Ámulattal néztem, csodáltam, mosolyogtam, "boldog" voltam.... Éreztem!
/Arany erdő/
Mint bíbor színű patak az arany erdőben,
Miben nem az eget, s nem fák lombjait látni,
Amit tükröz az az űr végtelen mélysége,
Akárcsak szerelmem véget nem érő erőssége.
Az aranyban fürdő fák sokasága közt
Ott lapul a fény mely miatt,
Arany a fű szál, arany a mókus
A bérc a völgy, minden szikla,
Úgy dalol a szín mint egy kórus.
Rá találtam a fényre, ápolom, védem, őrzöm ébren
Abban az erdőben mit nekem szánt az élet fénye,
A patak mellet mi engem tükröz, és a fénnyel,
Mi nélkül élni sem tudna az erdő s a lényem.
Szeretem őt míg az idő folyik a patakban,
Mely végtelennek látszik, és hajthatatlan.
A halál után nem a fehéret látom, s nem is istent,
Hanem arany fényt, s továbbra is őt majd.
S rájövök, szerelmünk halhatatlan!
/Axl H.Being/
Mást láttam... Gyenge voltam.. Elvitt a gyönyör...
/Arany tekintet/
Látva nézve, ott állva, mindent hátra hagyva.
A fény, a ragyogó arany kék szem,
A mosoly mellé társul, nincs szebb messze fényévnyi vidéken.
Fürkészhetetlen mi az arc mögött lakozik,
Valami téboly, káosz, mi ott vissza tekint,
Csak mosolyát, szemét látom amibe néha belelóg a dús arany.
Át fújja a szél a fényt mely áraszt,
Viszi messze talán évekre,
Át az időn, téren ahogy halad,
Tündöklő lépteken.
Levenni nem bírom szemem,
Csillog vakít, vakultan is nézem,
Míg el nem hajlít, s tovább életemen át,
Addig amíg nem árt..
Tán egyszer megfejtem,
Még ebben az életben,
Hogy mi ami benne van,
Mi csillog, s mi vonz,
Mit rejt szeme,
Mit fúj a szél,
Mi az ami olyan mélyre bennem le ér.!
/Axl H.Being/
Óriási csapás... Ez a vers összefoglalja mindazt amit át éltem... Szenvedtem..
ESTÁS LEYENDO
Ezeregyszáz lépés az aranyerdőben...
PoesíaEz egy vers sorozat, ami egy elveszett lélekről szól... Egy elfeledett világban ahol az idő egyhelyben áll s mindent aranyfény borít.. maga a rettenet..