeverekszel az egyikükkel. Amúgy sem voltam biztos abban, hogy ki járna vele rosszabbul, csak sejtettem. Jobb a békesség. Esélyesen be sem engedtek volna a tánc próbákra, mert úgy utáltak a tanáraim. Az osztályfőnököm számtalanszor megkérdezte, hogy "Még mindig együtt? És mégis miért?" Hogy miért? Nem tudom, de még mindig. Vagyis azóta már nem. Szerencsére. Sose fogom elfelejteni, amikor nem voltam ott az osztálykiránduláson és az osztálytársaim és a tanáraim beszéltek ki minket. Nem vettem rossz néven, hiszen nem velem volt a hiba, vagyis mégis, hiszen bármikor kiléphettem volna, de nem tettem. Lehet a táncot sem tudtad volna megtanulni, úgy ahogy azt a pár apróságot nem tudtad, amire kértelek. Vagy talán nem akartad. Amikor számtalanszor hazaértünk hozzánk és te sosem mostál kezet, csak összefogdostál mindent a koszos kezeddel, benyúltál a tiszta poharak közé, amiből a családom válogat másnap reggel. Vagy csak kicsaptad az étkezőasztalunkra a használt borotvádat, mintha mi sem lenne természetesebb és ismét nem értetted, hogy miért szólok rád, hogy vedd le onnan kérlek. Vagy amikor a koszos, sáros gatyáddal befeküdtél a frissen mosott ágyneműmbe. Olyan sokszor megkértelek alapvető igényességet mutató apróságokra, de mindig újra és újra lefutottuk ezeket a köröket. Anyukád sem tehetett ezekről. Ő próbálkozott, láttam. Szerettem őt. Csak nem értettem. Mintha magunkat láttam volna a szüleid kapcsolatában. Ezért is féltem. Aztán az is lehet, hogy részegen érkeztél volna meg a próbákra. Bárki meglepődött volna vajon? Dehogy. Mielőtt elballagtál a giminkből 2 héttel korábban majdnem kicsaptak, hiszen közel egy liter vodkát elfogyasztottatok ketten a születésnapod alkalmából a suliban. Két osztálytársad cipelt fel az udvarról. Tudtál inni és szerettél. Jobban, mint bármi mást. Fiatal vagy, igen, de ez valóban azt jelentené, hogy minden nap iszik az ember? Vagy én vagyok rossz fiatal? Azt mondtad, hogy nem vagy alkoholista, csupán nem tudsz leállni, ha elkezdet. De azért elkezded, mert hiányzik. Érdekes. A csütörtöki korlátlan fogyasztós napon például olyan bódult voltál, hogy elestél. Aztán felálltál és tovább mentél. Aztán észrevettük, hogy nyomot hagysz magad után. Észre sem vetted, hogy beletenyereltél abba az üvegszilánkba, ami végig szaladt a tenyereden. Szerencsére nem volt nagy baj, egy felessel el is mulasztottad a fájdalmat. Aztán ott van a kedvenc történetem, amikor a barátnőimmel kitaláltuk, hogy na akkor mi most elmegyünk iszogatni egy csajos buli keretein belül 6-an. Végzősök voltunk, 18 évesek, csak egy pár koktélra ültünk be. Megbeszéltük, hogy te eljössz a körtérre 11 körül, mert féltesz és még az utolsó busszal haza megyünk. Aztán rájöttél, hogy te pénteken nem lehetsz józan, főleg, ha a barátnőd valahol jól érzi magát nélküled. Természetesen ti is a környékre jöttetek. Pontosan tudtad, hogy én hol vagyok és amikor már kellően hidratált voltál eljöttetek oda. A három lépcsőfokon majdnem orra estél a legjobb haveroddal együtt, én pedig forgattam a szememet, ahogy megláttalak. Tudtam, hogy nem véletlen keveredtél ide. Ha más lett volna a párom, akkor még örültem is volna a meglepetésnek, de te nem az a jó fajta meglepetés voltál. A fehér gatyába betét nélkül menstruálós meglepetések közé sorolnálak ekkor. Nekem köszöntél, majd lebasztad a táskád két barátnőm közé és rátámaszkodtál a legjobb barátnőmre. Mindenki ismert már, senki nem csodálkozott, senki nem kedvelt. Nem tudom szavakba önteni, hogy mennyire kellemetlen volt ez számomra. Ismét az én pasim, ismét önmaga, ismét részeg. Érezted, hogy nem vagy kívánatos személy. A legjobb barátnőm is a tudtodra adta. Kimentetek a hely elé hárman, mert le kell szögeznem, hogy nálatok megszokott volt, hogy lányok vannak a csapatban, csak nekem nem volt javallott az ellenkező nemmel beszélni. A cuccaitokat bent hagytátok. Volt nálatok egy szatyor tele piával. El nem tudom képzelni, hogy mennyit ihattatok előtte és még mennyivel készültetek a későbbiekre. A hangulat az én társaságomnál elszállt, mindenki a hazamenetelről kezdett beszélni, pedig előtte 10 perccel még önfeledten nevettünk. Az indulás mellett döntöttünk, szóltam a nektek, mire ti egy gyermeki hisztit vágtatok le nekem, hogy maradjunk még, majd a fél hármas éjjelivel elmegyünk, ti még inni akartok, üljünk ki a tóhoz. Próbáltam ellenkezni, a legjobb haverod pedig egyre csak győzködött, mire én rákiabáltam. Ezután mindketten megsértődtetek rám, de végül nagy-nehezen elindultunk. Futottunk a metróhoz Te, a legjobb barátnőm és én. Aztán futottunk a buszhoz, amit lekéstünk, de nem baj. Van még egy. Kitaláltad, hogy te éhes vagy és meki kell. Lassan ott tartottam, hogy akkor menj, én pedig haza megyek. Valahogy megértetted, hogy nem lesz mekid, de aztán kiakadtál, hogy várni kell a buszra. Hosszú volt az a 20 perc ott éjjel a megállóban. Nem voltak sokan, de az a pár ember is minket nézett. Mire hazaértünk már hozzád sem szóltam. Folyamatosan hisztiztél és szitkozódtál. Nálunk kiakadtál, hogy én szó nélkül elmentem kezet mosni és nem adtam neked oda a papucsod. Pontosan tudtad, hogy hol van az a papucs. Már egy éve tudtad. Elővettem, mire a lábadon lévőt lerúgtad az út közepére, két irányba. - Persze, majd ezt is elrakom. - Az este és a másnap veszekedésből állt, de valami fura módon ezt is elnézetem. Ha nem alkoholtól voltál bódult, akkor szívtad azt a cigit. Majdnem miden este kimentél és egyedül elszívtad. Aztán bejöttél és kábultan estél az ágyba. Hozzád se lehetett szólni. Az is kész csoda, hogy egyáltalán hagytad, hogy táncoljak a szalagavatómon. Hisz oly sok dolgot meg akartál tiltani. Közöltem veled, hogy én nem szeretnék veled és a barátaiddal szilveszterezni, mert nem lealjasodni szeretnék vagy rád vigyázni, hanem jól érezni magam. Erre te megtiltottad, hogy milyen buliba nem mehetek, kikkel nem lehetek. Én kiakadtam. Közöltem veled, hogy nem vagy se az anyám, se az apám, hogy bármit megtilthass, de még csak a férjem se, hogy esetleg beleszólhass. A válaszod a következő volt: Csak azért elveszlek, hogy megtilthassam hova mehetsz. Meg is lepődtem, hiszen kapcsolatunk elején még közölted velem, hogy sose fogsz elvenni. Láthatóan dúlt a rózsaszín köd. Vagy inkább szürke? Ezen aztán jól összevesztünk.

