Se veled se nélküled

2. fejezet

-    Borzasztó ez a ruha – meredt Flóra idegesen a tükörképére.

-    Nem is, nagyon jól áll! – pillantottam rá ismét, hófehér sztreccs nadrágjára és a beletűrt szürke, mélyen dekoltált lenge trikójára. Már harmadszorra öltözött át és szerinte, minden ruha szörnyű, borzasztó vagy förtelmes. – El kellene kezdened a sminkedet. Kifutunk az időből.

-    Jó, igazad van! Egyefene, felhúzok hozzá valami fekete tűsarkút, aztán kész. A hajam begöndöríted? – nézett rám csillogó szemekkel.

-    Igen, egy pillanat – mosolyogtam, miközben a sminkemet próbáltam magamra szenvedni. A hajamat már kivasaltam, így nyíl egyenesen állt. Nem bajlódtam sokat az öltözékemmel, a kedvenc egybe ruhámat húztam fel. A felső része pasztell rózsaszín volt, a szoknya fekete, flitteres, a térdem felé ért pár centivel. Alapozót, korrektort, szájfényt, szempillaspirált és bronzosítót használtam a sminkeléshez. Büszke voltam magamra, mert egész jól néztem ki. Pontosabban így gondoltam, amíg a bulin nem sétált velem szembe egy bizonyos lány. De mindent csak sorjában.

-    Kész vagyok, mutasd a hajad! – pattantam fel a tükör elől, majd átsiettünk Flórával a mosdóba.

-    De szép vagy, kislány! Tetszeni fogsz Krisznek! – kacsintott Flóra.

-    Nem akarok neki tetszeni! – mordultam fel, majd kicsit erőteljesebben csavartam fel egy hajtincsét, mint terveztem, így feljajdult. – Bocsánat!

Szombat volt, hat óra. A gimnázium második hete. Az elmúlt napokban Flórával voltam legtöbbet az iskolában, ugyanis Csengével volt egy kisebb konfliktusom, Réka meg egyszerűen csak olyan... fura. Beszélgettem szinte az osztály összes tagjával. Igazán sok félék vagyunk, egy percig sem fogunk unatkozni, ez alatt a négy év alatt. Krisszel és Norbival minden nap összefutottunk általában szünetekben pár mondatra, mikor ugyanarra a helyre mentem Flórát kikísérni, bagózni, mint ahova ők is jártak. Mivel szerdán csak öt óránk van, így Norbi bedobta az ötletet, hogy mivel van egy éttermük és ma ő fogja tartani az esti műszakot, bulit rendezne. Fogalmam sincs, kik hivatalosak még rá, de én boldogan mondtam igent a meghívásra Flórával.

-    Lányok, azt hiszem megjöttek értetek! – hallottam apa hangját a konyhából, gyorsan kipillantottam az ablakomon. A kapunk előtt egy gyönyörű autó parkolt.

-    Hű! Imádom az Alfa Romeokat! – Ó, szóval ez egy Alfa Romeo volt. Flóra lesett ki mellettem, majd első látásra megállapította.

Kisiettünk a szobámból, ahonnan egyből a nappaliba értünk, ahol a bátyám tv-zett.

-    Vigyázzatok magatokra! – hallottam a hangját a kanapéról.

-    De aranyos vagy! – érzékenyültem el, mert ilyet ritkán mondd.

-    Jaj, hagyjál már – dobott felém egy pattogatott kukoricaszemet, amit elkaptam a levegőben. – Ügyes – nézett rám elismerően – Szóval, visszatérve...

-    Vigyázni fogunk, ígérem. Bízz bennem – kacsintottam, majd Flóra után mentem az előszobába.

-    Elmentünk! – kiabáltam.

-    Egyre küldöm érted a bátyád! Sziasztok! – rikoltott apa.

-    Viszlát! – köszönt végül Flóra.

Felhúztam egy bőrkabátot és a rózsaszín magas sarkúm, míg Flóra is belebújt a saját dolgaiba. Egy utolsó pillantást vetettem a tükörképemre, majd Flóra kérésére posztoltunk egy szelfit snapchatre és kiléptünk a hűvös udvarra. Próbáltunk a magas sarkúnkhoz képest, gyorsan odaérni az autóhoz. Megígérték a srácok, hogy elugranak értünk, csak legyünk egy helyen.