1.0 Bevezető

453 33 21
                                    

-Nem akarok!-hisztiztem , anyut nyaggatva. Már kettő hete hogy elköltöztünk , de csak holnap kezdem az új sulimat , mivel eddig még nem került rá sor , a költözés , kipakolás , sulipapìrok intézése miatt. És hát ,őszintén , nem repkesek az örömtől hogy holnap megkell ismernem az új osztálytársaimat.
-Mondtam már , mész iskolába , és kész!-mondta ki anyu könyörtelenül a tényeket, és egyben az én végitéletemet is. Szuper! Dúlva - fúlva hagytam el a konyhát . Bevágtam a szobám ajtaját , majd hanyatvetettem magam az ágyon. A plafont bámultam és úgy gondolkoztam a holnapról. Egyébként , még a házzal kapcsolatban . Mint már tudjátok , 2 hete költöztünk , eleinte kicsit gázos volt , az új ház régi és romos. Egy kicsit ijesztő , de végülis egész szerethető. Volt egy kis para bennem hogy nem minden oké a házzal , mert állitólag az előző ittlakóknak a lánya meghalt , de végülis , nekem tetszik hogy ilyen titokzatos a ház. Meg ha nem figyelsz a kiakasztő dolgokra , észre se veszed őket.

Fáradtan telefonomért nyúltam és mégegyszer megnyitottam a számomra összeállìtott listát ,ami az új osztályom névsorát tartalmazta , minden névhez egy képpel ami ábrázolta az adott személyt.
"Adam Black "
"Alice Wright "
(ez a név átvolt húzva , ahogy a hozzá tartozó kép is , összeráncoltam a szemöldökömet de végül hamar túlléptem rajta .
"Alishon Greenger "
"Anna Parker"
"Bianca Wrenten"
"Blake Evens"
"Cameron Present"
"Jack Ramsay "
"James Ford "
"Jennifer Clark "
"Josh Smith"
"Lena Frewen (én)"
"Lisa Cox "
"Luke Tonkin"
"Mark Davis"
"Medox Blacke "
"Nick Artmenson"
"Sandra Lewis "
"Thomas Graham "

Próbáltam már előre kicsit bememorizálni a neveket és az esetleges kategóriákat. Ahogy a képekből gondolom , a fiúk többsége a "menő csávók" csoportját erősìti , egy kettő kivétellel. A lányok tőbbsége pedig a tipikus "műpicsa" fajta , néhány "stréber" , talán egy normálisabb csaj volt , akivel talán jóban leszünk. Dehát ,majd meglátjuk. Gyorsan elmentem zuhanyozni és fogatmosni , majd visszafeküdtem ágyamba és inkább eltettem magam holnapra.

*Másnap*

Reggel rosszkedvűen nyitottam ki szemeimet. Annyira sem volt kedvem suliba menni mint eddig. Az éjszaka természetesen alig aludtam , hiszen nem is én lettem volna ha nem izgulom végig az éjszakát . A hasam még mindig görcsben volt , és tudom hogy ma ez az érzés nem is fog megszűnni. Kikászálódtam az ágyból és készülődni kezdtem , legalább az első napomon ne késsek. Ja , egyébként Május van , úgyhogy még annyi szerencsém sem volt hogy év elején kelljen sulit váltani. Dehát ez van , ezt kell szeretni. Egy rövid farmert és egy fekete "Relationshit" feliratú pólót vettem fel. A hajamat kifésültem , majd felkentem egy kevés szempillaspirált. Nem vagyok az a fajta aki felken magára három réteg alapozót csak mert van egy pattanása. Lemásztam az emeletről majd felvettem a reggelimet az asztalról. Egy puszit nyomtam anyu arcára, felvettem a conversemet, majd kiléptem a házból. Már éppen indúltam volna a suli felé amikor észrevettem egy fiút aki nem kicsit bámult. Sötétbarna , majdnem fekete haja volt és zöld szeme. 180 cm körül lehetett a magassága. Úgyláttam eléggé zavart. Megrázta a fejét majd hozzám lépett.
-Ahm , bocs , te itt laksz?-kérdezte még mindig eléggé összezavarodva a srác.

-Öhm igen , miért , ez olyan meglepő?-kérdeztem mire megrázta a fejét

-Csak kérdeztem.

-Oké.. ,nekem mennem kéne suliba !- szóltam mert eléggé leragadtam.

-Hova jársz?- kérdezte

-A két utcányira lévő gimibe.

-Akkor te vagy Lena !- mondta mire bólintottam.
-Blake vagyok! -mutatkozott be. Együtt mentünk suliba. Még mindig iszonyatosan izgúltam de ez ìgy kicsit jobb volt hogy legalább már egyvalakit ismertem. Haladunk.. Egyébként Blake az osztálytársam. A terembe belépve minden szem ránk szegeződött. Vagyis inkább rám.
-Hello!-motyogtam zavaromban .
-Csaj! Ezaz!- pacsizott le egymással két srác , amitől mégjobban zavarba jöttem. Ahogy végignéztem az osztályon , hát , világossá vált hogy inkább a fiúk leszbek a barátaim. Mivel a fiúk teljesen normálisak voltak csak egy "új osztálytárs " "ok" ként kezelték az érkezésemet mìg a lányok olyan pillantásokat vetettek rám hogy simán kiugrottam volna ott az ablakon. Blake egyből lelépett mellőlem és egy fekete hajú , tipikus "rosszfiú" imidzsű sráchoz ment oda , akivel lepacsizott majd kivonult a teremből. Úgy tűnt hogy valami fontosat akarnak megbeszélni. Mindegy is , odasétáltam egy szabad padhoz majd leültem rá. Egyből , mint valami pióca , megjelent előttem egy szőke műpicsa (már bocsánat a kifejezésért) és nyávogni kezdett. -Sziaaa , Jennifer Clark vagyok, de hìvj csaj Jen -nek -mutatkozott be. -Lena Frewen. -mondtam én is nevemet , majd mielőtt bármit beszéltem vele , gyorsan leléptem mert "elkellett még intéznem valamit a beiratkozással kapcsolatban." Jó , tudom , szemétség , de nem bìrom az ilyen lányokat. Megkerestem szekrényemet majd pakolászni kezdtem benne. Egyszer egy beszélgetésre lettem figyelmes .

" Alice -ék házába költöztek"

" Basszus.."

"Ja , ebből még gáz lesz"

"Nem kéne beszélni vele?"

"Még nem tudom , lehet hogy már nincsen semmi azzal a házzal"

"Nem hiszem hogy csak úgy felszìvódtak a dolgok.."

Blake hangját tisztán felismertem ,gondolom azzal a sráccal beszélgetett akivel kijött a teremből. Az is egyből leesett hogy én vagyok az aki "Alice-ék házába költözött , és akivel lehet " beszélni kéne". Az Alice név hallatán egyből beugrott a névsorban szereplő név ami átlett húzva. Az oké , de mi olyan nagy dolog hogy az ő házukba költöztünk? És? Ugyan olyan mint bármelyik másik a városban. Odaakartam menni a fiúkhoz hogy megkérdezzek néhány dolgot de a csengő bezavart. Ugyanis kezdődött az első óra . Ahw , na mindegy , majd másik szünetbe! Most viszont vár a matekóra , szuper!! Ja , várj , nem , nem szuper!

Hangok RejtélyébenWhere stories live. Discover now