ÉdAsh Kísértés [Átírás alatt]

[12]

12. fejezet
----------------------------------------
VÉLETLENEK TENGERE
----------------------------------------
Kómásan keltem, mert éjszaka Liv megint előadott egy magánszámot. Komolyan ki olyan őrült, hogy hajnali egykor kivesz egy paradicsomot a hűtőből, és elindul túrázni a Cerro del Bernal hegyéhez pizsamában? A húgom megkísérelte ezt a mutatványt.

Mezítláb botorkáltam ki a fürdőszobába. A porcicák kisebb örvénybe csoportosulva jártak táncot előttem. Minden lépésem nyomán talpam alatt rengett a csempe, mintha egy drabális állat közlekedett volna a folyosón. Beléptem a fürdőbe, és nyúzott arcom lehangoló látványa fogadott. Egy gyors arcmosás, meg egy kevéske szemcsepp után elfogadtam, hogy a szemétdomb kinézetemen semmi sem javíthat. Elvégre ha a kutyagumit aranypapírba csomagoljuk a minőség nem változik.

Egy farmernadrágot, csíkos pólót húztam magamra, és a kombó elmaradhatatlan tartozéka, a napszemüvegem került a fejem tetejére. Az éjjeli szekrényemen lévő digitális óra piros vonalkái 7:20-at formáztak. Még egészen időben vagyok, bár Liv készülődéséhez minimum fél óra szükséges.

Alvó alakja mellé ültem, és végigsimítottam puha karján. Egy nyögéssel felém fordult, de hatalmas zöld szemeit apró vonallá szűkítve, még jobban összehúzta.

- Liv, készülj, mert fél óra múlva indulunk! - mosolyodtam el reakcióján.

- Mindjárt felkelek. - fúrta párnájába a fejét. - Igazából nincs szükségem fuvarra, Carlossal megyek ma. - legyintett felém.

- Hogy micsoda? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

- Miért, nekem nem lehet kitartott szeretőm? - ült fel az ágyában Liv.

- Te meg miről beszélsz?- húztam résnyire a szememet.

- Á, semmi! Valószínűleg megfonyadt a paradicsomom mire felértem a Cerro del Bernal tetejére.- hanyatlott vissza álmosan a párnára.

Néhány pillanatig összehúzott szemekkel méregettem, majd inkább hagytam úszkálni gondolatai tengerének árjában.

Óriási sóhajt hallattam, mert a mai napon szerencsére megszabadultam Olive divatbemutatójától. Három kicsi Marshall fiú szenved reggel lassan, arra megy a ham-ham bekap egyet nyam-nyam. Két kicsi Marshall fiú... Inkább hagyjuk, ne akarjuk megtudni mi lesz a vége.

Lebaktattam a recepcióhoz, ahol drága portásunk koszos körmét piszkálgatva ücsörgött.

- Heló! - köszöntem kedvesen.

Semmi reakció. Úgy látszik a körömtisztogatás Guiness rekordját készül felállítani, bár sajnálatos módon mégsem azért fizetik. A "legnagyobb mocsok eltávolítása" alpontnál garantált sikere lesz. Még mindig nem értem miért olyan lehetetlen feladat rám nézni. Őszintén szólva mégiscsak szebb külsővel áldott meg a sors, mint egy sárga, gombás szaruréteget.

- Khm. - köszörültem meg a torkomat. - Szeretnék kérni egy szívességet.

A srác egy másodpercre rám pillantott, majd kinyújtotta a kezét. Marka csésze alakot formázott éppen az orrom előtt. Pislogás nélkül meredtem az előttem heverő kézre. Az idegességtől köpni - nyelni nem tudtam.

- Ide figyeljen! Én próbáltam kedves lenni, maga meg nyújtogatja itt a redvás kezét. - érzem, hogy vörösödik a fejem. - Mit akar mossam meg? Mert nem ártana egy alapos kézfertőtlenítés.

A fiú feltápászkodott, székéről párnája hangosan puffant a padlón.

- Kedves Mr. ... - kezdte, de elakadt a nevem kiejtésében.