~1~

92 11 2
                                    

Kedves Ashton! 


Ashton, azt mondták, hogy ne beszéljek veled, mert semmi értelem...de ezt úgy sem értik meg. A fájdalom amit itt hagytál nekem, az több, mint fájdalom. Megöl. Megöl a tudat, hogy nem vagy itt velem. Minden álmom amiben benne voltál, örömteli volt, mégis fájt, és tudod miért? Mert ott váltál, és nem a valóságban. Emlékezned kell rám, a sok együtt töltött percekre, az órákon át tartó beszélgetéseinkre, a rengeteg Mangára magadról, Ashton. Hát elfelejtetted a reggeleket, amikor egymás karjaiban ébredtünk? Amikor sokat nevettünk, mert jól éreztük magunkat a másik társaságában? Igen. Mert nem voltam más neked, mint egy lány, akit könnyű volt az ujjai köré csavarni. Azt mondtad, hogy sokkal több vagyok, mint bármely másik lány a földön, de mégsem. A nap amikor csak szó nélkül elmentél, tátongó űrt hagyott a szívemben. Azért, mert szerettelek...de te nem. És nem ez fáj a legjobban, hanem az, hogy minden nap látom, ahogy felállsz a színpadra, és boldog vagy. Hogy lehetsz boldog, amikor majdnem megöltél. Ashton, megöl a hiányod! A hiányod sokkal jobban fáj, mintha mondjuk megcsaltál volna. Ha vissza tudnék menni az időbe, akkor megelőzném ezt a mérhetetlen nagy csapást, amit itt okoztál bent. Bent, a szívembe. Amikor azt mondtad, hogy majd találkozunk. Mikor? Ashton mikor? Mai napig nem mozdultam el az ablakom mellől, mert mindig várom, hogy gyere. De soha nem jöttél vissza. És nem is fogsz. Találtál egy szép, intelligens lányt, akivel leéled az életed, de az nem én vagyok. Minden egyes nap elteltével, jobban fáj, hogy nem vagy itt. Mindig. Már 2 hónapja egyfolytában sírok, amikor meglátom a közös képeinket, azért már mindhiába várok rád, te nem jössz. De hátha. Senki után nem éreztem ekkor űrt, mint utánad. Amikor elmegy a házunk előtt egy kocsi, vagy ember, reménykedem, hogy te vagy az, de mindig csalódok. Hívtalak,és írtam is milliószor, de nem válaszoltál. Amikor behunyom a szemem a mosolyodat látom. Nem tudom elfelejteni. Az utolsó gondolatom esténként, te vagy. Te, mert egyedül te voltál az, aki mindenben mellettem állt, támogatott, és hagyta, hogy feladjam akár mennyire is nehéz volt az. Most meg itt sírdogálok egy lap fölött, amit nagyrészt tinta, és a könnyeim fednek. Ugyan olyan felszínes, mint te voltál. Sosem meséltél magadról, mert mindig elterelted a témát. 3 év alatt sem tudtalak kiismerni, ahogy most sem. Én egy nyitott könyv voltam számodra, amíg te egy lelakatolt kincs. De miért? Miért kellett ehhez lelkileg megölnöd? Miért? Ashton. Ashton, emlékezz rám, kérlek. 

                                                                                  


Maya...

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Aug 19, 2015 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Nitesky...a.i Where stories live. Discover now