Viharos viszontlátás

Prológus

2010. Május 15.

Azon a szokatlanul fülledt tavaszi napon, talán mi voltunk az  egyetlen olyan pár a bíróság első emeleti termében, akik úgy mentek elválni, hogy a lelkük legmélyén szívesebben maradtak volna egy pár, mert tudtuk, hogy szeretjük egymást, de még sem megy köztünk már semmi. Mellettem a szigorú tekintetű, ötvenes éveiben járó ügyvédem ült, a terem másik oldalán pedig az én drágalátos, nemsokára volt férjem úgy feszített a piszkosul szexi mélybordó öltönyében, mintha ő szarta volna a spanyol viaszt. Jobbján egy szőke, molett nő mélyedt az előtte heverő iratokba. Mark folyamatosan engem méregetett, arcáról hamis elégedettséget olvastam le, ugyanis pontosan tudtam, hogy csak azért egyezett bele a válásba, mert megzsaroltam, hogy feljelentem drogbirtoklásét.
A helyzet az, hogy a mi kapcsolatunk eleve halottnak ítéltetett már az elején, csak akkor még nem láttam tisztán a jeleket.
Egy bárban ismertem meg őt, barna szeme vonzott, ahogy az észveszejtő megjelenése is. Egyből megláttam benne valamit, amitől a térdem kocsonyássá vált. Nem tagadom, első látásra elaléltam tőle. Ő lett a mindenem. Egyéjszakásnak indult a kapcsolatunk, de én lepődtem meg a legjobban, mikor a telefonom kijelzőjén az ő arca mosolygott rám másnap. Randizni hívott, és hamar egymásba habarodtunk. Úgy éreztük, már ezer éve ismerjük egymást, és minden másodpercet együtt akartunk tölteni. Mire feleszmélhettem volna, már Vegas-ban fogadtunk örök hűséget egymásnak. Csak Mi ketten voltunk ott, és az örökké tartó szerelmünk. Akkor még nem sejthettem, milyen törékeny az a bizonyos örökké. A világ legboldogabb nőjének képzeltem magam, de ez az eufória nem tartott sokáig. A hétköznapok megpróbáltatásai kifogtak rajtunk; szinte mindenen összekaptunk, már képtelenek voltunk egyetérteni a legegyszerűbb dolgokban is. Ő új munkahelyet talált, sokat dolgozott, emiatt feszültté vált, én otthon inkább már csak heverészni akartam egy-egy rázós nap után.
Önző módon csak magamnak akartam őt. Talán túlságosan is vágytam rá. Olykor a kórházba is bementem, hogy elcsípjem két műszak között, aminek nem túlzottan örült. A házunk a szerelmes sóhajok helyett megtelt kiabálásokkal, ajtócsapkodással és tányértöréssel. A legrosszabb az volt, mikor véletlenül megtaláltam a fehér port a szennyesbe dobott zakójának zsebében. Ez volt az a pont, amikor betelt az a bizonyos pohár. Nyilvánvalóvá vált, hogy nem illettünk össze, ő orvosnak tanult, én pedig csak egy gyorsbüfében dolgoztam pultosként. Egy világ választott el minket egymástól.
Ő ennek ellenére sem akart elengedni, így kénytelen voltam megzsarolni, de szívem szakadt meg, mikor megkaptam a bíróságtól a levelet a tárgyalás dátumával. Annyira akartam, hogy ez az egész közöttünk tökéletes legyen, legalább annyira, mint a szüleim házassága volt. Ha hallgattam volna apámra, akkor most nem ülnék itt a lelkem legmélyén a kudarctól megtörve. Mert bármennyire is erősnek mutattam magam, ez csupán egy álarc.
Ahogy Mark folyton engem méregetett, attól teljesen összezavarodtam. Úgy éreztem, mintha belém akarna látni egyetlen pillantásával. Elbizonytalanított abban, hogy valóban ezt akartam-e, és csak remélhettem, hogy ezt jól leplezem előtte. A eszem józanabbik felével nagyon jól tudtam, hogy ezt kell tennem, mert így csak az őrületbe kergetjük egymást, és a legvégén talán még ölre is megyünk a saját igazunkért. A szívem viszont mást súgott. Vissza akartam vonni mindent, vele lenni, és úgy kapaszkodni belé, mint azon az éjszakán három hete. Búcsúszex. Ezt mondtam, mikor magyarázatot várt, majd hátat fordítottam neki, és ott hagytam.
Végig kellett csinálnom! Nem hagyhattam, hogy a pillantása, az az idegesítően szexi rossz fiús mosolya, vagy az észveszejtően férfias kisugárzása legyengítsen. Hihetetlen, hogy még most is ilyen hatással van rám. Ez veszélyes, és elemészt, már csak ezért is végig viszem, amit elhtároztam. Mark Colton egy méreg számomra, amitől meg kell szabadulnom. Soha nem hittem, hogy létezik ilyen érzés, de most megtapasztaltam. A kis terem egyre csak zsugorodni látszott, és egy pillanatra le kellett hunynom a szemem, hogy visszarántsam magam a valóságba. Mark jól szórakozhatott rajtam, és ezt a pillantása is sejtette velem. Vajon ő mit érezhet irántam? Ezen morfondíroztam, mert biztosra vettem, hogy nem hagyom őt teljesen hidegen. Ezt bizonyította az az együtt töltött éjszaka, és a puszta tény, hogy zsarolással kellett rávennem a válásra.
Az ügyvédem hangos köhögése elérte, hogy abbahagyjam a toll kattogtatását, és gondolataim helyett inkább a bíró szavaira figyeljek. Kimondta a válást. Most már nem kötött semmi Markhoz. Ha őszinte akarok lenni magamhoz, ez megkönnyebbültté tett, de ugyanakkor piszkosul fájt. A bíró lassan sorolni kezdte a javak elosztását, aminek nagyobb részt exférjem látta kárát. Nyilván azt gondolta, nekem majd nem jár semmi. Hát nagyot tévedett. Nagy örömmel nyugtáztam, hogy végre lefagyott az önelégült vigyor a képéről, ezzel egyidőben markáns álla megfeszült, a keze pedig ökölbe rándult. Az egész tartása megváltozott, tekintete pedig őszinte haragot tükrözött. Most rajtam volt a sor, hogy elégedetten hátradőlve,  mosollyal az arcomon szemléljem a zavarodottságát. Az ügyvédje felé fordult, vad sugdolózásba fogtak, de a szőke hölgy lemondóan csóválta a fejét.