Ámulattal néztem, csodáltam, mosolyogtam, "boldog" voltam.... Éreztem!
/Arany erdő/
Mint bíbor színű patak az arany erdőben,
Miben nem az eget, s nem fák lombjait látni,
Amit tükröz az az űr végtelen mélysége,
Akárcsak szerelmem véget nem érő erőssége.
Az aranyban fürdő fák sokasága közt
Ott lapul a fény mely miatt,
Arany a fű szál, arany a mókus
A bérc a völgy, minden szikla,
Úgy dalol a szín mint egy kórus.
Rá találtam a fényre, ápolom, védem, őrzöm ébren
Abban az erdőben mit nekem szánt az élet fénye,
A patak mellet mi engem tükröz, és a fénnyel,
Mi nélkül élni sem tudna az erdő s a lényem.
Szeretem őt míg az idő folyik a patakban,
Mely végtelennek látszik, és hajthatatlan.
A halál után nem a fehéret látom, s nem is istent,
Hanem arany fényt, s továbbra is őt majd.
S rájövök, szerelmünk halhatatlan!
/Axl H.Being/
Mást láttam... Gyenge voltam.. Elvitt a gyönyör...
/Arany tekintet/
Látva nézve, ott állva, mindent hátra hagyva.
A fény, a ragyogó arany kék szem,
A mosoly mellé társul, nincs szebb messze fényévnyi vidéken.
Fürkészhetetlen mi az arc mögött lakozik,
Valami téboly, káosz, mi ott vissza tekint,
Csak mosolyát, szemét látom amibe néha belelóg a dús arany.
Át fújja a szél a fényt mely áraszt,
Viszi messze talán évekre,
Át az időn, téren ahogy halad,
Tündöklő lépteken.
Levenni nem bírom szemem,
Csillog vakít, vakultan is nézem,
Míg el nem hajlít, s tovább életemen át,
Addig amíg nem árt..
Tán egyszer megfejtem,
Még ebben az életben,
Hogy mi ami benne van,
Mi csillog, s mi vonz,
Mit rejt szeme,
Mit fúj a szél,
Mi az ami olyan mélyre bennem le ér.!
/Axl H.Being/
Óriási csapás... Ez a vers összefoglalja mindazt amit át éltem... Szenvedtem..
YOU ARE READING
Ezeregyszáz lépés az aranyerdőben...
PoetryEz egy vers sorozat, ami egy elveszett lélekről szól... Egy elfeledett világban ahol az idő egyhelyben áll s mindent aranyfény borít.. maga a rettenet..