Easy Money [SZÜNETEL]

♣ Egy ♣

E G Y
♣♣♣♣♣♣♣

- A Könnyű Pénz akció kezdetét veszi - hallottam Long izgatott suttogását recsegő walkey-talkeym hangszórójából. Egy arcom előtt himbálózó levél piszkálta az orromat, ezért testhelyzetet váltva kémleltem ki az engem takaró bokor mögül. Az udvaron gyülekező elemlámpás diákok halrajként működtek, egymáshoz simulva dideregtek a sötét, hideg éjszakában. Bő pizsamáikban groteszk árnyékot vetettek, ami csak még jobban fokozta a fölöttük tíz-tizenkét méterrel lebegő három fénypont kísértetiességét.

Recsegő, csipogó hang harsant fel az iskola keleti kapuja felől, majd nem sokkal utána, az ellentétes irányból is hasonló zümmögést hozott a szél. A diákok összerezzentek, néhány lány felsikoltott félelmében, miközben a focicsapat bátor hősei meredten bámulták az égen táncoló lidércfényeket.

Aztán Bumm!

Flurry fogadott gyermekei, a héliumos lufik tartotta tüzijátékok egy robbanó hang, és rengeteg felszálló füst kíséretében kialudtak, majd némi zöldalmás zselatinpermettel megfűszerezve a földre hullottak. Ekkor következtem én.

Amilyen gyorsan csak tudtam, felpattantam, majd a keleti kapu felé rohantam. Éreztem, ahogy a szanaszét repülő zselatin engem is eltalál, de magamban nevettem, mert hallottam a hátam mögött sikoltozó lányok rémült kiáltásait.

- Ez ektoplazma! - ordította önkívületi állapotban valamelyik pom pom lány.

- Ürlények Estel! Hogy a francba dobálnának ektoplazmát?!

A harmatos fű ropogott a talpam alatt, féltem, hogy el fogok taknyolni rajta, mégsem lassítottam, míg a mögöttem őrjöngő iskolatársaim hangja végleg el nem halt.

A suli fala mentén végigfutó, mozgásérzékelő lámpasor gyér fénye megakadályozta ugyan, hogy eltévedjek, mégsem éreztem biztonságban magam. Bármelyik errefelé tébláboló balek észrevehetett, ráadásul olyan hangosan ziháltam, hogy az már engem is idegesített.

Elértem az épület tetejére vezető ócska fémlétrát, majd mászni kezdtem rajta. A tenyerem izzadt, éreztem, ahogy szépen lassan átveszi a rozsdás fém szagát. Felértem a tetőre, majd a szélén elrejtett JBL-hez léptem, hogy mellette fekvő telefonommal együtt fekete tornazsákomba süllyesszem. Minden a lehető legjobban alakult, boldogan fújtam ki a benntartott levegőt. A műsor lement, a nép reszketett, mi pedig életünkben talán először valami igazán érdekeset tettünk. Fáztam és melegem volt egyszerre, ahogy felnéztem a tiszta, csillagos égre és a közepén röhögő ezüstös holdra. Ma este kifejezetten kerek volt, majdnem annyira, mint a tizedikes Sabine Korenic. Azt mondják, teliholdkor megbolondulnak az emberek, hát, mi tettünk róla, hogy a jóslat ezúttal beteljesüljön.

A hatalmas betonplacc ellentétes vége felé pillantottam, ahol kis csapatom a korlát mögött megbújva figyelte az alatta eluralkodó káoszt. Lopakodva odasiettem legjobb barátaimhoz, majd Long széles vállára támaszkodva leguggoltam hozzájuk.

- Meg vannak veszve - nevettem önelégülten. Örökké el tudtam volna nézni ezeket a leendő bolti eladókat, benzinkutas segítőket, útfenntartókat és kocsmatöltelékeket, akik az elmúlt egy hét fényében bármilyen szar trükköt bevettek, csak hogy UFO támadás áldozatainak vallhassák magukat.

- És ezt mind mi hoztuk létre.

Hemphill tágra nyílt szemein megcsillant az odalent pásztázó zsemlámpák fénye, arcán büszkeség és hitetlenkedés keveredett.

- Dracley városa ezennel hivatalosan is a miénk. Szép volt, srácok!

♣♣♣♣♣♣♣

Egy héttel korábban

Szomorúan tapasztalom, hogy az udvar ma is tele van reménykedő emberekkel. Olyanokkal, akik azt hiszik, évtizedek múlva, a hatalmas, new yorki lakásukban ülve, és zsírszegény zabpelyhet eszegetve, majd büszkén tekintenek vissza erre a helyre. Hogy nagy emberek lesznek, de sosem fogják elfelejteni, honnan indultak. Hogy Dracley városa mindig is kedves lesz a szívüknek.

Ezek a tagok üldögélnek a suli udvarán felállított padokon és asztalokon, vagy épp a hűs árnyékot legkevésbé sem nyújtó, nagylelkűen fának nevezett, száraz kórók alatt. Mind különböző személyiségek, más-más anyagi körülményekkel, érdeklődési körrel, öltözködési stílussal vagy facebook népszerűséggel. Csupán két dolgot tudok majdnem biztosra mondani velük kapcsolatban: esélyük sincs, hogy valaha is elhagyják ezt a helyet, és szinte biztos, hogy le fognak égni, ha tovább bámulják a felhőtlenül kurva forró nevadai eget.

És hogy én mit keresek közöttük?

Majdnem pontosan ugyanarról álmodom, mint ők, csupán annyi a különbség, hogy az én lakásom egy párizsi tetőtérben lesz, valamint sikeres vállalkozás indítása helyett, hullák boncolásával szeretnék fogalkozni.

Tudom, mit gondolsz, de nem tartom magam pszichopatának, valószínűleg nem is vagyok az. Én csupán szeretnék segíteni az embereken, úgy, hogy ne kelljen kommunikálnom velük.

Hangos csengő rázza fel a diákokat idilli merengésükből. Mind felkelünk eddigi helyünkről, majd szófogadóan az épület ajtaja felé tartunk. Ez is csak egy olyan suli, mint a többi, talán kicsit nyugodtabb, monotonabb. Vannak fura, kövér, okos, sportos, buta, kocka, népszerű, kedves, szép és exxxxtrém fura emberek, akik a lehető legkreatívabb módszerekkel keserítik meg egymás gimnazista éveit, valamint életunt idegroncsokat csinálnak pályát tévesztett tanáraikból.

Ez barátom, a nevadai Dracley. Semmi különleges nincs benne, azt leszámítva, hogy az egész országban itt a legmagasabb az éves UFO észlelések száma. Az emberek nagy része tulajdonképpen az ebből fakadó bizarr turizmusból, és a rutinszerű, "mozgó, kerek izé, ami elvitte a tehenemet" típusú bejelentésekből él.

És ide születni bizony, rohadt nagy szívás.

♣♣♣♣♣♣♣

Sziasztoookk!

Remélem töccik a sztori. Vote és comment, ha láttok benne lehetőséget!😂😘

Csak ennyit szerettem volna.🍻

betűlyány