Drága Naplóm!
Gondolom még nem beszéltem neked a kutyákról, a nyáladzó szörnyetegekről, kiknek ugatása mellett még a maximumon hallgatott X-faktor is eláshatja magát. Igen, rettentően ricsajosak, de ami az egyik legnagyobb hibájuk, az a szaguk, folyton csapzott bundájuk, melyet meg se próbálnak tisztítani. Állandóan a sárban fetrengenek, és a gazdájuk annyira, de annyira nem bízik meg bennük, hogy még az utcára sem mehetnek ki egyedül, sőt! Valami fullasztó pórázt, vagy micsodát is rászerelnek a nyakukra. És még mi vagyunk szánalmasak?! Legalább az én gazdámnak nem kell azon aggódnia, hogy elcsatangolok mellőle, csak azért mert megláttam egy mókust, vagy mert el akarom riasztani a békés galambokat. Hát igen, nekem van jobb dolgom annál, hogy másokat ijesztgessek. Én legalább nem rágom szét a gazdám cipőjét, vagy bútorait, mert ennyit csak megérdemel. Mikor jön a postás, játsszák az atomzsírszuper házőrzőt, aki még a kádba sem mer bemenni riadt pillantások és ellenkezés nélkül. Nincs bennük annyi önállóság, hogy legalább megpróbálnának egyedül tisztálkodni. Hallatlan!
