Megszállotság

I PROLÓGUS I (+18)

Valahol, valamikor elvesztettem önmagam. Azt mondják, a szerelemnek határai vannak, de én már nem tudom, hol húzódnak az enyéim. Talán az a nap volt a vég, amikor először megláttam őt – amikor a világom egyetlen mozdulatával kifordult önmagából.

Azóta minden gondolatom körülötte forgott. Ahogy a napok peregtek, ő volt az első, aki eszembe jutott, és az utolsó, akivel elaludtam. Nem értettem, hogy történhetett ez. Egyszerűen nem számított, hogy mit csináltam, merre jártam, csak ő járt a fejemben.

Nem tudom mi történt velem. Tudtam, hogy ő csak egy ember, mint bárki más, de számomra ő jelentette az egész világot.

Magam sem akartam elhinni, hogy meddig jutottam. Talán az őrület volt a legjobb szó rá.

Azonban egy nap mindennek vége ért. A szívemben megjelent az üresség.

A városunkban található temetőben álltam. A koporsót bámultam, amiben az életem szerelme pihent. A könnyeim megállíthatatlanul folytak az arcomon. Szinte remegtem a sokktól, még mindig nem bírtam felfogni a kialakult helyzetet.

Tiberius, akit a világon mindennél jobban szerettem, elhunyt.

Úgy éreztem mintha valami bennem is kihunyt volna, mintha az életem legfontosabb darabja egyszerűen eltűnt volna.

A lelket az anyja, Maria, próbálta tartani bennem.

- Akármennyire fáj kimondanom, Tiberius már egy jobb helyen van. – karolt belém az említett személy.

- Ő túl jó volt erre a világra. – értettem egyet.

Mielőtt még a földbe helyezték volna a koporsót, a pap elmondta a gyászbeszédét.

- Dicsértessék a Jézus Krisztus! Kedves Gyászoló Testvérek! Ma összegyűltünk, hogy végső búcsút vegyünk szeretett testvérünktől, Tiberius-tól. Az életünk egy fontos része távozott el, és mindannyian érezzük a veszteség fájdalmát. Azonban a hitünk és a reményünk segít átvészelni ezeket a nehéz időket.

Az elhunyt életének minden pillanata Isten ajándéka volt számunkra. Tiberius élete során sok örömet és szeretetet hozott mindannyiunk életébe. Emlékezzünk rá szeretettel és hálával, és őrizzük meg emlékét szívünkben.

A Szentírás szavai vigasztalást nyújtanak nekünk ebben a nehéz időszakban. Jézus Krisztus azt mondta: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek; higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek." (János 14:1-3). Higgyünk abban, hogy Tiberius most békében van, és egy nap újra találkozunk vele.

A temetési szertartás során emlékeztetjük magunkat arra, hogy a halál nem a vég, hanem egy új kezdet. Az örök élet reménye és a feltámadás hite adjon erőt és vigaszt mindannyiunknak. – hangzottak el az alábbi szavak.

Még egy utolsó pillantást tehettünk az elhunytra. Mariaval egymásba karolva sétáltunk a koporsó elé. Tiberius élettelenül feküdt benne, aminek a láttán összeszorult a szívem.

Maria próbálta türtőztetni magát, de láttam rajta, hogy nehezen ment ez neki. Biztatóan megsimogattam a karját, amit gyengéd mosollyal fogadott.

- Köszönöm, hogy mellettem vagy. – mondta, és visszasétáltunk a helyünkre.

Végig néztük, ahogy bezárják Tiberius koporsóját, és utolsó útjára kísérik őt.

4 férfi emelte fel a koporsót és kezdte el vinni a számára kijelölt helyére.

Lassan haladtunk a tömeggel mi is.