A múlt könnyei

1.

Az épület belseje komor és kísérteties volt. A falakon sorakoztak a régibbnél régibb portrék. A folyosó hosszú volt,a mennyezeten elhelyezett lámpák fénye próbálta áttörni a sötétséget. A padlót márvány borította, aminek ha a nézésébe elmerültél, láthattad az itt ragadt lelkeket.

Hatalmas termek sora nyílt a folyosóról. Mindegyik rideg és fojtogató volt, tele sóhajokkal. A nagyterembe érve a kétségbeesés érzése egyre csak nőtt. Itt a falakat elejtett állatkoponyák és zászlók borították. A zászlókon ott virított a Négyek jele.

A nagyteremből nyílt egy ajtó, ami egy csigalépcsőn vezetett le a pincébe. Ahogy egyre mélyebbre került; ahogy elérte a lépcső utolsó fokát, összes porcikája beleremegett abba a hideg levegőbe.

Egy normális ember sem merészkedett az épület közelébe, a lány pedig már a pincében bóklászik. De hát, itt van dolga. Itt, mégpedig a Kupola teremben. Elszántan, mégis félelemmel kereste az utat. Az épület ezen részén csak néhol világított egy-egy lámpa. A falakat nem borította semmi, csupasz téglák pislogtak a mélybe.

A lány gondolkozás nélkül belépett a Kupola termébe, ahol várta őt a végzete. 

- Hát itt vagy, Anna. – üdvözölte egy magas, fekete hajú, sápadt férfi.

Közelebb lépett hozzá, átölelte derekát és közelebb vonta magához, de mielőtt megcsókolhatta volna, a lány a szájára tapasztotta kezét.

- Néha úgy érzem, hogy rossz testbe születtem, és inkább lennék a másik nem képviselője. - egy gonosz vigyor futott át ajkain, majd elhúzta kezét. 

- Te is tudod, hogy ez csak így megy - mondta a férfi, s megcsókolta a lányt. 

Az idő megfagyott körülöttük. 

Körbepillantott a helységen, majd a démon szemeibe nézett nagy, kék szemeivel. 

- Üdvözöllek Erdélyben, Anna. - vigyorgott a férfi - A vámpírok melegágyában.