Kétszázhúsz felett - Max Verstappen

76. fejezet

-Melody szemszöge-

A Katari Nagydíj igen eseménytelenül telt. A megbeszéltek alapján kiadtuk a nyilatkozatot, majd bejelentettük a visszatérésem. Szerencsére csak "3 perc hírnév" jutott nekem, mivel sokkal jobban lekötötte őket a világbajnoki csata alakulása. Lewis-nak nem volt nehéz dolga, Max 5 rajthelyes büntetést kapott az időmérőn, mivel nem lassított le megfelelően a sárga zászló alatt, így a brit simán megnyerte a katari futamot, tehát mindösszesen 7 ponttal volt már csak lemaradva a holland mögött két hétvégével a szezon vége előtt. A feszültség tapintható volt az egész paddockban, még azon versenyzők és csapatok részéről is, akik nem voltak érdekeltek az egyéni világbajnoki cím megszerzésében. Talán csak nem akartak útban lenni, vagy idegesítette őket, hogy minden egyes interjú alatt feltették a bűvös kérdést: Verstappen vagy Hamilton nyeri a csatát?

Valahogy a versenyzők is mosolytalanabbak, nyugtalanabbak voltak. Jade és Michelle is figyelmes lett arra a jelenségre, hogy a pilótaparádék előtt és alatt sincs már az a jókedélyű beszélgetés, mint a szezon elején. Kicsit talán kellemetlennek is éreztem a helyzetet: olyan volt, mintha kívülállóként kezelnék Lewis-t és Maxot.

A következő, egyben utolsó előtti megállónk Szaúd-Arábiába vezetett, ami jó hétvégének indult, de katasztrófába torkollott. Egyszerűen semmi nem jött össze, kezdve az időmérővel. A Mercedes-ek verhetetlennek tűntek, egészen a Q3 legvégéig. Max utolsónak veselkedett neki a gyorskörének, ami valóban észvesztően gyorsnak indult. A 2. szektor végén már 3 és fél tizeddel vezetett, bár végig pengeélen táncolt. Minden egyes kigyorsításon úgy taposta az autót, hogy az kissé megcsúszott, néhány milliméterekre csak a falaktól.

– Gyerünk Max, csak még egy kicsit – suttogtam magam elé, kezeimet összekulcsolva maszkkal fedett arcom előtt. Ajkaimra gyenge mosoly kúszott. Túl hamar. Az utolsó kanyarban a hátsó kerék túlcsúszott, és hiába próbálta menteni a menthetőt, a Red Bull kereke kitört.

Néma csend és döbbenet, mindenki a fejét fogta, arcát tenyerébe temette. Hirtelen egy hangos csattanás rázott fel minket leforrázott pillanatunkból. Jos Verstappen egy hatalmasat csapott az asztalra, ami mellett állt. Igazából azt sem tudtam, mit keres még itt, bár ez vajmi kevéssé érdekelt. Tekintetem visszatért a képernyőre, ahol láttam Maxot kikászálódni az összetört autóból. Mély, remegő levegőt vettem, gyorsan levettem a fejhallgatót a fejemről, felpattantam a székről, és kirohantam a box bejáratához. Tudtam, annál tovább nem mehetek, mert megbüntetik a csapatot, így pipiskedve figyeltem a lógó orral visszabaktató hollandot.

– Melody – fogta meg a vállam az egyik szerelő, Paul Monaghan. Megpördültem tengelyem körül, hogy ránézhessek. – Mehetsz, nem fogják újraindítani az időmérőt – hálásan rámosolyogtam.

– Köszönöm – azzal nekiiramodtam, pont szembe a hollanddal. – Max! – kiáltottam már méterekről, abban reménykedve, hogy meghallja. Mikor nem emelte fel a fejét, ismét szóltam neki. Végre felemelte nagy sisakos fejét. Elfacsarodott a szívem a látványtól. Olyan elesettnek tűnt lógó vállaival, kezében lóbált kesztyűivel. Tudtam, sisakja még azért van rajta, hogy az emberek ne láthassák haragjának, elkeseredettségének könnyeit, azonban én átláttam rajta. Nem szóltam semmit, csak egy jó erős ölelésbe vontam, nem törődve, hogy kinek a boxa előtt álltunk meg, útban vagyunk-e bárkinek, vagy sem. Azonnal jónéhány kamera termett mellettünk, de ez sem érdekelt. Csak meg akartam nyugtatni, tudatni vele, hogy minden rendben lesz.

