Hürrem

Mahidevran és Hatice

A hárem mocskos, kétszínű lányokkal van tömve. Nem véletlen történnek lopások, rosszabb esetben akár gyilkosságok is. Ma én hálok az Uralkodóval, ezt sem nézik jó szemmel. A kegyeltek emeletéről úgy figyelik minden mozdulatom, mintha egy kelepcébe csalt kígyó lennék. Legjobb barátnőm, Maria tart csak ki mellettem. Vajon mi lett volna, ha Szulejmán másnak dobja a lila kendőt? Őt is kiutálták volna? Úgy akkor, ha ők így, akkor én is így. Tőlem aztán ne várják, hogy hízelegjek nekik. Én itt bosszút akarok állni. Ám, ha azt akarom, hogy nagyra becsüljenek majd, végeznem kell a dolgom, akár tetszik, akár nem.
-Mondd csak, Ayse, milyen az Uralkodó?-lépek az ágyashoz, aki immáron kedvenc lett.
-Finom, gyengéd. Ám hozzád nem méltó.-felel, fejét úrnőhöz méltón az égnek emeli.
-Figyelj csak, Ayse. Meglásd, az urakodó majd nem egyszer hívat magához.
-Lányok! Felállni! Köszöntsétek Mahidevran asszonyt. Elöljáró!-ront be Nigar az ajtón, s azt követeli, hajtsunk fejet. Én azonban nem teszem. Látni akarom ki is az a nagyrabecsült asszony. Úgyis most éli fénykorát, élvezze ki. Nemsokára úgyis én jövök. Belép a szobába egy magas, megnyúlt arcú, fehér bőrű asszony. Mélybarna haját hullámosan fogták hátra, szeme kékjét szénnel emelték ki. Tehát ő lenne Mahidevran. Kétségtelen, hogy csinos, ám nyomomba nem érhet.
-Melyik az az Aleksandra?-lép be, s egyből felteszi a kérdést. Nyilván tudja már, hogy az este én hálok urával. Felszegem fejemet, s kilépek a sorból.
-Én lennék az, asszonyom.-némán állom tekintetét.
-Tudhattam volna. Gülsah, kísérd őt lakrészembe,'mindjárt megyek én is. Szolgálója karon ragadott, s erőszkosan kicibált a sorból.
-Elég! Megyek magamtól is! Ebben a palotában mindenki ráncigál engem?-kitépem karom a szorításból, s mellé lépve követem.
-Befelé!-tessékel be. Az ajtón belépve hihetetlen díszes, rendes szobában találom magam. Úgy ha fiú gyermeket szülnékk nekem is ilyen lakrész járna? Egy ideig csak álltunk ott némán, majd belép a kétszárnyú ajtón Mahidevran, s várja meghajlásom. Eszembe jutottak Nigar kalfa tanácsai...tisztelet. Aprót biccentettem fejemmel.
-Aleksandra! Ugye tisztában vagy azzal, hogy kinek a lakrészében állsz most?-járkál fel-alá.
-Természetesen. Kis idő múlva talán én is hasonlóba költözök.
-Azt kétlem. Én az Uralkodó első asszonya vagyok, a trónörökös anyja. Az Uralkodó így elkötelezett felém. Szóval ne legyenek terveid, mert pár hét múlva már rád sem fog nézni. Ennyit akartam csak. Most elmehetsz.-enged utat, én pedig magabiztosan, és emelt fővel távozom lakosztályából. Az asszony ugyan nem kímélt, de ez mégis megerősítette akaratomat. Nem jàrtam még a palotában. Kísérőm sincs most. Úgy nem a hárembe veszem az irányt. Inkább megnézem a palotát egy kicsit. Úgy sem jártam még a hárem falain túl. A kővel és márvánnyal díszített folyosók csak úgy ragyogtak a tisztaságtóll. Nem gondoltam volna, hogy milyen fényűzően élnek itt, amikor a hajoról szállítottak le még pár nappal ezelőtt. Sietősre veszem lépteim, nehogy észrevegyék szökésem.
-Hát te? Kinek a lakrészét keresed? Mi járatban itt?-lép ki az ajtón egy talán velem egykorú, fiatal nő, csillogó hajdíszben, gyönyörű ruhában. Kedvesnek tűnik, adom tiszteletemet, letérdelek, megcsókolom kezét, s homlokomhoz érintem.
-Mahidevren asszony lakrészéből jövök. Még új vagyok itt, eltévedtem, mikor indultam vissza a hárembe.-válaszoltam. Füllentettem kicsit. Kedves mosolyra húzza száját, majd karon ragad, és tovább visz a folyosón. Nem ráncigál, mint Gülsah, vagy Dazse asszony. Engedi, hogy magam menjek, de mégis bizalmasan maga mellett tart.
-Igazán? Az pont az ellenkező irányban van. Úgy, legyen egy kis kijárásod, jöjj velem lakrészembe, beszélgessünk kicsit. Ha Sümbül hiányolna, csak mondd, hogy velem időztél.-azzal szobájába vezetve leül egy puha párnára, s nekem is oda tol egyet. Leülök rá én is, majd szótlanul nézek a szemébe. Szomorú, mégis kedves tekintet árad belőle.
-Még be sem mutatkoztam. Hatice szultána vagyok, Szulejmán szultán húga.
-Nahát! Ennek igazán örülök. Te vagy az egyetlen uralkodói vér, aki kedvesen fogadott. Megtiszteltetés, hogy veled beszélgethetek.-mondtam, és valóban így gondoltam.
-Köszönöm. Tán valaki ellenségesen fogadott?-aggodalmaskodott. Nos nem kertelek, ha Hatice meghallgat és kedvel, ám legyen. Mesélek neki.
