Mikor még fiatalok voltunk, és cipőinket Brooklyn utcáin koptattuk. Szerettük még amit csináltunk, nem bántuk meg tetteinket, nem voltunk egyedül a világban. Szerettük azt a világot... És milyen más most... nem ismerlek fel, bújkálok előled. Olyan filmszerű az egész, olyan hihetetlen... 70 év múlva még mindíg itt vagyunk, és mint az idegenek úgy tekintünk egymásra. És talán mindketten idegenek vagyunk egymásnak, hisz annyi idő múlva olyan mások lettünk. Ez olyan mint egy film, mint egy zene...
2.
Nem beszélek semmiről, pedig te ott vagy, mosolyogsz, én mégsem mondok semmit. Kezeidet a vállamra teszed, s én megborzongok. Nem érdekel hol, csak úgy vagyunk valahol a világban. Nem érdekel semmi, csak te, ahogy szívemet az irántad érzett gyengeséggel mérgezed. Sötét alagútakba viszel, ahonnan nem találok el a szerelmedhez, hisz olyan zavaros vagy nekem. Játszol velem, mert úgy gondolod, aranyos vagyok közben. Pedig csak kihasználod, hogy nem tudom, hogyan szeresselek, és én ebbe nem gyugszom bele. Veled szeretnék elveszni azokban a sötét alagutakban, lenni szeretnék veled... valahol... akárhol... csak veled...
3
Meglátlak az utcán, intesz nekem, befordulsz a sarkon, csak egy libbenő szoknya marad utánad. Nem bírom, megyek utánad, titkos szerelmünknek csak így hódolhatok... A diszkóban nem veszel észre éjszaka, de észrevétlen is csak addig maradok, míg meg nem csókollak a táncparketten. Kezeiddel magadhoz húzol, én pedig karjaimban viszlek haza az utcán... Két szép szemedben boldogan elmélyedek, és te hagyod, újra meg újra csókolsz, s szerelmünk már nem titkos többé...
4
Elveszve, egyedül vagyok. Nem hallom kérdéseid, mert nem akarom őket hallani. Egy mondatot várok: Elviszlek haza! És kérlelek is, vigyél haza, vigyél haza! De nem figyelsz rám, miért is figyelnél, hisz én sem figyeltem rád. Elmémet nem tudom visszafogni, utánad kiáltok, üvöltök. De te nem fordulsz meg, kisétálsz az életemből, egyedűl hagysz a sötétben. S én nem teszek mást, sírok, könnyezek, míg vissza nem jössz, míg haza nem viszel...
5
Maradj mellettem, ne inkább menj el... Bántasz mikor meglátlak, félek tőled, utállak... Mégis szeretlek, te vagy az én kis szörnyem, tudom rosszul alszol nélkülem. Hiányzok neked, látom szemeidben... Mégis utállak, örök sebeket hagytál rajtam, közben szeretleki is. Kettős érzelmeim egymásnak feszülnek, tudom, szívem megfagyna, ha nem melegítenéd fel szeretettel. Tekinteted látva nem tudok mit tenni, megbocsájtok, újra szeretlek...
6
Beszélsz hozzám, ajkaid mozognak, de nem hallom, hogy beszélnél. Nem ringatsz álomba mint régen, csak ölelésedben tartasz, könnyeid az arcomra folynak. Tudod, ez az utolsó pillanat, a legutolsó, nekem, és csak azt kérem tőled, hogy altass el... De a hangod nem ér el hozzám, csak képzelt suttogásodat hallom a fejemben. Az utolsó amit látok, az te vagy...
7
A foyló partján ülünk, nem tudom ki vagy, úgy igazából. De démonok járnak a nyomodban, most is itt vannak mögöttünk. Engem viszont nem zavar, gátakat török át, hogy elmédhez eljussak, de akárhogy is próbálkozom, nem sikerül. Csak a tajtékzó hullámokot figyeled, lassan pislogsz, áhitattal nézel a világra, és mindenre ami csak létezik. Hogy nem veszel így észre engem is? Nem tudod, de lelkemet így sötétségbe taszítod...
8
Megtörtem... Innen nem emelkedsz fel, mint bárhonnan máshonnan. Mert ez a halál... Elragadott mellőlem, mert élvezte, oka nem volt rá. Mégis azt kérem, emelkedj fel, jöjj vissza hozzám a felszínre, nélküled senki sem vagyok... De nem csinálsz semmit, csak tested hűl ki egyre, tudatva velem, sohasem jössz vissza, soha, soha... Abban a pillanatban melkasod megemelkedik, arcod kipirosodik. Mégis felemelkedtél...
9
Azt mondták fussak, veszítsek el mindent, mert így szabad leszek. Most mégis a nyomomban vannak, hova mehetnék? Vadásznak rám! Ha nem figyelek elragadnak, igéretük így nem ér semmit. Csaholásukat hallom már a hátam mögött, nincs menekvés, úgy hiszem. De csak hiszem, a kesztyűtartóban fegyvert találok. Csak a durranást hallom, aztán semmi. Végtelen csakadékba zuhanok...
10
Tudtam, hogy veszélyes, tudtam hogy baj lessz. De akkor elkezdtek visítani a szirénák, kigyulladtak a vörös fények, és megpördültünk mindannyian... A fények kiégtek, kezünk nem érte el a kormányt, elsőtített minket az éjszaka... És a sötétben mindíg van valami veszélyes. Itt tartunk, ma nem megyek haza, talán sohasem. De vigyázz magadra, jó? Hogy ne érjen semmi rossz, semmi... veszélyes...
Hát ezek lennének azok, nem tudom, hogy jók e, nem e, de a tetszéseteket remélem elnyeri.
