Bezárva a temetőbe

1. fejezet

Karen hazaért az iskolából. Megkönnyebbülten, nagyot sóhajtva lehuppant az ágya szélére. Talán még soha életében nem volt ilyen nehéz hete. Szerencsére vége volt, a péntek utolsó tanítási órájának is vége volt. A 15 éves lány általában pezsgő és élénk volt az osztályban, aki képes a legszomorúbb osztálytársát is megvigasztalni. Szerette a világos blúzokat, hosszú piszkosszőke haját a legtöbbször kiengedve hordta, néha azonban csatokkal, vagy hajpánttal tűzte el. Egy kicsit különc volt, de ez nem zavarta.

Úszásedzésekre járt, ezt is nagyon szerette, keményen edzett, az álma az volt, hogy egy szép napon olimpiai bajnok váljon belőle. Szabadidejében sokat olvasott, és maga is szeretett történeteket kitalálni és ábrándozni róluk. Néha le is írta őket egy füzetbe.

A szülei David és Rosalie voltak. Karen szerette őket, de azt nagyon sajnálta, hogy nem volt egy testvére sem. De ezt pótolták az unokatestvérei! Az anyukájának három testvére volt, mindhármuknak születtek gyerekei, nem is egy! Így Karen, ha testvére nem is, de összesen hét unokatestvére volt az anyukája részéről.

A lány szeretett velük beszélgetni, a legjobban a 13 éves Daisyt, és a 14 éves Virginát kedvelte. A tőlük idősebb, 19 és 22 éves Charlie és Nancy már a felnőttekhez csatlakozott, alattuk pedig a 2 éves Bruno, és az ikrek, az ötéves Hannah és Thomas volt.

Tehát egy ilyen nagy család igyekezett pár havonta összejönni, ha szép idő volt, a nagymama nagy udvarában, ha rossz idő volt, általában a házban oszlottak szét. A felnőttek a konyhában beszélgettek, a fiatalok a vendéglőbe vonultak.

A nagymama, akit szintén Nancynek hívtak és gyakran Nanának becézték, ha már elege volt a komoly, felnőttes témákból, átjött a vendéglőbe. Olykor magával hozta az ifjabb Nancyt és Charlie-t is. Karen, ha lehet, ezeket a beszélgetéseket még jobban szerette, mint mikor hármasban voltak Daisyékkel.

Sokat beszélgettek így. Nancy elmesélte, milyen az orvosi egyetem, ahova járt, Charlie pedig érdekes emberekről számolt be, akikkel a vonaton találkozott (a fiú kalauz volt). Néha Daisy, Virgina és Karen is elmondták, mi történt velük mostanában, és alaposan kibeszélték a történteket. Olykor-olykor az ikrek is odaballagtak a nagyokhoz és érdeklődve hallgatták a beszélgetést.

Nana nagyon bölcs asszony volt. Karen odavolt derűs, békés természetéért, és mindig minden szavával egyet értett. Biztosra vette, hogy Nanától örökölte az általában pozitív gondolatait.

Mikor Karen idáig ért a gondolkozásban, elfutották szemét a könnyek. Nana egy hete került kórházba, vasárnap pedig már a férje mellett pihent a temetőben.

Ezért volt roppant nehéz ez a hét.

Karen szívét elborította a gyász, mint egy nagy, sötét lepel. Nehezen tanult és nehezen koncentrált. Úgy érezte, a családjuk már sohasem lesz a régi nana nélkül.

Ráadásul két hónapja volt az utolsó összejövetel, Karen azóta nem is látta Nanát. Szerette volna visszahozni őt, még egyszer, utoljára látni, váltani vele egy pár szót, elmondani neki, mennyire szereti, majd megölelni és azt mondani neki: "Isten áldjon, drága nagymamán." De tudta, hogy ezt már nem teheti meg.