Tessék?

2.

Semmi baj nem lett volna a fehér kis szobával, ha nem lett volna ténylegesen hófehér.

Ült a földön és maga elé bámult, kezei összevoltak kötözve. Nem volt beszámítható, az orvosok erre jöttek rá. Nem mintha érdekelte volna őket, ha egyik pillanatban meg akarná ölni magát ott bent. Viszont a rendőrségnek kellettek az információk az áldozatokról, emiatt élve kellett az elkövető.

Utálta hogy ennyire világos van körülötte, olyannyira hogy már inkább csukott szemmel dőlt neki a falnak. Fáradt volt, és ezt betudhatta annak hogy annyira megverték hogy a felülés is nehezére esett.

Nem hibáztatta őket emiatt. Jól esett nekik kiadni a feszültséget rajta, pont kapóra jött. Nem ellenkezett, minek? Akkor lehet még jobban kapott volna.

Ha nem lett volna megkötözve, talán máshogy állt volna neki a dolgoknak. Visszaütött volna, akár még meg is szurkálta volna őket valamivel. Neki is jól esett volna.

Utálta az embereket, minden egyes porcikájukat. Annyira álszent volt az összes a szemében, hogy fájt rájuk néznie.

Az orvos felmérte az állapotát. Miután szépen elverték, még bement hozzá egy idős férfi. Kérdéseket tett fel neki, de az olyan kábulatban volt még a jéghideg víz miatt amit ráöntöttek, hogy még csak meg se tudott szólalni.

Ha tudott volna, akkor sem tette volna. A némaság volt a könnyebbik opció, de tudta, az sem tarthat örökké. Előbb vagy utóbb meg kell szólalnia, mindent be kell vallania. Gondolhatta volna ezt, ha békésen akart volna megrohadni a börtönben, de nem. Szórakozni akart, ha már egy jó darabig ott lesz bent.

Direkt nem válaszolt az orvosnak rendesen és csak elmosolyodott, mint akit tényleg a vidámparkba vittek tíz perccel ezelőtt. A doki csak a fejét rázta és elkönyvelte már ennyiből, hogy valami tényleg nincs rendben az előtte levővel. Kijelentette hogy ha jobb állapotban lesz, akkor mégegyszer megpróbálja kikérdezni, de az már mindegy volt, a megállapítása stabil maradt.

Másnap mikor benyitottak hozzá a fehér szobába, ugyanott ült ahol előző este. Szemei résnyire voltak kinyitva és úgy bámulta az előtte levő rendőrt, aki undorodva mérte végig a megkötözöttet.

Megfogta karját és felrángatta a földről. Kivezette a szobából, ami miatt a fekete hajú végre fellélegezhetett, hisz most már egy kis sötétség is körbeveszi és nem ég ki a retinája.

Nem mentek messzire, ugyanabba a kihallgató szobába tértek vissza, ahol tegnap abbahagyták a beszélgetést. Az egyenruhás leszedte kezeiről a fehér kis zubbonyt, majd gyorsan az asztalhoz bilincselte őket.

Jungkook nem akart felmordulni, hogy adhatna egy kis időt mire kezei normálisak lesznek megint, de az csak neki lett volna rossz. Nem kezdhet el itt veszekedni egy rendőrrel, aki már akkor fegyvert rántana rá, ha szólásra nyitná a száját.

A rendőr miután végzett, félreállt és onnan nézte másikat. Nem sokkal később nyílt az ajtó és egy fehér köpenyes lépett be rajta. Talán a tegnapi doki, nem emlékszik tisztán.

Mellélépett és a zsebéből előhúzott egy gyógyszeres dobozt. Míg a másik kezében tartott poharat letette elé, addigra már a pirulák is ott hevertek az asztalon. Jungkook tudta, nincs visszaút.

A gyógyszerek láttán gyorsabban vette a levegőt és kezeit ökölbe szorította. Nem tudta mikor vette be kötelező tablettáit és egyáltalán nem hiányzott neki.

A szájához emelte az orvos őket, de az csak befeszítette állkapcsát, ezzel is jelezve hogy ő biztos nem nyeli le azokat a szarokat. A rendőr eddig csendben várt, de megunva azt, odalépett a másik kettőhöz és megfogta a megbilincselt fejét.

Erőszakkal nyitotta szét a száját, mire az megakarta harapni, de nem jött neki össze. Szájára tapasztotta kezét és úgy kényszerítette arra hogy nyelje le a pirulákat. Mikor ez megtörtént, az egyenruhás csak egy gúnyos mosolyt vetett a fekete hajúra.

-Ez egy új gyógyszer, szóval lehetnek mellékhatásai.-szólalt meg most az először az orvos, majd ki is ment a helységből.

