ÉdAsh Kísértés [Átírás alatt]

[0]

Prológus
--------------------------------------
VOLT, NINCS
--------------------------------------

Miért történik egy fergetegesen jó momentum után, valami elképesztően lehangoló? Sajnos az éremnek két oldala van, vagy éppenséggel gondolhatnánk itt a Jin-Jang szimbólumra is. Ez a két tárgy egészen szorosan kötődött csillogó - villogó tizennyolcadik életévemhez. Na, de térjünk is a lényegre!

Mindenki biztosan ismeri a családi nyaralással járó nyűgöket, meg az egymás elviseléséért vívott kemény harcokat. Ez a Marshall családdal sem történt másképp. Esküszöm a hotel dolgozói úgy fújták ki a levegőt, akár egy nyolcvan km/h-val száguldó gőzmozdony, amikor elhagytuk a szálloda épületét. A vendégek olykor keresztbe álló szemmel figyelték nem minden napi alkotásainkat, de ez minket hangyányit sem zavart. Például egy nagyon kedves példát nagyszájú húgom, Olive osztott meg az asztaltársaság tagjaival, meg a körülbelül harminc körülöttünk békésen eszegető emberrel az étteremben. Maximális hangerőre kapcsolt, hogy az út szélén tevékenykedő kukás bácsi is biztosan hallja mondandóját.

- Brian, ez az elragadó pofa, - csipkedte meg arcomat, mint egy idegesítő nagymama - kellemesen fürdőzött a napfényben és egy öreg néni kegyeiben is - kacsintott rám - Az idős hölgy olyan ügyetlenül ejtette le a medence peremére kerek okuláréját, hogy az pici, apró darabokra hullott. Valljuk be, már nem egy mai csirke volt, - kuncogott Olive saját poénján - ezért azt hitte, hogy Brian a kedves férje. Kézenfogva ballagtak fel, szerelemtől túlfűtötten a csodálatos lakosztályba, ahol pár mézes percet töltöttek el - belőlem is kirobbant a nevetés, ahogy az összes társaságunkban ülő emberből is - Az igazi férj negyed óra múlva kopogtatott be a könnyed tölgyfa ajtón, és úgy elnáspángolta szeretett testvérünket, hogy két ajándék monoklival tért vissza közénk.

Brian, ez lennék én. A szerencse és a sárm megtestesítője. Még a nyolcvan éves dekoratív hölgyek is buknak rám.

Azt hiszem a legégőbb az egészben apám megnyilvánulása volt, miszerint a kifejlett hímpéldány fénykorában sem ütötte meg a két kockás szintet. Nem mintha ő egy kisportolt Dwayne Johnson lenne.

És most következik a bizonyos visszanyal a fagyi effektus. A pincérek futkostak az asztalok között, és folyamatosan kiabáltak egymással, mert öt alkalmazott nehezen tud ellátni egy teltházas éttermet. A vendégek egymásnak adták a kilincset, és idegesen toporzékoltak az ajtóban öt perces várakozási idő után.

Éppen a mosdóba igyekeztem, amikor a mellig érő pult mögött megláttam egy pici, elavult TV készüléket. A CNN stúdiójából egy Jacksonvilleben tartózkodó riportert kapcsoltak, aki éppen helyszíni tudósítást adott. Mögötte romos házak magasodtak, kicsavart fák álltak az arra közlekedők útjába, akik kénytelenk voltak felfújhatós gumicsónakokban evezni kényelmes autójuk helyett. Leesett állal figyeltem a megindító képsorozatot, és megkértem a kifejezetten arrogáns pultost, hogy hangosítsa fel a készüléket. Ő olyan hangosan vágta le a poharat a pultra, amit éppen törölgetett, hogy kénytelen voltam megnézni még épségben van-e. Vizes kezével a távirányítóért nyúlt, és három fokozattal megemelte a hangerőt. Ez az anyukám, szerintem is vigyázzunk az északon élő jegesmedvékre! Most már pár hangfoszlányt el tudtam kapni az amúgy is borzalmas minőségű adásból.

- Kritikus állapotok uralkodnak - számolt be a riporter - Eddig 400 000 túlélőt regisztráltak, a ... még folyamatban van - recsegett a TV - Ez ... felét sem jelenti.

Úgy döntöttem felesleges tovább hallgatnom ezt a zagyvaságot, mert magamtól is rájöttem a számomra fontos információ morzsára. Sietős léptekkel haladtam az asztalunk felé, amit nem volt nehéz megtalálnom, ugyanis zengett az egész étterem a Marshall családtól. Hadarva vázoltam fel a történteket, és a pillanatnyi jókedv rohamosan távozott az aranykeretes, kétszárnyú ajtón.