Fiatal kapcsolatunk olyan volt számomra, mintha toronyba lennék zárva. Ilyen az a szerelem? Nem hiszem. De minden egyes ilyen után valamiért mégis megbocsájtottam. Valahogy mindig kibékültünk, de mindig tudtam, hogy 2 hétig szól a fegyverszünet. Vagy annyi se. Számtalanszor voltunk nálunk és én elvonultam a fürdőbe és a földön sírtam azon, hogy mennyire nem vagyok jól a közeledben. Számtalanszor mentem hozzád úgy, hogy már elindulni sem volt kedvem és minél közelebb jártam, annál rosszabb volt. Megérkeztem, 10 perc boldogság és máris jött egy konfliktus vagy egy cselekedet, ami után ismét csak a szürkeség következett.

Megbántam-e? Nem. Tapasztalat voltál a számomra. Én is az voltam neked. Velem is voltak bajok biztosan, hiszen egy kapcsolat két emberen múlik. (((Rajtad és az apádon.))) Rajtad és rajtam. Voltak jó pillanatok, hiszen másképp nem húztuk volna eddig. Voltunk boldogok, nevettünk sokat. Végső búcsúnk egész korrekt volt. Elmentünk kávézni, már csak öleléssel köszöntünk. Kimondtuk a végét. Sírva mentem haza. Utána még egyszer összefutottunk. Addigra átgondoltam mindent a közösen töltött időből. Ahogy megláttalak már nem a szomorúság fogott el, hanem csak el akartam menni onnan azonnal. Nem akartam már jópofizni veled.

Köszönöm az együtt töltött időt! Boldogságot kívánok neked, olyat, amit én is találtam.

Légy jó!