– Sajnálom – suttogtam fülébe, hogy csak ő hallja. Lassan derekamra tette kezét, és közelebb húzott magához. Sisakos fejét vállamra fektette. Nagyot sóhajtott karjaim között. – Holnap több szerencséd lesz, ebben biztos vagyok.

Ezúttal tévedtem. A futam végtelenül hosszú volt, több piros zászlóval megszakítva, amik ugyan a boxkiállás szempontjából jól jöttek ki, de az újraindítás utáni baleset beleköpött a levesbe és Max ismét csak a 2. sorból rajtolhatott. Nem segített a helyzeten, hogy valahogy Lewis és Max közé keveredett Esteban Ocon az Alpine-nal, nem kevés fejtörést okozva a Mercedes-nek, nekünk és a versenyirányításnak. Végül a bajnoki éllovasok sikeresen áthámozták magukat a francián, innen kezdtek érdekessé válni a dolgok. Max keményen védekezve elhagyta a pályát, ezért vizsgálatot indítottak ellene.

– Max, add oda neki a pozíciót, majd vissza előződ – jött az utasítás GP-től a verseny utolsó 10 körében.

– De miért? Nem volt szabálytalan a védekezés! – akadékoskodott feszülten Verstappen.

– Fennáll egy lehetséges 5 másodperces büntetés veszélye. Nem kockáztathatunk – hallottam a versenymérnök hangját. Legszívesebben én is beleszóltam volna a beszélgetésbe, de nem tehettem, ez nem az én területem volt, tehát csak türelmetlenül vártam a fejleményeket.

Az élőképen látszott, ahogy Max végül lelassított, oldalra húzódott és várta, hogy Lewis megelőzze, Hamilton azonban besorolt mögé. Verstappen egyre jobban lelassított, terve valószínűleg az volt, hogy még a DRS zóna előtt elengedi a britet, aztán a célegyenesben visszaelőzi. Ezzel természetesen a Mercedes pilóta is tisztában volt. Addig-addig várt, míg mire kisorolt volna a holland mögül, eltalálta a Red Bull hátulját, ezzel saját első szárnyát letörve, Maxnak pedig majdnem defektet okozva. Verstappen kövér gázt adott és faképnél hagyta a britet.

– Ez meg mi a franc volt?! – pattantam fel idegesen, ahogy a többiek is a boxban. Egészen nyilvánvaló volt, hogy Max mit akart csinálni, nem létezett, hogy egy hétszeres világbajnoknak fogalma sem volt róla. – Ha ezért megbüntetik... – morogtam, ahogy körbepillantottam a készülődő szerelőkön, hátha megsérült az autó.

– Nézzétek meg a gumit – szólalt meg a holland. Hallottam a hangján, ahogy próbálja megőrizni a hidegvérét.

– A gumi rendben... Fogalmam sincs, mi történik – tette hozzá GP idegesen. Hamar megkaptuk a választ. Max egy 5 másodperces büntetést kapott, mivel nem adta vissza végül a pozíciót.

– Ilyen a világon nincs... – fektettem fejemet elkeseredetten az asztalra. Egész testem remegett az adrenalintól és a haragtól. Nyilvánvalóvá vált, hogy innen, ha a csillagokat lehozza az égről sem nyeri meg a futamot.

– Ez egy vicc – visszhangzott a rádión.

Max végül csata nélkül engedte el az első helyet, nehogy kitalálják, hogy még valamiért megbüntetnék, így végül a 2. helyen intették le.

– Ez van. Legalább megpróbáltam – mondta a levezető körön. Összeszedtem magam, hogy segíthessek neki a cuccaival.

– Ez... Igazságtalan. Megérdemelted volna – öleltem meg a kordonok mögül mikor kiszállt.

– Még mindig ők vannak győzelmi kényszerben – kacsintott rám Max. Próbált nyugodtnak tűnni, azonban hangján hallatszott, hogy koránt sincs minden rendben.

Végül mégis Max Verstappené lett az utolsó szó. A himnusz meghallgatása és a díjátadók után fogta magát, összeszedte pezsgőjét, és nemes egyszerűséggel lesétált a pódiumról. Meg sem várva képeket vagy az ünneplést. Összenéztünk Christiannel és elmosolyodtunk. Ez az én pasim. Így fordultak rá az Abu Dhabi Nagydíjra pontegyenlőséggel a bajnoki aspiránsok minden idők egyik legszorosabb szezonzáró futamára...