-Mint mondtam, az előbb Mahidevran asszonynál jártam, ő kéretett magához. Neheztel rám, mert enyém lett a lila kendő. Úgy mondta, Szulejmán el van kötelezve első asszonya felé.-idéztem pontosan.
-Nocsak! Tied lett a kendő? Gratulálok! Hogy szólíthatlak?
-Aleksandra.-feleltem.
-Szép név. Amit pedig Mahidevran mondott, felejtsd el! A szultán első asszonya az én legjobb barátom, és szolgálóm, Gülfem volt, az Uralkodó egykori asszonya. Mikor ő gyermekáldást kapott, pár hónap múlva Allah akaratából elvetélt. Ezután jött Mahidevran, akivel a szultán Manisában élt, boldogan. A fia, Mustafa a szeme fénye. Nincs megtiltva, hogy új háremhölgyekkel ismerkedjem. Amíg nem vesz el valakit, ami nálunk Uralkodóként nem szokás, hivatalosan, és törvényszerűen nincs elkötelezve. Én férjnél voltam pár évvel ezelőtt. Esküvőnk után egy kórság vitte el Uramat. Azóta is gyászolom őt. Ami pedig az estédet illeti, sok szerencsét kívánok hozzá.
-Részvétem, Hatice szultána. És köszönöm, hogy védelmemre keltél. Egyébként Szulejmán szemének kékeje egyből magával ragadott. Isten áldásával megszeret majd engem, s tőlem is szeretne majd gyermeket.
-Egy kérdés Aleksandra. Kérlek, ne haragudj tiszteletlenségemért. Honnan származol?-tette fel a kérdést. Könny szökött szemeimbe.
-Ruténiában nőttem fel egy ortodox pap lányaként nevelkedtem. A krímről származom.
-Nahát! Jóanyám is krími!-csillantak fel szemei, de beszélgetésünket éles hang szakította félbe.
-Természetesen krími vagyok. Csak uralkodói ér. Nem holmi egyszerű szolga vagy ágyas.-dörmögi. Ő lenne Hatice és Szulejmán édesanyja?
-És nem örülök neki, hogy vele beszélgetsz. Aleksandra még a lokmára is rossz hatással van.
-Jóanyám! Nem értem indulatod! Aleksandra nem volt velem tiszteletlen.-vett védelmébe Hatice. Ez kedves tőle, ugyan tényleg nem értem a Valide indulatát.
-Később várlak lakrészemben.-sarkon fordul, majd elviharzik.
-Ne foglalkozz vele, kérlek! Én sem értem neheztelését, haragját. Azt akartam volna mondani, hogyha tényleg szeretnéd Szulejmán teljes szeretetét, ne csak szívével, hitével is válj egy!
-Legyek muzulmán?-képedek el, de ha ez szükséges, úgy én megteszem.
-Jó volt veled beszélgetni, de most mennem kell. Még találkozunk, ebben biztos lehetsz. Igazán megkedveltelek Jóanyámmal ellentétben. A hárem a folyosó végén jobbra, ott le a lépcsőn, és már ott is vagy. Felállok a párnákról, hajlongok egy sort, majd a hárembe indulok. Az ajtón belépve egy rakásnyi kiváncsi szempár és Sümbül aga vészjósló képe fogad.
-Aleksandra! Halálomat akarod talán? Allahra! Hol voltál eddig?-jajong, és szapora léptekkel siet felém.
Hatice szultánával társalogtam, Sikkes agám.-válaszolok, szemem sarkából látom, hogy Nigar mosolyog. A többi háremhölgy pedig meglepett, és haragos tekintettel méregetett. Sümbül még mormogott valamit arról, hogy tanuljam meg a nevét , aztán Nigar felé intett.
-Jöjj Aleksandra! Indulunk készülődni. Bizonyára már nagyon izgatott lehetsz.-mondta, majd a fürdő felé vette az irányt, én pedig követtem. Miközben hajamat mosta, arra utasította a szolgálókat, hogy készítsék elő ruhámat, és ékszereimet. Öltözékem fehér ruha àttetsző fányollal és arany övvel. Vörös tinceimet kiengedték, gondosan belecsatoltak néhány szép díszt. Ez komolyan èn lennék? Vajon hol van màr az a Rokszolana, aki sáros ruhában, és kócos fonatban kergetőzött szeretett kishúgával. Olyan réginek érzem családom emlékét, pedig még csak pár napja vagyok itt. Akár egy délibáb. Néha úgy látom őket magam előtt.
-Aleksandra, miért sírsz?-néz rám Nigar aggodalmasan. Észre sem vettem, hogy könny szökött szemeimbe.
-Nigar asszony! Amikor idehurcoltak megölték családomat, szerelmemet. Nem akartam palotába kerülni, csak boldog lenni szeretteimmel. Néha úgy érzem, bár vesztem volna oda én is.
-Ne butáskodj! Sajnálom a családodat, de ide figyelj! Épp a szultánhoz van bejárásod az este.-válaszol, erősen kihangsújozva az utolsó mondatot.
-Tudom, Nigar, és igazad van. Köszönöm, hogy ilyen jó vagy hozzám! Az Isten álldjon, és adjon neked hosszú, boldog életet.-felele, neki. Tán két ember van, aki eddig szívélyesen fogadott. Maga Nigar, és Hatice szultána. A szultánákról jut eszembe! Ha Mahidevran szultána, úgy én is az lehetek egyszer? Aleksandra szultána, vagy Rokszolana szultána, ha jobban tetszik. Meglátom majd melyik lesz tekintélyt parancsolóbb. Addig is az a dolgom, hogy boldoggá tegyem a szultánt. Remélhetőleg sikerül is, és biztonságosan ki tudom építeni jövőmet.