Réges-régen csak a csend volt,
s aztán lett az élet,
víz csobogott, föld szuszogott,
nőttek a növények.
Apró neszek, madárhangok,
mennydörgéses zivatarok,
téli álmok, szivárványok,
természetes, kis halálok.
Zöld zenében harmóniát
az ember talán látott,
művi dalokra bontotta
mégis a világot.
Karmesterek vezényeltek,
a szólamok összecsengtek,
s egyszer lassan, máskor gyorsan
zenekarok szétszéledtek.
Új szólamok, vad futamok
törték meg a létet
feloldatlan tritónuszok
szőtték a meséket.
Talán ez a földi élet
csak egy hibás felvonás
képzeletben szépen hangzik,
de ha játsszuk, disszonáns.
