Stay Whit Me II James McVey

Part 2 - "Just Friend"

- Ö... - ültem fel zavarodottan - most te, ezt komolyan gondoltad? 

- Madison! - hajolt közelebb, így  veszélyesen közel kerültek ajkaink - Én...azt hiszem, beléd szerettem! 

- James, akkor amilyen gyorsan megszerettél, olyan gyorsan is szeress is ki belőlem! 

- Mi? De, miért? -ült fel. 

- Mert...te vagy az egyetlen ember, akit ismerek Bournemouth-ba, és nem akarom, hogy megromoljon a barátságunk! 

- Szóval, neked csak egy tipikus barát vagyok? - húzta fel szemöldökét, és megvakarta a tarkóját. 

- Egyezzünk, meg, hogy év végig, Just Friend! - mellesleg 2 hét múlva vége a sulinak :DD.

-  Legyen! - sóhajtott, majd egy puszit nyomott homlokomra - Akkor, addig ezt fogom csinálni! - állt fel. 

- Mi? Mit?    

- Ezt! - vágott hozzám egy párnát - Addig, ameddig, csak "Just  Friend"-ek vagyunk, addig foglak piszkálni! - nevetett fel. Olyan cukin nevet, és olyan aranyos, és törődő...mi? Miket beszélek én itt?! James, csak egy barát...akibe, azt hiszem beleszerettem. Jaj, úgy összetud zavarni ez a fiú! És, még ráadás, visszautasítottam, argh, olyan hülye vagy Madison! 

- És, meddig maradsz? - tereltem a témát. 

- Ö...meddig maradhatok?! - tárta szét karjait, amolyan, "Mit tom én, egyszer úgyis hazaérek!" sítusban. Jaj, tipikus James.

- Nekem mindegy! - rántottam meg a vállam hanyagul.

- Akkor itt alszom! - feküdt be az ágyamban.

- Na, azt már nem McVey! - nevettem, majd megöleltem. Egy ideig összebújva feküdtünk az ágyon, majd egyszer csak Ellie nyitott be hozzánk.

- Madison, ti meg mit műveltek? - kerekedett el a szeme.

- Te meg mit keresel a szobámba?! - riadtam meg. Biztos félre értette. Jamesre néztem, aki tenyerébe temette arcát. 

- Csak egy pólót hoztam! - vágta hozzám dühösen.

- Remek, akkor már ki is mehetsz! - mutattam az ajtóra.

- Madison, te vagy a legrosszabb testvér a világon! - vágott pofon - elloptad a jövőbeli férjemet, és jövőbeli gyermekeim apját! - viharzott ki. 2 másodperc múlva, James-ből, és belőlem, szinte egyszerre tört ki a röhögés. James 21 éves, Ellie pedig csak 13. Nem tudom mit várt. Elvileg, James belém szerelmes, aminek nem nagyon örülök. Na, jó egy picit, mert azért én is szeretem...lementem a konyhába, ahol húgom gyilkos tekintettel követte lépteim. 

- Ellie, nézd! James, meg én nem járunk, James csak egy barát...év végéig! 

- Aha, persze! - mondta gúnyosan.

- Mi?! James 3 évvel idősebb, mint én! - tártam szét a karom, felháborodottan.

- Akkor ő nem 18? - döbbent le. Láttam szemeiben azt, ahogy belül egy élet ment tönkre...

- Nem! Ő 21! 

- Ja, ez esetben, bocsi! - állt fel, majd be ment a szobájába. Hát, ez meglepő volt, de James meg ő, úgysem jöttek volna össze! Basszus, tényleg James! Kettesével szeltem a lépcsőfokokat, rátettem keze a kilincsre, elfordítottam azt, majd bementem. James, éppen a képet nézte, amin még 8 éves voltam. Lúna, a régi legjobb barátnőm, és én voltunk rajta, épp hercegnő jelmezben. Úristen, de régi kép...

Lúna: Világos barna haja volt, és gyönyörű volt. Mostanában nem nagyon beszélünk, mert nincs alkalmunk rá...sajna...de az a kép nekem sokat jelent.

- Már akkor is gyönyörű voltál! - pillantott rám James, egy vadító mosoly kíséretében.

- Köszönöm! - pirultam el. 

- Ki ez a lány?! - tette vissza a képet a helyére, azaz, az író asztalomra.

- Lúna Mecher! A régi legjobb barátnőm, már 3 éve nem beszéltünk...

- Összevesztetek? - lépet közelebb hozzám, James, és kezeit derekamra helyezte. 

- Nem, nem, csak nem volt rá alkalmunk, hogy beszélgessünk! - nevettem, és fejem, vállába fúrtam. Megint az a vadító illat, nem igaz! James, légyszi, maradjunk így örökre! Lehet, hogy mégis érzek iránta valamit. Mindig, amikor megszólal, vagy hozzám ér, olyan érzésem támad, mintha ezer meg ezer pillangó szállna a hasamba, és görcsbe rándul. Soha nem éreztem még ilyet! Egyedül James közelében vagyok ilyen. Ajj, mi van velem?! 

- Kérdezhetek valamit?! - súgta a fülembe.

- Nyugodtan! - karoltam át nyakát. Hasamban ismét pillangók keltek életre, és megint görcsbe rándult a hasam.

- Szeretsz? - kis habozás után, meg adtam neki a választ.

- Igen! 

- Akkor - hajolt közel, majd megcsókolt. Nem, az a tipikus pusz-pusz csók, és nem az a felfallak, mert miért ne?! csók, hanem szenvedélyes, és szeretettel teli. Kezeit derekamra tette ismét, és közelebb húzott magához, kezem felvezettem hajába, és beletúrtam. Végül levegő hiány miatt váltunk el egymástól. Homlokát enyémnek támasztotta, és zihálva szemembe nézett. 

- Csak barátok! - kacsintottam.

- Barátok extrákkal! - mosolygott, és egy puszit nyomott ajkaimra. Teljesen beleestem. Most mit csináljak?! Nem akarom, hogy elmenjen, de mégis!