Ragyogó aranyszín, a remény árnya. Sötét alagút, egy rögös ösvény, a kilátástalanság netovábbja. Az alagút végén apró fénysugár, a gazdagság halovány ígérete, elképzelt jövendő kósza látképe.
Az aranyvadász óvatosan lépdelt a barlang mélyén foszforeszkáló ragyogás felé. Ez lesz az! Már hetek óta a Törpe-hegység bérceit járta, barlangokba és bányákba szállt alá, hogy aranyat találjon. Ez lesz az. Magasabbra emelte lámpását, hirtelen fel sem ismerte tulajdon kezét, amely akár egy csontvázé is lehetett volna, annyira pergamenvékonnyá vált az éhezéssel töltött évek alatt. Az eddig hepehupás talaj túlságosan egyenessé vált, lábai kifutottak alóla. Fenékre huppant, lecsúszdázott egy lejtőn. Lámpása a földre zuhant, elgurult mellőle. Gyorsan talpra ugrott, körülnézett. Aranyszín árnyak ragyogtak mindenhol, a levegőt megtöltötte egyfajta ritmikus zümmögés. Szükségem lesz arra a fényre. Felvette lámpását. Szemei először nem közvetítették agyának a befogadhatatlan látványt. Már majdnem továbbment, amikor ráébredt, hogy mit is látott a földön. Visszanézett, biztos volt benne, hogy a delíriumos, önkívületi állapot határára sodorták kutatással terhes hónapjai. Megrázta a fejét, körbevilágított lámpásával. A fény életre kelt, aranyszín pontok repkedtek. Az aranyvadász a homlokát ráncolta, utána megtörölgette gyűrött arcát. Körülzsongta őt sok-sok légyszerű aranybogár. Már nem látta a kijáratot, mert a hatalmas aranyfelhő beborította a barlangot.
– Mondj nekünk egy okot, hogy ne együnk meg téged, halandó! – hallatszott a lábai alól egy öblös, mély, ragadozóra emlékeztető hang.
Az aranyvadász lenézett, ideje volt tudomásul vennie az előbbiekben nem befogadott látványt. A padlóról egy tenyérnyi nagyságú, aranyszínű, orrszarvú bogár figyelte őt. Ízelt lábai emberi kézre emlékeztető mancsokban végződtek; kettő, hatalmas szeme a legyek darabos tekintetét idézte. Szájában nem csáprágók voltak, hanem két íves fog, amik körülölelték farkasokat idéző állkapcsát. Ormótlan bőrszárnyai folyamatosan szitálták a levegőt, de nem emelkedett fel.
– Mi az okod halandó?
– Az okom? Jogom van élni.
– Milyen alapon?
Az aranyvadász megvakargatta feje búbját:
– Mert a legtöbb embernek joga van hozzá.
– Mi alapján válogatod szét azokat, akiknek van, és azokat, akiknek nincs?
– Többnyire intelligencia és morális viselkedés alapján...
– És téged mi különböztet meg másoktól?
– Engem?
– Nélkülözhetetlen képviselője vagy a fajtádnak? Ha igen, akkor tisztes elnézésedet kérjük.
– Nélkülözhetetlen vagyok.
– Miért?
– Hát mert...
– Tényleg érdekel – kelepelte a bogár.
– Mert jogom van ahhoz, hogy éljek – ismételte konokul az aranyvadász.
– És ez tesz téged nélkülözhetetlenné?
– Igen.
– Akkor nem vagy nélkülözhetetlen. Ez esetben...
– Várj! Honnét jöttél? Ki vagy te?
– A barlangokon keresztül utazunk. Megismerjük a világ fajait. Megnézzük őket, táplálkozunk, továbbállunk. A nevemet nem fedem fel neked, úgysem értenéd meg. Nemrégiben tanultam meg a te nyelvedet.
– Várj, várj! Bebizonyítom neked, hogy nem vagyok az eledeled!
– Csak rajta, nyugodtan!
Az aranyvadász körülnézett. Mindenhol köröztek a bogarak. Övén ott lógott súlyos revolvere, szinte mindenki hordott egyet magánál a Vidék tájain, de itt lent, délen, keveseknek adatott meg hozzá a lőszer is, legtöbben kardot használtak. Az aranyvadásznak mindössze három tölténye volt már évek óta, kardra nem tellett neki. Ezzel a fegyverrel azonban lelőhetem ezt a beszélő rémet.
– Hadd szedjem össze a gondolataimat! – mondta a bogárnak.
– Gondolkoznod kell ahhoz, hogy felfedd az értékedet?
– Igen...
– Nem attól félsz, hogy nem lelheted, mert nem tudod, magadban hol keressed?
– Sosem kérdezték még tőlem, hogy miért lenne jogom élni.
– Pedig ha nem tudod, akkor nincs is. Akinek van valami értéke, az tűzzel-vassal küzdeni fog érte, hogy a világ tudtára hozza. Ha nem teszi, az értéke nem lesz érték, érdeme pedig nincsen.
– Aranyat keresek. Hetek, sőt hónapok óta. Az Öböl bűnözői között éhezem. Szeretnék északra menni, új életet kezdeni.
– Fajtád legtöbb képviselője ilyesmiken gondolkozik, mind nélkülözhetők.
– Arannyal kevertelek össze titeket!
– Mert azt láttad, amit akartál, nem azt, ami előtted volt. Ennyi, amit fel tudsz hozni mentségedre?
– Vannak barátaim, akiknek fontos lehetek...
– Minden kapcsolat, amellyel fajtád rendelkezik előbb-utóbb véget ér, szétzilálják önös érdekek.
– Nem mind...
– A halálnak is van egy önös érdeke, mégpedig az, hogy titeket magával vigyen.
– Nőm van, akit szeretek!
– Nincsen, de ha lenne, sem számítana. Ennyit tudsz csak felhozni mentségedre?
Mit mondhatnék? Mit mondjak, mit mondjak? Az aranyvadász fegyvert rántott, zümmögő bogarak tucatjai szálltak bele revolverének csövébe. Amikor felhúzta a kakast, a fegyver beragadt. Ujjai síkossá váltak, revolvere a földre zuhant.
– Túlélési ösztönötök még mindig figyelemre méltó.
– Kérlek, ne ölj meg!
A bogár felröppent, belecsapódott az aranyvadász arcába.
A férfi kétségbeesetten üvöltött, még látta a fényt. Ragyogó aranyszínt, a pusztulás árnyát, sötét veremben, a kilátástalanság gödrében. Tovatűnt az út, amerről jött, tovalett az apró fénysugár, a külvilág halovány ígérete, egy elképzelt jövendő kósza látképe.
Ti mit mondtatok volna a bogárnak?
Mi a célotok, amiért "tűzzel-vassal" küzdenétek?
Mi az az értéketek, amit szívesen felfednétek, de még nem sikerült? Vagy ha már igen, akkor is írjátok meg nyugodtan.
Ti kikhez igyekeznétek haza?
YOU ARE READING
bábjátékos - az aranyvadász
FantasyElgondolkodtatok már rajta, hogy milyen jogunk van az élethez? Szerintem sokan úgy hisszük, közöttük én is, hogy evidens, hogy van. De ha azt kérnék tőlünk, hogy ezt megindokoljuk, racionális érvekkel alá is támasszuk, mit mondanánk? Ha azt kérdezné...
