-Caro! Gyere már le a partra! Nem ülhetsz itt, a szobánkban egész nap, amikor ilyen magas hullámok vannak!- méregettem hitetlenkedve a barátnőmet.
-Te meg van amikor még aludni se jársz fel, Shannon! Legalább addig maradj bent egy kicsit, amíg megnézed, mit nyomtattam ki neked a Párválasztóról. Már csak egy nap és elutazol Angelesbe. Nem tehetsz úgy, mintha mi sem történt volna. Ez nem egy olyan úti cél, mint az eddigiek, ezt nem veheted félvállról. Ez az egész meg fogja változtatni az életedet, akkor is ha nem nyersz, és csak, azért mész oda, hogy várost nézhess. Ez most komoly dolog. Kérlek!
Talán Carolyna esdeklő tekintete hatott rám, vagy az, hogy azt mondta, az életem már nem lesz ugyan olyan, mint volt. Nem tudom, melyik a kettő közül, de végül beadtam a derekamat: - És mi lenne, ha a kellemeset összekötnénk a hasznossal? Lejöhetnél velem a partra és ott megmutathatnád, azt a Párválasztós bigyót.
Carolyna egy rövid fejcsóválás és rosszalló tekintet után végre rábólintott az ötletemre, felkapta a mappát meg a naptejét és már baktattunk is le a hotel lépcsőin. A szállásunk közvetlenül a tengerpart mellett volt, így két perc múlva már a napágyakon feküdtünk és a kiválasztott lányok fényképeit nézegettük. Rajtam kívül 24-en voltak, akikről Caro, annyi információt gyűjtött össze, hogy mire mindet végig olvastam, már úgy ismertem őket, mint a tenyeremet.
-Shannon, gondolkoztál már azon, hogy felhívd a családodat vagy, hogy üzenj nekik valamit, mielőtt elmész?- kérdezte Caro.
A kérdése, azt a hatást keltette, mintha most szúrtak volna hason egy tőrrel. Jól ismertem ezt az érzést. Egyszer hét éves koromban eljutottam a vívó bajnokságra, ahol véletlenül megcsúsztam és elestem, erre pedig egy velem egykorú fiú, az ellenfelem, annyira megörült, hogy megnyerte a mérkőzést, hogy ledobta a karját örömében a földre, ami egyenesen a hasamba fúródott. Mivel apa nem tudott eljönni a bajnokságra, anya pedig éppen Olaszhonban volt, így az akkor még 13 éves bátyám vitt kórházba, ahol megműtöttek. Akkor felmerült bennem, hogy nem fogok többé vívni, de Er, a bátyám, azt mondta, hogy nem hagyhatom abba, mert nagyon jó vagyok benne, így aztán hallgattam rá. Azóta is vannak kisebb sérüléseim, de örülök, hogy akkor nem hátráltam meg és nem adtam fel. Persze lelkileg is tisztába voltam, milyen érzés ez. Ha a családomról, vagy anyámról volt szó mindig összeugrott a gyomrom és megremegtem.
Már kezdtem is gondolkodni, hogy milyen kitérő választ adjak, a kérdésére, amikor a part bal oldali szakaszán egy hangos, vonuló tömeget pillantottam meg. Carolyn is abba az irányba bámult. Közelebb jöttek, így jobban láthatóvá vált a színes emberkavalkád. Nem hittem a szememnek. Carolynnal egyszerre néztünk össze és egyszerre kiáltottunk fel: - Az ott Wendy Stage!
Több órás tanulmányozás után már kívülről fújtam az összes versenyző nevét, és azt is, hogy,hogy néz ki. És ez itt Dominica jelöltje, Wendy Stage volt. Ő ment a tömeg élén, fülig ért a szája és még néha ugrándozott is egy kicsit. Amikor a mi partszakaszunkhoz értek, sokkal jobban szemügyre tudtam venni. Derékig érő étcsokoládé színű haja most kiengedve volt, fején virágkoszorú díszelgett, mint a tömegben mindenki másnak. Egy tűzpiros fürdőruhát viselt, ami tökéletesen illett kreol bőréhez. Egy szóval: tipikus dominicai lány volt.
Valaki elindította a zenét, megszólalt egy pörgős szám, amire az egész tömeg elkezdett vadul ugrálni és a dal szövegét ordibálni.
-Carolyn! Ez Wendy búcsúztatója. –mértem fel a helyzetet és jelentőségteljesen néztem rá.
- Nem, nem vehetünk részt rajta. Ez az ő búcsú partyja, ne rontsuk el.- húzott el a karomnál fogva, a szállodához vezető sétány felé.
