Mester...!

610 29 19
                                    

A Templom? Hatalmas, robosztus épület tornyokkal, óriási ablakokkal, amik a pezsgő bolygóra nyújtanak kilátást, és még sorolhatnánk a végtelenségekig.
A jedik? Fénykardot lóbáló, az Erőt használó figurák, akik a Sötét oldal ellen harcolnak, mind a galaxisban, mind magukban.
Ahsoka? A Templomban élő jedi padawan, akit egyszer árulással vádoltak. Alaptalanul.

Most pedig itt ül, a könyvtárban, és segít a nála fiatalabb tanítványoknak abban, amit csinálnak - már ha szükségük van rá. Azon kívül pedig az egyik ablak előtt áll, a jedik megszokott ruháira fittyet hányó öltözetben, és vár, de ő sem tudja mire. Talán a csodára, talán egy apró jelre.
Szinte csak kérnie kellett, ugyanis furcsa érzése támad. Mintha valaki szorongatná a mellkasát, emellett hidegérzete is lett. Kesztyűs kezével végigsimít csupasz, narancssárga felkarján, körbekémlel, hátha más is érzi ezt, de ahogy látja, fel sem tűnt nekik. Elfordul az ablak sárgás-szürkés látképétől, eddig maga előtt összefont kezeit leereszti, a fénykardjai - egy rendes, zöld, valamint egy sárgászöld beütésű shot - közelébe. Feszült figyelemmel sétál végig a szinte teljesen kihalt folyosókon, alig tűnik fel néhány jedi - ember, kiffar, twi'lek és több más faj vegyesen. Mindegyikük oldalán ott lóg a henger alakú kézifegyver.
Körbejárja az épület azon részét, majd elindul a távolabb eső helyek felé. Vagyis észrevétlenül megpróbálja átfésülni a területet. Közben újra, többször is elfogja az a borzasztó érzés, mintha elveszítene valakit - valakiket -, de nem tudta értelmezni. Fejét ingatva figyelte a padló fehér és vörös színeit, melyeket egyenesen átszőttek arany csíkok.
Léptekre lett figyelmes, kíváncsi, nagyra nyílt kék szemeivel felnéz a közeledőre. Anakin az, szokatlanul sötét köpenyben, csukjában. Lépteit megkettőzi, alig két méternyire állnak meg egymástól, ő pedig szinte azonnal kérdezgetni kezdi.
- Mester! Mester! - kezd bele. - Mi történt? Rossz érzésem volt, zavart éreztem az Erőben... Mester? - lép hozzá egy fél lépéssel közelebb, fejét félrebiccentve. Szemeiből egy csöppnyi félelem tükröződik. - Mi történt veled? - néz bele sárga tekintetébe, amitől kirázza a hideg.
Ő csak kihúzza magát, így jobban látja a fiatal togruta az arcvonásait - a hegét a szemén, a kifejezéstelenséget, erős vonásait. Felemeli a kezét, Ahsoka a torkához kap: a saját mestere folytogatja! Tehetetlenül kapálózik a levegőben, fuldokolva. Közben kinyögi néha kétségbeesetten a nevét: ,,Mester!" ,,Anakin!" Mindezt hasztalanul. A férfi a kezébe hívja fénykardját, kinyitja kék pengéjét. A lány tekintete még nagyobbra tágul a rémülettől. Egyszerűen nem akar hinni a szemének, azt a reméli, hogy ez csak egy szörnyű rémálom.
De nem, nem az. A következő pillanatban Anakin magához rántja az Erő segítségével, egyenesen a fénykardjába. A penge, akár csak a tű az anyagot szúrja át a testét a gyomránál, a lapockái közül tör elő a következő minutumban. A levegő a tüdejében reked, hitetlenkedő pillantással néz fel mestere arcába. Ahogy korábban sem, most sem tudott semmit sem kibogozni a vonásaiból, mintha egy maszkot viselne.
- Mester... - suttogta elhaló hangon, szemei üvegessé válnak. Skywalker kihúzza testéből a pengét, elereszti. Élettelenül csuklik össze a lány a földön. Nyakatekert pozícióban, egyik lába felhúzva, félig rajta fekszik, a másik enyhén behajtva, oldalra dőlve. Bal keze beszorult a háta alá, jobbja a feje mellett volt, ami az ellentétes irányba biccent.

A Birodalom? Az Uralkodó, vagyis Darth Sidious által irányított hely, ahol mindenkit az akaratuk alá kényszerítenek. Óriási hajókkal, monumentális fegyverekkel.
A Sithek? Az Erő sötét oldalának képviselői, kik szintén fénykardot használnak, használják az Erőt; emellett villámokat szórnak.
Ahsoka? Halott.

Mester...!Where stories live. Discover now