Purity, a fehér páva - Mr. és Mrs. Agreste fanfiction

Purity, a fehér páva

Helló Drágáim!
Nyaralásom alatt volt időm megírni ezt a novellát, amivel kedveskedhetek nektek, továbbá egy újabb Miraculous sorozat van készülőben.
Tudom, mindig ezt mondom, de most tényleg!
Kellemes olvasást, ne felejtsetek kommentelni és szavazni, ha tetszett! :)

_____________________

Purity, a fehér páva

Purity [fn.] – Tisztaság. Lelkileg tiszta, tiszta lélek, szűzies tisztaság.

A tavaszi napsugarakat felfogták a már zöldellő fák lombjai, akadt olyan fénycsík viszont, aki átküzdötte magát az akadályon, és szőke tincseket tett még ragyogóbbá. A fiú haja borzosan állt összevissza, nem foglalkozott vele túlságosan, hisz ez adott neki egy bizonyos rosszfiús külsőt, amivel elriaszthatta magától az embereket. Legalább is majdnem mindet. Kék szeme a lányt figyelte, aki magabiztos és kedves mosollyal az arcán közeledett felé. Nem foglalkozott azzal, hogy ő egyedül akarta tölteni a szünetet, mindig megtalált az udvaron, az egyik fa alatt. Hiába voltak már tizenhét évesek, a lány még mindig laza fonatban hordta a haját, és rózsaszín fém uzsonnásdobozt hordott magával. Elfogta a babakék, lengős szoknyáját, és leült a fiú mellé. Egyikőjük sem szólalt meg, csak üldögéltek egymás mellett, mint minden nap. Gabriel először még rászólt a lányra, hogy hagyja békén, de csak mosolyogva vállat vont, és elkezdett dudorászni. Mára már megszokott volt a felállás, Gabriel tűrte, Rebeccát meg nem érdekelte.

– Mit csinálsz a szabadidődben? – Rebecca hangja olyan, mintha a természet szólalna meg. Halk, szelíd és lágy. Gabrielt mindig is emlékeztette a lányra, akivel együtt harcolt, hogy megvédjék Párizst.

Gabriel nem válaszolt, és a lány sem firtatta. Volt benne ugyan kíváncsiság, amit sosem tudott visszafogni, de mára már tudja, amit tudni akart. Ha fiú nem is.

Az udvar csendjét és békéjét egy hangos robbanás, majd visító szirénák törték meg, ami miatt a fiú teste megfeszült. Rebecca kiszúrta ezt, de nem tette szóvá, csak amikor Gabriel merev tartással felállt mellette, hogy azonnal távozzon.

– Nem kell mindent egyedül csinálnod Gabriel! – jegyzi meg szelíden a szőke lány. Zöld szemei a fiúét keresik, de ő csak hátat fordít neki.

– Menj el innen Rebecca! – utasítja Gabriel a megszokott rekedtes hangján. A lány mosolyogva nézi a fiút, persze azonnal a nyomába ered. Kiköti a sálját, így láthatóvá válik a lila pillangóbross. Gabriel után nyúl, lehelet finoman összefűzi az ujjaikat.

– Nem csinálhatsz mindent egyedül. – Rebecca megáll, ezzel a fiút s hátra rántva. Gabriel próbálja elhúzni a kezét, de a lány nem engedi. Idegesen fordul a lány felé, hogy leteremtse, amikor kiszúrja az ékszert. Kék tekintete a lány zöldjébe mélyed, egy pillanat alatt összeáll neki a kép.

– Gyere, mentsük meg Párizst!

***

Rebecca idegesen tűrt el egy tincset a szeméből. Sosem érezte még magát ennyire feszültnek, de ennek is el kellet jönnie egyszer. A tenyere izzadt, és még megtörölni sem tudta, mert Gabriel fogta. Próbált mosolyt varázsolni az arcára, de csak valami gyenge utánzat sikeredett.

Megálltak a hatalmas vaskapu előtt, ami nyikorogva nyílt ki előttük, amikor Gabriel beütötte a kódot.

– Ez sem lehet nehezebb, mint megvédeni Párizst – nyugtatta a fiú. Aprót szorított a kezén, majd előre engedte, amikor kinyílt az ajtó. Rebecca ment elől, végig a széles folyosón, nyomában a fiúval. Egy hatalmas szoba, azaz a nappali várt rájuk a folyosó végén, ahol egy hasonlóan szőke nő és egy barna férfi ült Gregory Agreste, Gabriel ikertestvérének társaságában. Rebecca félénken a nőre mosolygott, aki erre egy szívélyessel válaszolt.