Felemészt, rágódsz, az okát nem tudod, de valami még is vonz benne, olyat hoz ki belőled amit eddig még senkinek se sikerült, olyan boldogságot hoz, amit még nem tapasztál, de sötét oldal ezt a boldogságot is beborítja, és emiatt félted, nem engeded, ha kikerül a közeledből miatta aggódsz, ha nem vele vagy azon aggódsz kivel lehet, kivel beszélhet, nem-e hódítják el tőled? Vajon tényleg szeret téged? Ez mind felmerül benned, és ez a szívedig hatol, és elbizonytalanít. Azt sugározza ki belőled, hogy semmi gond de mégis ezek a dolgok kikészítenek. Bámulsz előre egy elhalt tárgyra, és azt látod a tárgy is olyan üres volt, mint te mielőtt megismerted, de akkor is az tárgy helyébe lennél, mert nem kéne ezen gondolkodnod. Őt nem tudják megcsalni, neki nem kell felállni abból a gödörből amibe ott hagyták, a meggyalázásban. Neki mindenki tudja a tulajdonságait, de a mienkét senki nem tudja igazán, miben vagyunk jók, és elnyom, miközben mi tudjuk ő nem is jobb nálunk, de mégis fáj ha ő teszi velünk.
