,,Csak fogd fel egy remek kaladnak amíg tartott élvezted. Aztán kiszálltàl a hullámvasútból és akartál még egy kört, de már nem lehetett "
Sajnálom, de nem tudom felfogni, hogy elmentél és már nem vagy velem! Mindenem ami volt elvitted magaddal, csak az üresség és a fájdalom maradt. Miért tetted ezt velem?
Köszönöm, hogy megtanítottál szeretni. Talán túl szép volt, hogy igaz legyen. Minden alkalommal amikor ott sétálok ahol egykor veled, a szívem összetörik. Megígérted, hogy nem utoljára találkozunk. Amikor utoljára megcsókoltál az nem búcsú csók volt.
Megígérted!
Azt mondtad szeretsz!
Miért hazudtál ekkorát?
Tudod a remény meghalt bennem, hogy egyszer valaha keresni fogsz, de tudod igazad van. Tudom, belátom!
Nem működne túl keveset lehetsz itthon, és túl keveset beszélhetnénk. Minden alkalommal amikor a városban sétálok azt remélem, hogy nem futunk össze, egyszerűen képtelen lennék elmenni melletted sírás nélkül.
Két ember aki gyötrődik, de nem lehet több köztük...
Az alig 20 évem alatt amit megéltem soha senki nem szeretett így. Annyira sajnálom, hogy mindent harapófogóval kellett kiszedned belőlem, csak féltelek közel engedni, de bárcsak ne lettem volna ennyire gyáva.
Bárcsak fontosabb lettem volna neked!
Gyönyörű emlékeket szereztél nekem. Tudod mi fáj a legjobban? Amikor a végén azt mondtad te semmit nem bántál meg, és számodra ez nem volt időpazarlás. Bárcsak azt mondtad volna, hogy utálsz és ezért nem kellek neked, de soha nem mondtad. Sőt előtte egy nappal is azt mondtad mennyire szeretsz. Tudom csak az én szívemet akartad védeni de nem sikerült, ahogy elmentél mindent magaddal vittél. Amikor kórházba kerültem nem akartam, hogy begyere meglátogatni, féltem, hogy ha azt látod amit én, nem foglak többet érdekelni. Erre azt mondtad nem érdekel mi van rajtam, és hogy mennyire vagyok padlón te velem szeretnél lenni a nehéz pillanatokba és ha kell órákat utazol, hogy 2 órát velem lehess.
Egy igazi kincs voltál!
Ami igazán hiányozni fog az a buta nevetésed, és a gyönyörű kék szemeid. Bárcsak utoljára kimondhatnád azt hogy Drága, csak utoljára szólíts így!
Nem mondom azt, hogy remélem jól vagy, NEM! Remélem te is annyira szenvedsz mint én! Tudod Drága én akkor is gyávának tartalak, tudom hogy félsz, félsz attól, hogy komolyan belém szerettél, és hogy nem működne a távolság miatt. Bárcsak megpróbáltuk volna! Mert soha nem tudjuk meg mi lett volna ha...
Ádámnak a legjobb barátomnak!
Először is SZERETLEK! Annyira nagyon szeretlek. Te csak a szívem akartad megvédeni, nem a te hibád volt, hogy nem sikerült ez az én makacsságom. Köszönöm, hogy egész éjjel fent maradtál velem és sírhattam neked. Köszönöm, hogy azt mondtad én jobbat érdemlek nála, és fogjam fel jól, mert mindenben van valami jó. Annyira sajnálom, hogy rossz barátod voltam olykor.
Azt gondoltam, hogy én nem érdemlem meg a boldogságot, és jöttél te, aki a csillagokat lehozná nekem. Én más miatt szenvedtem amíg te azért mert én szomorú vagyok. Nálad erősebb és kedvesebb embert nem ismerek. Köszi, hogy minden csajos hülyeségben benne vagy! Köszönöm a sok lelki fröccsöt. Egy csomó dolgot megköszönhetnék neked, de nem teszem mert a végén elszállsz magadtól. Viccelek, te még ezt is megérdemelnéd, hihetetlen hálás vagyok neked Ádi! Te vagy a legjobb ember a világon, csak mondanám, hogy a srác egyszer azt mondta nekem, hogy egy nagyon csinos nő a háttérképe (én voltam a képen)
Megkérdeztem tőled azt, hogy mi legszebb közös emléked velem, azt felelted, amikor a nyáron egy padon ültünk a Tisza parton és beszélgettünk. Bárcsak vissza mehetnék és újra átélhetném!
Vissza kérdeztél nekem mi, én persze azt mondtam veled nincs kedvencem, mert mind rossz. Igazából minden jó veled, még azt is szeretem amikor veszekedünk, ahogy egyszer megbeszéltük mint egy elvált házaspár.
Tudom ezt soha nem olvasod el, mert nem mutatom meg neked.
Hehee. De nagyon fontos vagy.
Köszönöm, hogy vagy nekem!
—————————————————————————
Sziasztok!
Fuu hol is kezdjem. Először is köszönöm, annyira nagyon köszönöm, hogy ennyi kihagyott idő után is olvassátok a könyveimet. Nem lehetek elég hálás a sok kedves kommentért, én ezt nem érdemlem meg! Bárcsak megmagyarázhatnám, hogy miért tűntem el, több könyvbe is bele kezdtem, de nem éreztem elégnek magam ahhoz, hogy megírjam. Pedig szeretnék írni, mert nagyon hiányzik. Az igazság, hogy félek nem megy nekem, még egy dolog amiben csalódni kell. Lehet az oktatóimnak igaza van és felejthető vagyok...
Az idézet amit olvashattatok a rész elején Ádámtól van, akkor mondta amikor életem első szerelme kidobott. Fáj! Még mindig...
Ez a könyv, nem egy történetről fog szólni. Szeretem azokat az idézeteket amiken lehet gondolkozni, és ebbe a könyvbe főleg ilyenek fognak kerülni. Így legalább én is többször fogok jelentkezni...köszönöm, ha kitartotok mellettem és ezt elolvassátok. Tudom ez picit személyesebb lett mert ez az én történetem, de remélem nem baj. Az idézeteket amiket kirakok lehetséges, hogy majd fogjátok látni a könyveimben, mert igen szeretnék még írni könyveket.
Köszönök mindent!
Puszi B.
