A zavart maknae

A zavart maknae - 2/2

-Tudod... - emeli feljebb fejét kicsit -Nekem már egy ideje tetszik valaki, viszont túl idős hozzám és nem is hiszem, hogy különösebben táplálna irántam valami érzelmet.

-Ez az akadály? - húzom fel szemöldököm -A kor?

-Is. - böki ki -A testvérem főnöke.

-Hogyan? - esik le gondolatban az állam, ám kívülről egy nyugodtam formámat mutatom ki.

-Kedvellek noona. - jelenti ki nemes egyszerűséggel, letéve a seprűt és elém sétál -Egy jó ideje.

Hova lett az a mimóza gimis srác, akit megismertem?

-De mégis... Hogyan? És miért? - hebegek ezúttal én pironkodva és már készülnék lelépni, de JungKook utánam kap és lefogva csuklóimat, a falnak nyom.

-Eddig nem volt merszem elmondani, de a téma késztetett rá. - egyre közelebb hajol fülemhez és halkan belesuttog -Bocsánat, hogy eddig álcáztam a jó kisfiút. Innentől magamat fogom adni.

-Mi... - belekezdeni sincs időm a mondatomba, mert követelőzően hajol ajkaimra és törtetőként kutakodik be nyelvemhez. Késztetést érzek, hogy viszonozzam gesztusait és nem is tétovázva ezen, átadom magam minden érzésnek és ahogy enged a szorításon, kapok az alkalmon. Egyik kezemmel puha hajtengerébe túrok, másikkal ellenállhatatlan hátát simogatom, míg ő fenekemet és oldalamat kényezteti.

-JungKook... - szakadnék el tőle, de nem enged el és fogaival a számat kezdi harapdálni.

Ellöki magát a faltól velem együtt, közben újra csatát vív nyelvemmel, majd egészen elvezet az egyik pultig, ahova felültet.

-Várj! - állítom meg -Ezt itt nem szabad.

-Akarlak noona. - suttogja szenvedéllyel teli hangon a fülembe, amitől kiráz a hideg.

-Akkor sem lehet. - ugrok le a pultról és az irodám felé veszem az irányt. Ég a testem és nem tudok mit tenni ez ellen.

A helységben a fogashoz érve felkapom magamra a kabátom és a táskám, majd visszasétálva a sütőkhöz, megnyugodva észlelem, hogy JungKook eltűnt. Már azon is megfordult a fejem, hogy úgy kell majd kitoloncolnom innen, de nem kellett ehhez folyamodnom.

Minden ajtót bezárok és ellenőrzöm, majd lemegyek a parkolóba, ahol egyedül már az én kocsim áll. Kinyitom, beszállok, beindítom és elindulok hazafele, ahol rögtön az ágyamba fekszek. Úgy érzem, hogy reggel mindent elintézek legfeljebb hamarabb kelek fel.

***

-Lily-ah! - lép mellém JungWon -Beszélhetnénk?

-Természetesen. - mondom és a nagy folyosón állunk meg -Mi a gond?

-Nincs gond, csak tegnap valami érdekeset mondott az öcsém. - neveti el kissé magát, de komolyságát próbálja elővenni.

-Tegnap? - kérdezem vissza félve. Ha elmondta azt, ami történt, engem JungWon elevenen felnyársal.

-Azt mondta szerelmes beléd. - végül mégis elmosolyogja magát, én pedig lefagyok -És engedélyt kért tőlem, hogy több is legyen köztetek, mint főnök-alkalmazott viszony.

-Tőled? - tátom el a számat. Jesszus, ez mennyire kínos.

-Igen. - teszi zsebre kezeit -Nem tudtam mit reagálni, ezért haladékot kértem, hogy átgondoljam. Persze azért, hogy ezt elmondjam neked és beszéljétek meg. Természetesen érdekel, hogy milyen barátnője lesz az öcsémnek, ám azt sohasem gondoltam, hogy pont a főnököm lesz az, akibe beleszeret.

-Hát én nem tudok ehhez mit szólni. - sóhajtok egy nagyot, magam elé meredve -Nem akarom őt megbántani.

-Tudom és én azt javasolnám, mint legjobb barátod és oppa-d, hogy hallgass az érzéseidre...! - keresi meg tekintetem és magabiztos hangsúllyal próbálja meg a lelket bennem tartani -Ha úgy alakulna, hogy összejöttök... Akkor mindenképp én legyek az első, aki megtudja. - kacsint és nevetve visszamegy a sütikhez, engem pedig kételyek között hagy szenvedni a folyosón.

Remek! Most aztán nagy bajban vagyok. Hat évvel vagyok idősebb nála, viszont ez nem nagyon jelentene gondot, ha épp nem az alkalmazottamnak készülne.

***

Három kopogást észlelek az ajtó felől és beinvitálva tovább tárgyalom a következő torta rendelését telefonon keresztül. JungKook csöndben leül a kanapéra, és amíg beszélgetek egy szót sem szól, inkább figyel engem. Ahogy megszakítom ügyfelemmel a vonalat egy sóhaj kíséretében pillantok rá.

-A bátyád mondta, hogy beszéltél vele tegnap. - kezdek bele a már most nyomasztó beszélgetésbe -Nem tudom mit mondjak a történtek után.

-Csak gondolj az érzéseidre! - mondja úgy, mintha a világ legtermészetesebb dolgát közölné. Össze vagyok zavarodva. Nem tudom mit érzek.

-Nem tudom. - temetem bele tenyereimbe az arcomat. Legszívesebben sírnék, hogy megkönnyebbüljek.

-Sajnálom, hogy ennyi bajt okozok neked. - érzem meg hatalmas tenyerének melengető érzését hátamon, amitől végigfut rajtam a hideg vagy hatszor.

-Hogy vagy képes ilyet kiváltani belőlem? - nézek rá kimérten, majd felállva a székemből elé állok -Próbáljuk meg!

-T-Tényleg? - kerekedik ki szeme és akad el a szava.

-Igen. - bólintok, mire hirtelen magához ránt és újra birtokba veszi ajkaimat.