Az Éhezők Viadala - Finnick Szemszöge

•⁓•bevezető•⁓•

Felébredek. Megdörzsölöm fájó ujjaimat amik tegnap kisebesedtek a munkától. Suli mellett dolgoznom kell... Nem is keveset! Kikászálódok az ágyból, felöltözöm és felkapom a hálóm. Kilépve a reggeli hideg levegőbe elkezdek lefelé sétálni a tenger partra ahova már elő is van készítve egy kisebb hajó amivel ma dolgozni fogunk. Ma van az aratás szóval ma nem kell bemenni a suliba és a munka sem tart olyan soká, hogy eltudjak készülni. Jack a hajó vezetője mogorván üdvözöl és feltessékel a hajóra. Mikor behajózunk és kivetjük hálóinkat hozzám szól:

- A magad fajta gyerekeket nehezebben választják ki mint a nagyobbakat! - mondja reketten miközben bekapja a pipája szárát.                                                                                                                                Jack amolyan zsémbes öreg ember egyszer kedves egyszer nem, nem tudok rajta eligazodni.

- Nem olyan biztos az Jack...- csóválom a fejem miközben felhúzom egy picit a háló sarkát

- Ugyan miért? Na, hányszor szerepel a neved? - mereszti rám a szemét

- Kétszer - túrok bele barna hajamba

- Ó fiam az semmit sem jelent! Na segíts a hálót kiszedni! - állt fel

Vissza felé elképzelem, hogy milyen lenne ha engem vállasztanának. Nem tudom eldönteni, hogy támogatnának e engem vagy sem... Amikor anyukám segít az ingemet begombolni megfogja az arcom és a tekintetét az enyémbe fúrja. Nem szól semmit csak néz engem. Tudja, hogy fel vagyok készülve minden lehetőségre de látom a szemébe a félelmet. Azt a félelmet amit nem tudok hová rakni. Kell egy bíztató tekintet amibe megtudok kapaszkodni és azt gondolom, hogy semmi baj Finnick semmi esélyed! De mégis van egy olyan kíváncsi érzésem, hogy mi lenne ha én lennék? Mi lenne ha én lennék a kiválasztott? Még esélyem is lenne! Nem ebbe nem vagyok biztos! A hivatásosok... majdnem minden évbe ők nyerik a viadalt! Próbálom izgatottságomat palástolni. Kilépek az ajtón és beállok a tömegbe akik mind a térre mennek. Hirtelen egy kar csimpaszkodik a nyakamba!

- Finnick!! - üvölti bele a haverom a fülembe 

- Steven azért még nem vagyok süket!  - lököm el

- Héj Finnick azok ott téged néznek - bökött a fejével egy csapat lány felé - Nem hiszem el, hogy még ma sem tudjak ezt abba hagyni - utalt arra, hogy a velünk egy idős lányok rajonganak értem

Rájuk sandítok és megnyalom a szám, hogy megpróbáljam lepettségemet elfedni. Mert ott volt egy élénk vörös hajú lány aki már egy csomószor szemet szúrt nekem. Erre  élénken elkezdenek sugdolózni.  

- Nem hiszem el! Hogy csinálod? - vágja nekem Seteven a kérdést

- Gőzöm sincs, hogy mit esznek rajtam! - húzom gúnyos mosolyra a szám

Besorakozunk egy asztalka elé ahol vesznek tőlünk egy kis vért, hogy igazoljanak. Beállunk a színpad elé egy sorba. Fellép a színpadra egy kapitóliumi nő aki minden évben kihúzza a neveket. Shirley rózsaszín egybe ruhájába tipeg fel a színpadra és a mikrofon elé lép.

- Nahát milyen szépen össze gyűltünk itt! - mosolyog szenvedélyesen - Üdvözlök mindenkit ezen a csodás aratáson! Ma is mint minden évbe kiválasztunk egy fiút és egy lányt akik elmehetnek a csodás kapitóliumba! - az utolsó szót megnyomva megjelenik a kivetítőn a kapitóliumi kis film ami minden évbe sorra kerül. Elmondják, hogy mitörtént a háborúba amibe a körzetek fellázadtak és a többi és a többi. Mikor vége lett a kisfilmnek  Shirley a lányok gömbéhez lép és bele tartja a karját. Hosszasan nézi a papír fecniket mintha várná, hogy a kezébe lebegjen. Végül megfog egyet és kihúzza. Oda lép a mikrofon elé és beleordítja a nevet

- JUDY BONNES! 

Erre mindenki egyesével a lányok sorát szugerálja már hallom a hátam mögül, hogy valaki sírva fakad gondolom egy hozzá tartozó. Judy lassan kilép a sorok mögül és megáll a kijelölt úton. Fal fehér az arca. Kék szemét a színpadra szegezi és előre sétál. Judyt már láttam valahol asszem 16 éves lehet... Igen a húgával járok egy osztályba. Judy felsétál a színpadra és kezet nyújt Shirleynek. 

- És most jöjjenek a fiúk! - lép a fiúk gömbéhez Shirley 

Megfagy a levegő. Steven mellettem frusztrálva tördesi az ujjait amíg el nem hangzik az a név, hogy:

- FINNICK ODAIR