És akkor döntöttem úgy hogy megszököm. Ez már tényleg sok volt. Oke én elfogadom hogy a perverz nagybatyammal kell élnem. Komolyan. Illetve elfogadtam. Elfogadtam minden egyes pillantását amivel levetkőztetett. elfogadtam minden megaláztató pillanatot mikor rámnyitott a fürdőben, én tényleg mindent megtettem amit csak mondtak. De hogy úgy vár a nappaliban hogy közben a fényképemmel a kezében veri a farkát az már tenyleg sok. Nem kell semmit vinni. Itthonhagyom a mackót itthonhagyom a noteszt itthonhagyom a bontatlan doboz cigit itthonhagyom magam. Kisétálok az ajtón. Fák körülöttem fák. Furcsa a fény gumicukorillat es gumicukor a számban mert az jó és mert ami jó azt senki sem akadályozhatja meg. Es te lógsz a fáról bár már olyan rég meghaltál hogy nem is tudom létezett e már akkor a világ es én odamegyek hozzád és leszakítalak mintha az enyém lennél. Mintha bármikor is az enyém lettél volna. Beleharapok az almába. Kukacos. Hát ez kurvajo. Leveszem a cipőm. Leszarom. Lila. Piros. Sárga. Türkiz. Bíbor. Neonzöld. Tudod itt már annyira sötét van hogy csak színeket látok. Leszarom. Leszarom.
