Halott szerető

*

A festet üvegablakok, melyek a műhely falait ölelte körül, színesre festette az amúgy is festékfoltos padlót. A műhely közepén egy festőállvány állt, s előtte egy apró termetű vékony lány ült. Haját kontyba fogta a feje tetejére, hogy ne hulljon a szemébe, és mert el akarta kerülni, hogy festékfoltos legyen, bár még így is jutott rá elég. Ez valahogyan mindig is jellemző volt rá: ha egyszer leült festeni, akkor nem elég, hogy a vászon, a padló, de még ő maga is csupa festékes.

Ha valaki belép a műhelybe és elindul a falak mentén a festményeit nézve, a képek neki egy-egy emberi sorsot, életet mesél el. A vásznakon emberek tekintete és színes kavalkádba szőtt életük vagy haláluk szerepel. A festmény, amin most dolgozik egy férfi elhomályosodó alakját és a mögötte felrejlő sírkertet ábrázolja. A lány tekintete teljesen nyugodt, szinte ábrándozó.

De hirtelen kopogás töri meg a csendet.

A vászon előtt a lány, mint minden hasonló találkozáskor összerezzen és az ecset a padlóra esik.

A lány neve Ena és, ahogyan általában ő fogalmaz: van egy „baromi" nagy hibája. S egy „baromi" nagy titka is. Összekeveri a holtakat az élőkkel...

Igen jól hallottad, Ena látja őket, és nem elég, hogy látja, még hallja is és... Fogalmazzunk úgy, hogy mást is tudd velük csinálni!

Épp ez az, ami miatt nem tudja megkülönböztetni őket az élőktől. Hiszen számára ugyanolyan emberek, mint mások.

Amikor kinyitotta az ajtót, egy magas férfi állt vele szemben. Egy férfi, aki valahonnan ismerős volt a számára, de valahogy, amikor belenézett az ismerős idegen szemeibe mindent elfelejtett. Már nem tudott koncentrálni semmire. Ott állt a műhelye ajtajában, mint akit megbabonáztak csak nézett maga elé.

-Szia - szólalt kísérteties hangján az idegen.

De a lány csak állt vele szemben és nem tudott megszólalni. A levegő elakadt a torkán, mintha elszívták volna előle. Úgy érezte magát, mintha egy levegőmentes homályos falu üveggömbbe lenne, ami egyre csak süllyed a víz mélyére.

-Jól vagy kedvesem?

A hangja egyszeriben suttogásnak hatott, ami képes áthatolni az üveggömbön. A lány pislogni kezdet, s egyre tisztábban látott.

A férfi közelebb lépett Enahoz s homlokukat összeérintette. S csendesen suttogni kezdett:

-Ena kicsi szívem lélegezz!... -a férfi lecsukta a szemeit és egyre csak suttogott - Lélegezz! Itt vagyok veled! Én vagyok az!!

A lány lecsukta a szemét, ezzel megszakította a kapcsolatát a férfival. S, amint megszakadt a kapcsolat: Ena újra lélegzett. Kitisztult elméje, újra gondolkodott. Amikor kinyitotta szemeit kíváncsiságtól ragyogva emelte a férfira.

-Ki vagy te? - ez volt az első, ami kibukott belőle. - Honnan ismersz?

A férfi összevonta szemöldökét, de még mindig kedves hangon szólt a lányhoz.

-Az aki örökre szeretni fog! - egyszerű mondat volt, de Ena értetlenkedve nézett az idegenre. Különösen azért, mert borzasztóan ismerősen csengtek szavai.

-Nem értelek!

-Akkor engedd meg, hogy adjak valamit! - mondta eltökélt hangon.

Titokzatos volt, mintha rejtegetne valamit a lány elől, de mielőtt még kérdőre vonhatta volna a férfi lehajolt és ajkait a lány ajkaihoz érintette.

Megcsókolta a lányt.

Csókja gyengéd volt épp, hogy hozzáért az ajkaihoz, de közben bánatos is. A rövid csók után