CSÁBÍTÓ MEGADÁS

Prológus

Az éjszakai levegő hűvösen mart Jocelyn Blaine arcába, de ő nem foglalkozott vele. Egyetlen egy dolog lebegett szeme előtt, az pedig nem más, mint az, hogy egy ember az ő hülyesége miatt vesztette életét egy autóbalesetben és ezt az embert szerette a világon a legjobban nevelőapja után. Ez az ember volt egyedül képes arra, hogy megvigasztalja, ő tudta egyedül a legapróbb titkait és ő volt az, aki a bajban is mellette állt. Senki másban nem bízhatott meg a lány, csakis őbenne, mert tudta, hogy ő bizony nem adja tovább még a legféltettebb titkát sem és most ez az ember nincs többé. Nem tudja kisírni bánatát a vállán, nincs aki meghallgassa egy hosszú nap után, nincs aki jó tanácsokkal látná el - egyszerűen teljesen megváltozott az élete. Évekkel ezelőtt történt ugyan a baleset, de rémálmaiban még mindig látja Tom testét, ahogy a volán mögött ül s nem mozdul. Ez a kép már nem is fog eltűnni, helyette minden egyes éjszaka kísérteni fogja.

Így történt ez a mai estén is, miután egy újabb szombat este azzal telt el, hogy fagylaltot majszolt a nagy lapos képernyős televíziója előtt és megnézte kedvenc sorozatuk egyik régebbi epizódját. Úgy gondolta, már soha nem lesz képes újból szeretni és nem is igen törte magát vele az utóbbi években - még barátnője kedvéért sem, aki minduntalan próbálta felvidítani őt. Lassan 6 éve, hogy Tom elment, de azóta szinte semmi nem változott: Jocelyn még mindig odáig van érte, de már nem tudja magához ölelni. Nem tudja becézgetni és még csak megcsókolni sem tudja, ami egészen el tudja szomorítani olykor akár egy másodperc alatt is. Ahányszor lefekszik éjszaka, Joe nem tud semmi másra gondolni, csakis arra, hogyha nem rántotta volna el a kormányt, akkor lehet mind a ketten túlélik azt az estét, de sajnos ez nem így történt, helyette most egymaga egy szál köntösben és alatta rózsaszín pizsamájában kint áll a szobájából nyíló erkélyen és bámul ki az út felé. Házával szemben már csak az erdőt látja, hiszen ő az egyik eldugott kis mellékút legvégén lakik. Egy szál cigarettát szorongat ujjai között és azon elmélkedik, vajon mihez kezdhetne életével. Régebben egyáltalán nem így tervezte jövőjét. Mindig is úgy gondolta, hogy Tommal egy családi házban nevelik majd fel gyerekeiket és boldogok lesznek, helyette azonban egyedül kell fenntartania egy emeletes házat, amit még nevelőapja hagyott rá. Hiába akart volna új életet kezdeni valahol máshol, túlságosan sok emlék kötötte őt Charlottesville-hez, a virginiai kisvároshoz. Nem tudott volna elköltözni és nem is akart még a történtek után sem.

Egy utolsó slukkot szívott cigijéből miután elnyomta volna és a hamutartóba szórta volna a csikket rögtön azelőtt, hogy a szomszédban hallatszó ajtónyitásra nem lett figyelmes. Hosszú évek óta nem lakott ott senki és most kíváncsi lett volna, vajon ki az, aki éjszaka - hajnalhoz közeledve - az elhagyott házban mászkál. Nem tudta, hogy nemrég megvásárolták s meglepetésként érte, hogy a szomszédban egy igen csak jóképű, nála nem sokkal idősebb férfi költözött be. Joe minden egyes mozdulatát árgus szemekkel figyelte és abban reménykedett, hogy nem veszi őt észre a rejtélyes idegen, de a következő pillanatban már az erkélye felé fordult és intett egyet a nőnek miután észrevette, aki viszont csak állt ott, mintha csak egy szobor lenne.