Minek kellett neki új gyógyszer? Minek kellett neki egyáltalán gyógyszer? Kérdések játszódtak le a fejében, de egyikre sem kapott választ. Pedig mindegyikre volt és nagyon is egyszerűek voltak, csak magának sem akarta bevallani.

Éhgyomorra meg végképp nem értette a tablettákat. Még a gyomrát is szétmarhatja, de ez úgy tűnik mellékes. Nem baj, legalább a vizet itt hagyták neki, ami megfelel két kortynak és még csak a poharat sem tudja megfogni a bilincs miatt.

Egyáltalán nem a tablettákkal volt a baj, hisz ha kellett akkor a puszta nyálával is le tudta volna őket nyelni, annyira hozzájuk szokott már. Itt azzal volt a baj, hogy be kellett őket venni. Nem tudta mit nyomtak le a torkán és ha valami olyat, ami miatt tompa lesz, akkor bármi kicsúszhat a száján.

Szeretett volna hamar túlesni a kihallgatáson, amin azt tervezte hogy ismét kiakasztja valamelyik féleszű egyenruhást. Mert ha pont a beszélgetés kellős közepén hatnak benne a pirulák, akkor a tudta nélkül tesz majd dolgokat.

Dobolt a lábával az asztal alatt, ami azt mutathatta hogy fél, de egyáltalán nem ez volt benne. A gondolatai ismét mélyre ástak és ezt annak is betudhatta hogy aki előző nap is kihallgatta, túlságosan visszataszító volt számára és nem előtte akart mást mutatni.

Szerencséjére ismét nyílt az ajtó, de egy pillanatra meg is lepődött. Arca nem rándult meg, tartotta magát. Nézte, ahogy a szőke alacsony, fiatal férfi helyet foglal előtte.

-Jó napot!-hajolt meg kissé ülőhelyzetében az ismeretlen-Kim nyomozó vagyok, én vettem át a kollégám helyét a maga ügyében.-szája sarkában ott bújkált egy kisebb mosoly, amit Jungkook egyáltalán nem értett.

-Mi a keresztneve, Kim nyomozó?-dőlt hátra székében a fekete hajú és úgy vizslatta a másikat.

-Taehyung.-köszörülte meg egy kicsit torkát. Tisztában volt vele, hogy az előtte levő nem teljesen normális, ezért próbált úgy viszonyulni hozzá.

-Bájos név.-ejt egy kisebb mosolyt felé.

-Köszönöm. Maga nem mutatkozik be nekem?-hangja kérdőn csengett és előrébb is dőlt egy pár centit.

-Nagy valószínűséggel tudja ki vagyok, hisz az aktám ott van a kezében.-pillant a tárgyra-Mondja, maga hány éves?-tette fel ismét szokásos kérdését.

-Huszonöt.-teszi le kezéből a tárgyat, hisz arra gondolt, a másikat ez frusztrálhatja.

-Nehéz volt az egyetem, nyomozó?-dönti oldalra fejét kíváncsian.

-Természetesen voltak időszakok, amikor elgondolkodtam hogy tényleg ezt szeretném e.-bólintott határozottan-De ez volt az álmom, ezért valóra váltottam.-teszi lábait keresztbe az asztal alatt.

-Persze. Hisz a neve is ezt jelenti.-húzta mosolyra száját.-Az álmok valóra válnak.

Taehyung meglepődött egy pillanatra a hallott szavakon, de rendezte vonásait.

-Magának vannak álmai?-tudta hogy ezek a kérdések nem kapcsolódnak ide, de azzal is tisztában volt, hogy először nem fog tudni mást kérdezni tőle.

-Odaadná azt a pohár vizet, nyomozó?-kérte meg a szőkét, ezzel is kerülve a válaszadást.

Felállt és közelebb lépve a másikhoz, odatette a kezéhez a poharat, amiben igencsak kevés víz volt. Lenézett a másikra, aki nagy nehezen, de megitta azt a pár korty folyadékot.

-Nagyon szép szeme van, nyomozó.-vizslatta egy darabig, de elkapta róla a tekintetét. Nem csak a szeme színe fogta meg, hanem a nyakán levő folt is, ami igen felkeltette érdeklődését.

Taehyung most figyelmen kívűl hagyta a bókot, hisz ez túlságosan is emlékeztette valakire. Tudta, hogy a másik direkt kerüli a válaszadást és hogy ma már semmire nem fog vele menni.

-Viszlát, nyomozó.-ejtette még egy apró mosolyt, de rögtön elnézett a szőkéről, amint nyílt az ajtó és belépett rajta egy másik rendőr.

Higyj