GERDA, MIKOR MÉG NEM ISMERTÜK

fejezet1

A kis Gerda nagyon szerette a csokit, jobban, mint a barátait.
Egy fél tábla csokiért a lelkét is eladta volna, ha lett volna neki.

Egy szép napon a kis Gerda talákozott egy fiúval.
-Szia. Van kedved velem játszani?- kérdezte a gyerek.
A kis Gerdának nem tetszett a fiú, ezért letépte a heréit.
A kisfiú nem akart vele többet játszani, inkább sírva elszaladt,
A kis Gerda pedig boldogan tova libbent.

Kis Gerda életét, ha akarta, ha nem (pedig akarta), ez a történet jellemezte a legjobban.
Mikor valami komiszságot csinált, mindig felnézett az égre - vagy a plafonra - és sátáni kacaj közepette tapsikolt a kezeivel, mint az ördög fókája.

A kis Gerda, mint minden normális ember, viszont benne csak ez volt az egyetlen normális, cseperedett. Mire elérte az öt éves kort, máris jobban belelátott a dolgokba, mint a legtöbb magát felnőttnek nevező egyed.
Hat éves korában már olyan szavakat is használt, mint például: kvalifikált, excentrikus, patriarchális, deviáns, satöbbi.
Mikor megkérdezték tőle, hogy szerinte melyik szavak a legszebbek, mindig csak ezt felelte: stilizált, drasztikus, tökfőzelék.
Az utóbbinál mindig összefut a nyál a szájában.

A barátkozás nem ment neki olyan jól, mégis sok barátja volt. Népszerű volt az oviban, persze, ehez az is hozzá tett, hogy kellő mennyiségű csokiért, minden piszkos ügyet elintézett.
Történt egyszer, hogy Pista, a kis Gerda egyik barátja, megkérte főhősünket, hogy intézze el Karcsit, aki orrtúrással és mások sütijének ellopásával vádolta őt. Beszéd közben egy tábla csokit csúsztatott át az asztalon. Gerdánk seperc alatt elintézte az ügyet. Fogta Karcsit, letépte a heréit (bevállt módszer) és belerúgott a bokájába.
A nagy tábla csokijutalmat pedig boldogan befalta.