1.

125 5 2
                                    

Délután három körül járhatott az idő. Tíz perce sem voltam otthon. Levettem az iskolatáskám és ledobtam az étkezőasztal mellé, tudván, hogy egy rakat házi feladatot kell majd megírnom. Előtte viszont meg akartam enni egy Túró Rudit és gondoltam, bekapcsolom a laptopom is.
Elkiáltottam magam:
-Anya!-de nem érkezett válasz.
-Furcsa, azt mondta, ma korán végez-töprengtem fenhangon.

Anyu a Hadügyminisztériumban dolgozott, vezető beosztásban, és sokszor előfordult, hogy csak órákkal később ért haza. Gondoltam, sok a papírmunka vagy valami. Végül is nem tippeltem rosszul. Csakhogy egészen más miatt kellett bentmaradnia.

Én mit sem sejtve a hűtőhöz léptem, kivettem a Túró Rudit, és mielőtt felnéztem volna a Facebookomra, leültem a kanapéra, és bekapcsoltam a tévét. Elég sokáig keresgéltem, végül leragadtam az Agymenőknél. Megnéztem, és a műsorújság szerint még két részt akartak leadni, úgyhogy elhelyezkedtem, és hagytam, hogy egy kicsit kikapcsoljak.

Ekkor megcsörrent a telefonom. Felpattantam, és a táskámhoz szaladtam. Kivettem a telefonom. A kijelzőn az "Anya❤" szó villogott. Mielőtt felvettem volna, átfutott az agyamon, hogy anya soha nem hívott munkaidőben, és megkért, hogy ha nem fontos, én se hívjam őt.
-Szia anya!-szóltam bele a készülékbe boldogan.
-Szia kincsem!-szólt bele...nem is tudom hogyan. A hangja kifejezetten ijedtnek tűnt.
-Anya, baj van?
-Nem, nincs,...vagyis... Ma bent kell maradnom...nem tudom meddig. Tényleg fogalmam sincs. De Rebeka, kérlek, az istenért-ilyesztő volt, ahogy kérlelt, és már biztos voltam benne, hogy valami nincs rendben.- Ma este ne menj sehova, megértetted?
-Én...igen, persze. De, biztos, hogy minden rendben van? A hangod...
-Igen, nem történt semmi, csak nagyon fáradt vagyok-megjegyezném, pontosan tudom, mikor hazudik, és most hatalmasat lódított.
-Rendben. Akkor várlak! Puszi!
-Rebeka!
-Igen?
-Nagyon szeretlek.
-Én is.-ezer százalék, hogy van valami gebasz. Méghozzá óriási.-Szia!

Nyugtalan voltam. Mivel nem tudtam mit tenni, visszaültem a kanapéra, és folytattam a semmittevést.

Aztán...olyan történt, amire nem számítottam. Senki nem számított.

Você leu todos os capítulos publicados.

⏰ Última atualização: Jul 06, 2016 ⏰

Adicione esta história à sua Biblioteca e seja notificado quando novos capítulos chegarem!

Egy lány a háborúbanOnde histórias criam vida. Descubra agora