Gondolatok az írásról egy amatőr író tollából

Törekvés a szépirodalomra

Ehhez a cikkemhez egy űrlapot is készítettem nektek, amit 73-an töltöttetek ki, így bőven volt miből válogatnom a válaszokat és érdekes, új nézőpontokkal is szembesítettetek, amit nagyon köszönök!

Továbbá nagyon hálás vagyok, amiért bár az űrlapom nem sikeredett valami érzelemmentesre és eléggé tükrözte a saját nézeteimet, ti még is higgadtan válaszolgattatok, még ha máshogy is vélekedtetek az adott témáról, szóval igazán örülök, hogy ilyen elfogadó válaszolókkal találhattam szembe magam.

Igazság szerint az ötlet onnan jött, hogy én néha frászt kapok a kortárs irodalomtól. Persze nem mindegyiktől, inkább a tini-regényektől. Ezek a művek ugyanis szerintem egyrészt rettentően sablonosak, másrészt a szókincsük tragikusan szűk, és a karaktereiknek sincs igazi jelleme. Ó, és el ne felejtsem... Nem adnak semmi pluszt az olvasónak. Nincs tanulság, vagy valami, amin gondolkodhatsz. Általában annyi az egész, hogy szerelmi össze-vissza szálakról, vagy valami fantasztikus világról olvashatsz, amitől... Ugyan ott fogsz tartani, ahol most vagy. Nem leszel műveltebb, nem gazdagszik a szókincsed, és igazság szerint még csak el sem gondolkodtat. Azt meg, hogy katarzis, már az olvasók nagy része nem is ismeri.

Mielőtt megkapnám azt a már rég kijáró megkövezést a véleményemért, előbb igazolom is magam. Hisz nem önthetem rá csak úgy ezt a kritikát az összes mai tini-regényre. Így csak egy írónőt, és kifejezetten egy könyvét fogom kivesézni. Az első és utolsó könyvet, amit tőle olvastam. Szóval következzen egy kritika Leiner Laura Bábeljéről! SPOILER!!!

Történet:

Kezdjük ott, hogy eleve nem rajongok Leiner Lauráért, de ez most mellékes.

Ez egy alapvetően jól kivitelezett történet, ami valóban visszaadja a fesztivál feeling-et, ahogy azt akarta, valamint ezt a mai világot. Le a kalappal a részletes leírásokért, amiket nem untunk meg! Minden olyan jól ki van találva, hogy ezután a könyv után már indulnánk is a legközelebbi fesztiválra, mintha egész életünkben ezt csináltuk volna. Senkit ne tévesszen meg a látszat. Ez a könyv tökéletesen eldugja, sőt, jónak tűnteti fel a fesztiválok legszörnyűbb részeit. Nem olyan romantikus ám szétázva, csurom vizesen és sárosan egy latyakos sátorban aludni!

Akkor a szereplők...

Kapunk egy csoportnyi klisés figurát, akik azért vannak, mert lenniük kell... Mindenkinek van egy bizonyos jellemzője, ami azzá teszi őket, akik.

Napsi és a bátyja – bolondok

Kolos – bunkó munkamániás (tyűh, igazán örüljünk, hisz itt két jellemző is van!!!)

Szasza – szívdöglesztő

Hipó – hipochonder (most komolyan??? Még a nevének is jeleznie kell??)

Abdul – nőfaló

Zsófi - ... De komolyan! Neki, NINCS személyisége. Ő csak azért van, hogy azonosulhasson a drága olvasó vele.

Ezek a karakterek egyszerűek és nem valami emberiek. Nincsenek felépítve, csak egy kis jelzővel vannak megáldva, és ezzel ők köszönik szépen, jól elvannak. Bevallom, én Hipón nevettem a legtöbbet, benne volt már egy csekély fantázia, de nem mondhatnám, hogy jó karakter.

És végül, ha a szerelmi szál túlzott kiismerhetősége nem lett volna túl nagy öngól, ott a lezárás. Egyszerűen annyira nem ad semmit nekünk ez a könyv, hogy az már fáj... Nincs tanulsága, és a végén már csak azon agyaltam, mire is való ez a könyv, (gyújtós még lehet belőle...) és miért volt nekem jó, hogy elolvastam... Erről ennyit.

De mivel nem lehetek ilyen, és voltak, bár elhanyagolhatóan, de kihámozom a pozitívumokat is, hogy örüljetek.

Egyrészt nem mondhatom, hogy ne olvasd el, mert olvasd el! Úgy is mindenki elolvassa. Arra jó, hogy rászoktasson az olvasásra, és még nevetni is tudsz rajta, hisz beismerem, ha írni nem is tud, Leiner Laurának nagyon jó humora van. Ha eleve rajongsz az írónőért, akkor úgy is tetszeni fog, máskülönben meg egy elég gyenge, de oké-nak mondható könyv. No meg, szerintem nyárra tartogasd, arra a legjobb.