Joey vagyok, nyolc éves és az édesapám alkoholista. Tudom, hogy ma is-szokás szerint-részegen fog hazajönni, és megint bàntani fogja anyut és engem.
A zàr hangos kattanására, görcsbe rándult a gyomrom. Anyu felküldött a szobámba és én hallgattam rá. Gyors léptekkel felszaladtam a lépcsőn, egyenest a szobámba. Hallottam, apám kivehetetlen, alkoholtól ázott szavait. A sarokba álltam, várva arra, hogy feljöjjön és túlessek az ütéseken. A korhadt falépcsőn lépteket hallottam. Egyre csak közeledtek a szobàm ajtaja felé. Tudtam, hogy jön. Felkészültem az ütésekre, amennyire tudtam. És már ott is állt az ajtóban. Arckifejezése undort tükrözött. Köpött egyet, majd elindult felém. Az első ütést kivédtem gyenge karommal, mi utàna borzasztóan fájt. A második ütés betalált. Egyenest az arcomba kaptam. Törékeny testem hangos koppanással landolt, a hideg fapadlón. Hallottam, hogy valaki felszalad a lépcsőn. Anyu volt az. Az ő keserves sírását hallottam utoljára. Többé nem fogom ezt hallani, többé sem anyu szerető ölelését, sem apám kemény, csontos öklét az arcomon, nem fogom érezni.
Joey voltam, nyolc éves és apám végzett velem.
