Felfedeztem magamban a vágyat az írásra, a vonzalmat a szépirodalom felé. Példaképemmé választottam Victor Hugot, és úgy döntöttem, leírom amiket az írásról gondolok. Megalkotom a saját világom és elítélem akár a saját művem is (Crystal Gimi), ha ne...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Őszintén nem tudom, hogy kezdjek ehhez... hozzád, e levélhez, ha a neved sem tudom. Olyan árnyékos vagy, vagy inkább egy árny maga.
Ha valaki tudná, mit mért teszek, hogy egy ismeretlen se nem élő se nem halott, létező, de láthatatlan valami megfoghatatlan fogalomhoz írom ezt a levelet, igen. Azt hiszem, nem nevetne ki. Fel vonná a szemöldökét, mint aki vén bolondot lát, pedig én valóban fiatal vagyok még, s tétován ballagna tovább. Legszívesebben az elmegyógyászokat, pszichiátereket hívná hozzám, de nincs rá ideje, és különben sem érdeklem őt annyira, hogy ügyet csináljon a dologból. Eloldalogni pedig, és tudomást sem venni az életről sokkal könnyebb nem? Ejnye, megint ilyen értelmetlenségekre fecsérlem a szót, hisz nem lát senki.
Késő éjjel van, és én azon töprengek, hogy szólítsalak meg. Van ugyan, valami rejtélyes neved, valami múzsa... Rákerestem, de amit a wikipédia kidobott, az nem te vagy. Te? Egyáltalán személy lennél? Vagy egy gondolatfoszlány? Barchobában nem tárgy, nem élőlény, fogalom lennél. Nézd meg, már megint... Te...
Furcsák az emberek, nem? Persze, azt sem tudom, érted e. Olyasmi lehetsz, mint valami összegyúrt szellem, vagy sugallat. Egy varázslatos agytekervény? Nem, nem hiszem, hogy emberi. Bizonyára, valami felsőbb irányítás alatt állsz. Szeretnélek hívni valahogy, valami személyes néven, de nem tudlak elnevezni. Túl megfoghatatlan vagy, névkitalálásban pedig sosem brillíroztam... Múzsa... Ez túl nőies, szerintem nem rendelkezel nemmel. Folyamatosan változol, legalább is most még.
Mindig más vagy, valahogy mindig egyre több részletedet fedezem fel. Először csicsásnak véltelek látni, ragyogónak, ahogy a gyermek az életet, aztán megláttam a sebeidet, eltűnt a csicsa, a sok fény, csak te maradtál. És akkor elkezdtél formálódni. A szomorú valód egyre jobban kinyílt, csupa érdekességgel, rejtelemmel. Aztán én is öltöztetni kezdtelek, hol abból, amit láttam, hol abból, amit éreztem, hol a fájdalmakból, ás hol a tapasztalataimból. Még nagyon keveset tudtam. A könyvek, a szépirodalom gyönyörű, nem tökéletes, de az otromba összevisszasága valahogy megszépített, és én egyre szebbnek láttalak múzsám. Nem szeretem a neved, még is így foglak hívni, múzsám, még ha ezt használja is mindenki más. És te valóban szépültél, én pedig csodáltalak. Halk neszeid néha alig hallhatóan szoktad fülembe suttogni leginkább elalvás előtt, akkor jönnek az ötleteid.
Te mégsem az vagy, akinek mindenért hálával tartozom. Te egy összekötő vagy, és egyben, mint valami meseszövő fonod össze a szálakat. Az égieket, a könyvekből merítetteket, a valóságot, és az én gondolataimat. Így áll össze valahogy az, amit én leírhatok.
Ez a harmónia valahogy maga az ihlet, ha minden együtt mozog, akkor tudok írni. Te múzsám, te kötöd össze a gondolataim, de még mindig olyan messze vagy. Talán csak túl éretlen vagyok még közelségedre, hisz nem tudok a négy fonálra egyenlően koncentrálni. Valami mindig előtérbe kerül. Ezért látlak mindig másnak, néha kacérnak és kihívónak, néha tündérszépnek, néha keserűnek, néha pedig kalandosnak. Pedig te mind vagy egyszerre. Ezt kell valahogy megtanulnom nekem, távolról látni mindent. Távolról, hogy egyben lássam a világot.
De én rövidlátó vagyok, távolra minden összemosódik, mit tegyek? Hát azt hiszem, most súgtad meg... Gyakorlom a türelmet, amelyben legkevésbé remekelek. Információt gyűjtök, és gyakorlok.
Mostanra nem is tudom, miért kezdtem el írni ezt a levelet, valószínűleg ez is a te ötleted volt, de nyilván igazad volt, ez olyan, mint egy kulcs a kódokhoz, amit, ha én is írtam le, örökre elvesztettem volna talán. Mostantól, ha írni akarok, átfutom ezt, hogy ésszerűen gondolkozzam. Nos, múzsám, azt hiszem, e levél végére, ha csak tudat alatt is, de világossá vált számomra kiléted, így ezt a papírt felesleges lenne elküldenem akárhová, vagy az ablakba tennem, hogy elviszed. Hisz, ahogy leírtam, te már az én szememmel láttad is. Mintha megírtad volna nekem a neved. Illetve... azt pont nem. Kívánok örömteli és eredményes munkát nekünk, és kevés konfliktust, kedves múzsám. Most pedig kijavítom, amit írtunk, mert túl gyors vagy a kezeimhez, látod, ez is a te hibád!
