4. rész

824 16 2
                                    

Reggel mikor felkeltem átmentem Harry szobájába de még nyugisan aludt. Igaz még csak 9 óra. Lementem a konyhába, tudom nem illendő turkálni más házában de csak csinálok rántottát reggelire. Megkerestem a hűtőbe a tojást, a szekrénybe a tányérokat meg egy serpenyőt és neki is kezdtem. Remélem fog neki ízleni. Mikor kész voltam kitettem a két tányérra a rántottát és utána keresgélni kezdtem a kávét. Meg is találtam, kavartam két csészébe és odatettem a tányér mellé. Épp indultam fel a szobába szólni neki mikor már láttam, hogy a lépcső tetején van.

-Jó reggelt!-köszöntem neki.

-Neked is.-morogta, de kedves.-Csináltál nekem is reggelit? Azt hittem utálsz.

-Csak nem kedvellek, mert már elmondtam milyennek gondollak. Ez pedig olyan "köszönömhogyittmaradhattaméjszakára" reggeli.-leültem és elkezdtem enni.

-Ohh akkor pedig nincs mit.-lepődött meg és elkezdett ő is enni.

Egyikünk se szólalt meg evés közben. Néha-néha összenéztünk de semmi több. Mikor végeztünk összeszedte a tányérokat, csészéket és elmosta.

-Ha anyukád ma se megy haza nyugodtan itt maradhatsz.-megint semleges volt a hangja.

-Köszi, ez kedves tőled.-motyogtam.

-Látod kedves vagyok nem tudom mi a bajod velem. Ha olyan lennék mint amilyennek gondolsz már tegnap este rád másztam volna és nagyon nyomultam volna.-igaza van de akkor se tudok olyan hamar megbízni benne.

-Sajnálom, nehezen bízok meg emberekben.-felálltam és felmentem a vendégszobába. Felhívtam Nancyt.

-Szia Csajszi minden oké?-vette fel.

-Szia, hát igazából nem találod ki mi történt velem.-leültem az ágyra.

-Na mesélj! De ugye nincs baj??-kérdezte aggódóan.

-Nincs nyugi. Úgy volt az egész, hogy tegnap rendeltem pizzát és mikor kihozták kimentem a pénzzel meg a telómmal és..-nem hagyta, hogy befejezzem.

-Kiraboltak???-aggodalmaskodott.

-Nem Nancy, nem raboltak ki nyugi már.-kacagtam kicsit.-Szóval becsukódott az ajtó és ugye a kulcsom bent hagytam. Már leültem az ajtó elé sírni, hogy hogyan lehettem ilyen szerencsétlen..-megint félbeszakított.

-Mond, hogy nem az utcán aludtál!

-Ne szakíts félbe és talán megtudod.-nevettem fel megint.-Szóval sírtam és akkor odajött Harry, mert a velünk szembelévő házba laknak. Veszekedtem vele egy sort, hogy nem akarok átjönni hozzájuk de átrángatott és itt aludtam. De nyugi semmi nem történt. Vendégszobába aludtam, a tesója rövid nadrágja van rajtam és az ő pólója. Reggel csináltam neki reggelit, hogy megköszönjem de megint összevesztünk, hogy miért gondolom róla azt amit gondolok. Mondtam, hogy nem bízok meg hamar emberekben és feljöttem a vendégszobába vissza. Tudom, hogy tök kedves meg aranyos, hogy áthívott, hogy ne aludjak kint de akkor is. Tuti kíváncsi mi van anyámmal meg miért nincs itthon és én ezt nem akarom vele megosztani. Csak te tudsz rólam mindent és azt akarom, hogy ez így maradjon nem kell a sajnálkozása.-fújtam ki a levegőt.

-Huhh, hogy veled minden akkor történik mikor nem vagyok otthon. De nyugi csak ott alszol nem kell jóba lennetek. Remélem, hogy anyád meg hamar hazaér, hogy vissza tudj menni a saját házadba. Jobb lett volna ha otthon maradok és akkor jöttél volna át hozzánk.-na ezt nem akartam, hogy magát okolja.

-Semmi baj Nancy nem lehetsz mindig mellettem. Érezd jól magad ott, én megleszek.-mosolyodtam el.

-Köszi, de remélem tényleg jól leszel, mert csak akkor tudom magam jól érezni.-de imádom én a legjobb barátnőm.

-Jól leszek nyugi, na menj medencézni és pasizz be. Puszi csajszi.-köszöntem el.

-Úgy lesz. Vigyázz magadra! Puszi!-és leraktam.

Bárcsak itthon lenne. Sokkal jobb lenne minden. De nem lehetek önző. Pár percig még feküdtem az ágyon és gondolkodtam. Felálltam és átmentem Harry szobájába.

Mikor benyitottam ott feküdt az ágyon egy melegítőbe és egy pólóba. Nézte a TV-t, rám nézett majd vissza a TV-re. Odamentem mellé és leültem az ágyra törökülésbe.

-Figyi sajnálom de meg kell értened. Valami miatt nem bízok meg hamar az emberekben csak azokban, akik kiérdemlik. De te még nem tartasz ott. Megpróbálok hozzád kedves lenni de nem ígérek semmit. Főleg a fiúkkal vagyok távolságtartóbb sajnálom.-hajtottam le a fejem és úgy érzem mintha kicsit mégis megnyíltam volna előtte de mégse.

-Jó.-vágta oda.-Ha nem akarod elmondani nem mondod. Nem fogom erőltetni.-felsóhajtott és kicsit lágyabb lett a hangja.-Nézünk egy filmet?

-Aha.-mondtam halkan.

A film után lementünk, hogy rendeljünk valami kaját. Végül gyrost rendeltünk. Nagyon imádom. Fél óra múlva ki is hozták. Mikor kimentünk érte láttam, hogy a házunkba mászkál valaki.

-Hazajött az anyám úgy látom.-mondtam Harrynek.

-Hazamész?-kérdezte rögtön.

-Haza kéne de semmi kedvem.-ültem le a kanapéra.

-Akkor ne menj.-vetődött le mellém.

-Muszáj. De nyugi előtte megeszem.-az ölembe vettem a gyrostálat.

Miután megettük felmentem a cuccomért. Mikor lementem Harry a falnak dőlve állt. Figyelemmel követte minden mozdulatomat, ahogy felhúztam a cipőm, ahogy hátradobtam a hajam, mindent.

-Majd a gyrosomat kifizetem.-néztem rá.

-Nem kell.-mondta megint flegmán.

-De kell, így is itt lehettem míg anyám nem volt itthon.-kezdtem el magyarázkodni.

-Selena, nem kell kifizetned. Meghívtalak.-picit durvább volt.

-Hát jó.-nem értem a hangulatváltozásait.-Tesód nadrágját majd visszahozom. Köszönök mindent.-nem tudom, hogy most azt várta, hogy megöleljem vagy mire? Nem öleltem meg. Nekem még most ez is gyors lenne. Kiléptem az ajtón és mentem a házunk felé. Nem néztem vissza de éreztem magamon a tekintetét.

Na sziasztok babák.
Bocsi, hogy most hozom az új részt de a Balatonon voltam. Remélem tetszeni fog, tudjátok voteoljatok ha jó rész lett de komi is jöhet. Sok puszii
-Trixoo9
Ez a kép első nap készült uhh akkor hideg volt de a többi napon nagyon jó idő volt😍😍

 Sok puszii-Trixoo9Ez a kép első nap készült uhh akkor hideg volt de a többi napon nagyon jó idő volt😍😍

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Crazy Love /Harry Styles and Selena Gomez/ +18Where stories live. Discover now