Castiel Jones már nagyon régóta élt egyedül - tulajdonképpen már gyermekkorában rájött arra, hogy bárkit és bármit megkaphat, amit csak akart, akkor amikor csak akarta és ezt rendesen ki is használta. Jóképű volt és a nők csak úgy körberajongták őt, mintha ő lenne a leghelyesebb férfi a földön. Szerencsé alkatnak mondhatta magát bár egyesek nem igen értettek vele egyet, köztük egykori öccse sem, Tom, aki nem egészen 6 éve egy autóbaleset során meghalt. Öccse halála Castielt is nagyon megrázta, hiszen bármit megtett volna érte. Ő volt az egyetlen, akit a legjobban tisztelt és akinek a tanácsait olykor megfogadta és most, hogy már ő nincs az emberek között, sajnos képtelen beérni a múlt emlékeivel. Tom halála után ő mindent megtett, hogy el tudja terelni gondolatait. Ugyan már évekkel ezelőtt elköltözött Charlottesville-ből, de olykor-olykor visszatért az öccséhez, aki halála előtt együtt volt valakivel, aki a halálát okozta. Castiel tudta nagyon jól, hogy véletlen volt az egész, de neheztelt a nőre mindazok ellenére, hogy nem ismerte és nem is szerette volna megismerni, mert úgy gondolta, ha tudná ki ő, akkor nem tudna még csak ránézni sem.

- Hova mész? - Kérdezte a fekete hajú nő, akit aznap éjszaka hazavitt új otthonába, Charlottesville-be. Rendszerint nem cipeli haza az éjszakai kalandjait, de ez a nő más volt. Ő úgy tekintett rá, mint egy elesett árvára, akinek a szülei csak azért adták régen árvaháza, mert nem gondolták volna róla, hogy valaha megerősödhet.

- Kiszellőztetem a fejem - hazudta a férfi. Egyszer még hátranézett a nőre mielőtt még kiment volna a szobából, de magában elhatározta, hogy aznap már nem teszi be a lábát a szobába, mert képtelen lett volna szembenézni a kemény valósággal: reggel el kell küldenie majd a nőt, aki egészen biztosan többet gondolt kettejük kapcsolatába még annak ellenére is, hogy elmagyarázta az igazságot magával kapcsolatban a férfi.

A bejárati tükörhöz érve Castiel végignézett magán és megállapította, hogy már volt sokkal jobb állapotban is. Haja kócosan lógott arcába, szemei karikásak voltak és egy kis borostája is nőtt. Hátratűrte előreomló haját és kisétált a bejárati ajtón keresztül az első udvarba.

A hideg cseppet sem zavarta a férfit, sőt, megnyugtatta őt. Mióta csak megvette azt a házat, azon gondolkodott, hogy vajon jól tette-e vagy megint csak egy óriási hibát követett el, amit nem fog megbocsájtani magának. Nem szerette volna olyanra költeni a pénzét, ami nem éri meg és a ház, amit potom pénzért mgvett bizony nem azt sugallta, hogy jól döntött. Még csak azt sem tudta, miért vette meg - egyszerűen csak úgy gondolta, hogy ismerősei által talán majd fel fogja tudni újítani kevesebb pénzből is, mint amennyibe eredetileg egy emeletes ház kerülne. Egy hete vásárolta csak meg, de már rengeteg problémája adódott, amit csak lassan tudott kijavítani. Vajon tényleg megérte neki vagy csak a pénzét szórta el egy olyan házra, amin később aztán próbál majd túltenni? Nem tudta volna a kérdésre a választ, csak abban bízott, hogy befektetése majd kamatozni fog, azonban még nem akarta ezen törni a fejét így próbálta elterelni a gondolatait.

Vett egy mély levegőt és körbepillantott a kihalt kis mellékutcába, ahol mindössze csupán 12 ház állt, a legtöbb közülük eladó volt, így legjobb esetben i csak 6-8 család lakhatott az utcába. Mikor a fejét balra fordította, nem is gondolta volna, hogy a szomszédos házban is lakik valaki. A nap folyamén nem látott arra mozgást, sőt, egész héten senkit sem vett észre azon a telken, de az este mikor kiment, észrevette, hogy a fenti szobában valaki felkapcsolta a villanyt és kiállt az erkélyre. Pontosan nem tudta kivenni ki is áll az erkélyen, de azt látta a fénycsóvában, hogy egy törékeny, vékony alkatú nő éppen egy szál cigarettát szív el. A nő sziluettje beleégett az agyába és mikor felé pillantott intett egyet neki, nem akart túlságosan is bunkónak tűnni. A nő visszaintett neki és bement a szobába. Azóta az este óta Castiel egyszer sem látta őt, mintha csak egy szellem lett volna...