Mit tettem?

Katona leszek!

Kölyök vagyok még. Tizenkét éves múltam. Éppcsak mutál a hangom, emiatt elég részelős, még ha vékonyka is. Kicsit hasonlít a papáéra, bár az ő hangja a mama szerint a sok cigi miatt kaparós.

A nagyszüleim garázsában kutatok épp, szabad bejárásom van oda minden nyáron, mikor ők vigyáztak rám, míg anyuék dolgoznak- és így szinte minden este, mikor már papáék elfáradnak.
Megtaláltam papa régi rádióját, amit még régen használt. Mikor katona volt. Mert a papa katona volt! Aknász. Ezredes!
Megtiltotta, hogy hozzá nyúljak valaha is a rádióhoz. El is dugta előlem. Egy hónapja már, hogy kutatom. Direkt fárasztom őket, hogy túrkálhassak. Mert én is katona akarok lenni, mint a papa. Ezredes! És a rádióval akarok játszani, ha a papa is ezzel dolgozott. Tudom, hogy mindig ezzel szólt a többieknek, ha tiszta a terep. Vagy ha baj van és kerülőt kell tenni. Vagy ha épp erősítés kell. Sokat mesélt a Deltáról, a csapatáról; az akciókról és felderítésekről.

De végre meglett a rádió és ez a lényeg. Végre katona leszek és parancsot adhatok a Deltának!

Félve érek a műszerhez, akár egy macska az ismeretlen játékhoz.Papa azt mondta, veszélyes.
Gondolom, talán megrázhat az áram. Valahol szúrós lehet. Vagy szálka megy az ujjamba... Anya az ilyesmire mondja, hogy veszélyes.
Három-négyszer felé nyúlva visszarántom a kezem félútról, mire ráveszem magam, hogy végigsimítsak a régi bakelit borításon. Nem olyan szép, mint anyuék hifis rádiója. Az olyan kerek és hosszúkás, mint egy méhecske. Ez meg csak egy nagy tégla, tekerős gombokkal, meg egy gomba alakú valamivel. Papa szerint az a mikrofon, abba kell beszélni.

Kinézek gyorsan a garázskapun, meggyőződni róla, hogy nincsenek a közelben. Az ablakra vetődő fényből látom, hogy a kedvenc sorozatukat nézik, amiben jó énekeseket keresnek.
Mama szerint szépen énekeltem a Mennyből az angyalt tavaly. Szerinte egyszer nekem is a műsorban a helyem.
Nem érdekel az éneklés. Katona leszek!

Visszafutok és gyorsan bekapcsolom a rádiót. A szívem úgy dobog, mintha a torkomban lenne.
Sistereg. Tekerek kicsit a gombbal, ahogy papa régen mutatta. Csak picikét, óvatosan, mert nehéz lehet elcsípni azt a sávot, ami kell. Fülelek. Azt kell keresni papa szerint, ami nem ilyen csúnyán zúg, hanem azt, ami kellemes hangú. Mintha csak a szél fújna.
Megtalálom. Hangokat is hallok. Valami Ekho kettőt keresnek, kérik a pozíciót.
Számhoz emelem a mikrofont. Nem is tudom, mit akarok mondani. De parancsot akarok osztani. Ezredes vagyok, katona!

-Delta egyes, itt 62-629. Veszed az adást?
Várok. Nagyon izgulok. Tudják még a papa számát vajon? Én jól emlékszem egyáltalán rá?
-Üdv, Delta 62-629! Rég hallottuk a hangod. Mi a státuszod?
Nem igazán tudom, mit kellene mondanom, de mondom. Ismét csak valamit, amit papa történeteiből, az emlékeim alapján rakok össze.
-Van egy kis gond. A Charlie-k a bokrok alatt vannak, körbevettek minket. Azonnali légitámogatást kérek a koordinátáimra.
-Vettem, 629! A pozícióm T-mínusz öt perc. Szőnyegbombázásra készülök.

Leejtem a mikrofont. Megijedtem. Tudom, mi az a szőnyegbombázás, papa ezt is mesélte. Annyi bombát szórnak majd ide gyorsan, amennyit csak lehet. Méghozzá öt percen belül.
És ezt én okoztam. Már ide tart a vadászgép, nem fog tudni visszafordulni. Még akkor sem, ha azt mondom, hogy csak vicc volt.
Egy katona egyébként sem viccel.

Tizenkettő múltam. Anyuék szeme fénye vagyok. Az egyetlen kis Kyle.
Meg fogok halni. Alig több mint négy perc múlva.
A mama és a papa is utoljára nézi a zenés válogatót.
Anyu szíve meg fog hasadni.
... Pedig csak játék volt...!

Térdre borulok és várom a veszélyt, amire papa figyelmeztetett.
Hallgatnom kellett volna rá...