One shots

Meghalt

-Miért nem bírsz végre leakadni rólam? – köptem hátra a vállam felett.

-Mert szeretlek! – hallottam az erőtlen hangot, mire kénytelen voltam megfordulni.

-Hogy mi? – kérdeztem értetlenül.

-Szeretlek, de valószínűleg te nem tudod ez mit jelent igaz? Ezért vagy ilyen? – itt egy pillanatra megállt, mintha nem találná a megfelelő szavakat, majd egy nagy levegőt véve folytatta – Ezért löksz el magadtól mindenki? Ezért vagy ilyen egoista és bunkó?

- Képzeld tudom mit jelent! – rivalltam rá miközben a szemembe könnyek gyűltek. Egy lépéssel közelebb jött hozzám.

-Igazán? – kérdezte és felvonta az egyik szemöldökét.

-Igen – feleltem magabiztosan – Egyszer én is szerettem. És engem is szerettek – csuklott el a hangom a mondat végén és egy könnycsepp kigördült a bal szememből, amit erőszakosan letöröltem a kézfejemmel.

- Én segíthetek! – szólalt meg halkan miközben próbálta velem felvenni a szemkontaktust.

- És mégis hogyan? – kérdeztem már-már kiabálva miközben ingerülten törölgettem a szemeimet. Semmi kedvem nem volt előtte sírni.

-Látod ez a baj veled! Senkinek sem hagyod, hogy segítsen. Mintha minden a te felelősséged lenne. Minta mindent csakis egyedül neked kéne megoldanod, pedig senki sem kért meg erre.

-Baszódj meg! – mondtam már csak egy centiméterre a sírás határától.

-Látod? Mindenkit ellöksz. Még engem is, aki mindvégig melletted állt és próbált segíteni neked, és valószínűleg én vagyok az egyetlen ember, aki szeret. – az utolsó mondatára ökölbe szorítottam a kezemet. Ha ennyire ismer, pontosan tudhatja, hogy most képes lennék megütni, de valamijen oknál fogva még sem teszem. Nem tudom mi tart vissza. Lehet egyszerűen csak nem akarok neki még több fájdalmat okozni.

Lepillantott a – már a szorítástól – remegő kezemre, majd egy nagyot sóhajtott.

-Képes lennél megütni? – kérdezte mire csak összeszorítottam a fogamat. – Legyen – tárta szét a karját mire meglepődtem – Üss meg! Csináld! – szólt rám mire én megráztam a fejemet – Ennél jobban már nem tudsz bántani. Ennél jobban már nem fáj semmi. Gyerünk! Üss meg! Csináld! – üvöltött rám mire én akaratom ellenére lendítettem meg az ökölbe zárt kezemet. Az ütésem telibe az orrának ütközött és akármennyire volt rá felkészülve, hogy megütöm, az ütközés hatására hátratántorodott, megbotlott és a földre esett. A csípője két oldalára térdeltem és ütni kezdtem a fejét, a kezét, a mellkasát. Mindenhol, ahol csak értem. Leállíthatott volna. Megfoghatta volna a kezemet. Maga alá teperhetett volna, de mégsem tette.
Amint ezen elgondolkodtam az arcára kaptam a tekintetemet. Az orrcsontját ért ütés miatt enyhén szivárgott az orrából a vér és egyenesen a földre csöpögött. A tekintete fájdalmat tükrözött, de egy hangot sem adott ki csak felvette velem a szemkontaktust. Amint a gyönyörű íriszeibe néztem megijedtem.

Mit a fenét csinálok? Megütöttem az egyetlen embert, aki törődött velem. Ezután ő is csak utálni fog.

Valószínűleg a tekintetem elárulhatott mindent hiszen csak elmosolyodott.

-Sohasem tudnálak utálni – mondta még mindig mosolyogva egyenesen a szemembe nézve. A két őszinte szempárt nézve rám jött a sírhatnék, aminek hatására könnyek gyűltek a szememben.

-És mi lett vele? – kérdezte még mindig alattam fekve kissé elkomorult tekintettel mire én értetlenül néztem – Mi lett azzal, akit szerettél? Őt is ellökted magadtól? – hirtelen nem tudtam mit felelni erre. Feltépett egy olyan sebet amire azt hittem már soha többé nem fogom érezni. Az emlékek hatására nem tudtam tovább tartani a könnyeimet. Patakokban folytak végig az arcomon és hullottak a mellkasára.

-Meghalt. – mondtam ki két óriási szipogás között. – mégpedig miattam. Azért, mert szeretett. Voltál valaha öngyilkosság szemtanúja? – kérdeztem mielőtt bármit reagálhatott volna az előbbi mondataimra. A hirtelen jött információk és a kérdés hirtelensége miatt csak egy megrázta a fejét.
A csodaszép íriszeit néztem. Azt akartam, hogy ő kérdezze meg. Végül kinyitotta a száját visszacsukta és csak utána szólalt meg.

-Mert te igen? – a hangjában meglepődöttség, aggodalom és enyhe félelem tükröződött.

-Én akartam meghalni – mondtam még mindig potyogó könnyek között.
Néhány másodpercig néztük egymás. Szemében fájdalmat láttam. Felálltam a kezem után kapott, de én leráztam magamról az érintését. Sírva hagytam ott a földön fekve vértől és könnyektől áztatva.