A sárkányölő

Egyszer volt, hol nem volt, még az Üveghegyen is túl, egy messzi-messzi királyságban élt egyszer egy öreg király. Ennek a királynak egyetlen egy leánya volt, aki olyan szép volt, hogy a Napra lehetett nézni, de rá nem. A király lányát azonban elrabolta az országot sanyargató sárkány, s a király mélységes bánatba süllyedt.

Hiába kínálta hatalmas vagyonát, fele királyságát és leánya kezét, egyetlen férfi sem akadt e vidéken, aki le tudta volna győzni a sárkányt.

Egy nap azonban egy messzi földről érkezett vitéz lovag járult a király színe elé.

- Uram-királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom, megszabadítom országodat és megmentem egyetlen leányodat a gonosz sárkány karmai közül.

- Száz meg száz hozzád hasonló ifjú próbálkozott már, de egyik sem tért vissza élve!

- Felséged talán még nem hallotta, de más királyságokban sárkányölőként is ismernek – dicsekedett a vitéz.

- Ha így van, hát így van. Szabadítsd ki lányomat és hozd el nekem a sárkány fejét, s meg lesz érte a jutalmad! De ha mégsem teszed, a te fejedet vétetem!

- Felséges királyom, egy életem egy halálom, elhozom neked a sárkány fejét.

Ezzel elindult a vitéz lovag. Ment, mendegélt, három nap s három éjjel, végül a harmadik éjjelen megérkezett a sárkány kastélyához.

A kastélyban sötétebbnél sötétebb folyosók várták, de a lovag nem rettent vissza, s a kastély legmélyén három ajtót talált. Egy bronz, egy ezüst és egy arany ajtót.

A bronz ajtó egy bronz szobába nyílt, telis-tele bronzból készült szobrokkal és edényekkel, bronzból készült kincsekkel.

Az ezüst ajtó egy ezüst szobába nyílt, s odabent is kincsek tengere, mind-mind ezüstből.

Végül a lovag benyitott az arany ajtón. Odabent egy aranyból készült szoba várta, s arany köntösében a tündérszép királykisasszony. Mögötte pedig egy díszes tölgyfa ajtó magasodott.

- Érted jöttem szépséges királylány, hogy kiszabadítsalak a gonosz sárkány karmai közül.

A királylány a lovag karajaiba omlott.

- Gyorsan, gyorsan siessünk! Mert ha a sárkány itt talál, halálnak halálával halsz!

- Atyád a király sárkány fejét kérte tőlem, s meg is fogja kapni, ha addig élek is. Különben megérdemelném, hogy fejemet vegye! – mondta a lovag, s a tölgyfa ajtó elé lépett.

- Kérlek vitéz lovag! Meggyőzöm atyámat, hogy ne vegye fejed, csak meneküljünk innen tüstént!

- Amit ígértem, azt megígértem, s szavamat halálomig megtartom – mondta a lovag, s kezét a kilincsre tette.

- Kérlek jó lovag! Tiéd lehet e kastély összes kincse, te is láthattad saját szemeddel, csak ne küzd meg a sárkánnyal!

- Nem kellenek nekem a sárkány kincsei, elég jutalmat kapok a fejéért is! – mondta a lovag, s benyitott az ajtón.

- Kérlek lovag! Megadok neked bármit, amit kérsz, szép s erős fiakat szülök neked, csak ne öld meg a sárkányt!

A lovag azonban már nem felelt, csak belépett a tölgyfa ajtón. A szobában a sárkány aludt csendesen.

Penge villant, vér fröccsent, s a királykisasszony könnyekben tört ki. Kiejtette kezéből arany tőrét és sírva szaladt oda az alvó sárkányhoz.

A sárkány kinyitotta egyik szemét, s meglátva a királylányt így szólt:

- Mi bánt, hogy ily szomorú vagy, édes kis királykisasszonyom?

- Ismét itt járt egy lovag, s el akart szakítani egymástól minket.

A sárkány magához ölelte pityergő kedvesét, s együttzuhantak vissza az álmok birodalmába.