Stay Whit Me II James McVey

Part 1 - We live in a world full of broken hearts.

- Madison! Indulás! Holnap már suli! - keltett fel anya.

- De...még 1 óra! - húztam fejemre a takarót. 

- Na, indulás öltözni! Ha nem leszel 10 perc múlva lent, elkészülve, 3 évig nem kapod vissza a telefonod! - jól játszik. Tudja, hogy a kutyámon, Alexen kívül, a telefonom a mindenem. 10 perc múlva, már lent konyhába ittam még utoljára egy pohár vizet. Bournemouth-ba költözünk. Nem lesz könnyű beilleszkedni, hiszen én egy nagy városi lány vagyok, ott meg a semmi közepén valószínűleg semmit nem tudok majd csinálni(!) Köszi anyu! Azért Sydney, és Bournemouth között nem kicsi a táv, így repülővel megyünk! Ismét köszi anya, tudod, hogy tériszonyom van! Na, mindegy...reménykedjünk a legjobbakban... 

                                                                                  ***

Leszállás után, elfelejtettem bevenni egy rágót, így bedugult a fülem...hülye légnyomás! Igazából, ez az új-régi ház annyira nem is rossz! Külön fürdőm van, és végre nem kell Ellie-vel veszekednem, hogy melyikünk menjen be előbb. Ellie. Ellie Ross a 13 éves tesóm, szőke, vállig érő haja van. Neki is barna a szeme, mint nekem...viszont nekem barna, derékig érő hajam van. Ő apát, én anyát örököltem, azért van ennyi akarat erő benne! Reggel, szó szerint felpattant a szemem. Fejem félre fordítottam, ezzel ellenőrizve, hogy hány óra. 6:20. Kiültem az ágyam szélére, szét bontottam kontyba fogott hajam, és a fürdőbe sétáltam. Beálltam a zuhany alá, majd magamra engedtem  a hideg vizet, amitől felgyorsult a szív verésem. Miután kiálltam a zuhany alól, összefontam a hajam, és felöltöztem. Később bepakoltam a táskám, majd táskástul mentem le a konyhába. 

- Jó reggelt! - hadarta anya, és egy pirítóst rakott elém. Még egy kávét készítettem magamnak, majd megreggeliztem, és elindultunk suliba. Én az anyós ülésen, Ellie pedig mögöttem ült. Elköszöntünk anyától, majd besétáltunk a kapun. Az első órám a töri volt. Mikor besétáltam az osztály teremben miden tekintet rám szegeződött. Azonnal beültem a leghátsó padba, és megpróbáltam meg húzni magam, több-kevesebb szerencsével. Nagy szenvedélyem kis korom óta a rajzolás, így akár hányszor izgulok, rajzolok. Most pont egy esti fényben tündöklő várost. Az utolsó vonalakon javítgattam, amikor egy fiú ült le mellém. 

- Jó lett! - mosolygott. Körbe néztem, hogy nekem beszél-e, mire felnevetett. 

- Ö...köszi! - komolyan?! Madison, szedd már össze magad! 

- Új vagy, ugye? - nézett rám azokkal a gyönyörű zöld szemekkel. 

- Igen! Most költöztünk ide Sydney-ből! - magyaráztam kezem tördelve. Szerintem ő észre vette, hogy izgulok, mert megfogta a kezem.

- Segítek majd beilleszkedni! - súgta a fülembe, amire nekem felgyorsult a szívverésem, és éreztem,hogy tetőtől-talpig elpirulok. 

- O-oké! - dadogtam, majd ismét abba a gyönyörű zöld szemébe néztem, amiben hamar elvesztem. 

- Mesélj magadról! - tette kezét kezemre. 

- Hát...a kedvenc tantárgyam a töri, Manchester City rajongó vagyok, a kedvenc sorozatom a Gyűrűk Ura, Araknofóba-m van, azaz félek a pókoktól, a kedvenc színem a piros, a macskákat jobban szeretem, mint a kutyákat,volt a macskám Mikey, most van tengermalacom, az egyik rossz szokásom a köröm rágás volt, szeretek játszani a World Of Warcraft-al, nagy rajongója vagyok Taylor Swift-nek, és hatással volt rám az Owl City - mondtam egy szuszra. 

- Ugyan ezt mondhatnám én is! - mosolygott, majd hirtelen megszólalt  a csengő. Töri óra után a fiú újra oda jött hozzám.

- Hogy is hívnak? - ült le mellém.

- Madison, téged? 

- James. James McVey! - nyújtotta a kezét. 

- Madison Ross! - tettem kezem kezébe, amire ő közelebb hajolt, és arcát nyakam hajlatába temette. Olyan jó illata volt. Nem tudok ezzel az illattal betelni, nagyon jó! Olyan sajátságos, leírhatatlan, annyira kellemes. Az utolsó órákba, éreztem, hogy James engem néz, és nem tántorít akkor sem amikor, a tanár rá szólt, hogy figyeljen oda. Alighogy rá szólt a csengő dalolása keltet örömöt a diákok lelkében. Ellie-vel a főbejáratnál találkoztam. Volna, ha James nem visz egy szinte kihalt folyosóra. 

- James, a húgom a bejáratnál vár, ne haragudj, oda kell mennem!  - húztam ki csuklóm szorításából. 

- Madison, segítesz házit írni! - állt mellém a fiú.

- Jó, gyere át egy olyan fél óra múlva! 

- Ö...hova menjek? - húzta fel szemöldökét.

- Benjamin Fraulein utca, 44! - mosolyogtam, majd húgom karját megrántva, kimentem az iskola melletti térre. Anya, már ott várt minket, mi pedig bepattantunk a kocsiba.

- Anya, egy fél óra múlva, átjön egy ismerősöm! - néztem ki az ablakon.

- Oh, ilyen hamar beilleszkedtél? 

- És legalább helyes a pasi? - tette fel a kérdést az édes húgom.   

- 1. Nem, csak oda jött hozzám 2. Nyugi húgi, még kicsi vagy a pasikhoz! - fordultam hátra. 2 perc múlva, már otthon is voltunk, én pedig a matek leckét néztem át. Nem sokára a csengő szólalt meg. Szokásosan, a "Madison, nyisd ki" szóra nekem le kell mennem ajtót nyitni. James állt az ajtónk előtt. 

- Szia! - köszönt egy mosoly kíséretében.

- Szia! Gyere be! - hátráltam. Bemutattam anyának, és Ellie-nek, aki azonnal flörtölni kezdett szegény fiúval. Elkezdtük az algebrát tanulni, majd olyan este 7 fele, fejeztünk be. Elégedetten feküdtünk hanyatt az ágyon. 

- Madison! 

- Igen? 

- A húgod mindig ilyen nyomulós? - nevetett.

- Csak a jó pasikkal! 

- Szóval, szerinted, jó pasi vagyok?! - simította végig az arcom, majd egy tincset a  fülem mögé tett.

Haee! 

Ha tetszett az első rész, hagyj nyomot, ha nem akkor is!