Saying goodbye

A kezdet: Valami véges

Lassú léptekkel közeledtem az ajtó felé. Észrevétlenül még hátrapillantottam. Tudtam, hogy ha most kimegyek azon az ajtón, az életem háromszázhatvan fokos fordulatot vesz. Az alatt a pár másodperc alatt míg eljutottam az ajtóig lepergett előttem az előző egy évem. A lakás ajtajában megálltam egy pillanatra. Hallgattam reszelős lélegzetvételeit. Pont úgy hangzott, mint egy éve a takarítószertárban. Láttam magam előtt a könnybe lábadt szemeit. Azóta sok dolog megváltozott köztünk. Nem túlzok, ha azt mondom minden. Jobb oldalra pillantottam. A cipősszekrény egyenesen a látóterembe került, de ami igazán foglalkoztatott az a kép volt, ami rajta helyezkedett el. Pontosan egy éve készült, tavaly télen. Tekintetem átterelődött a bal oldalra, ahol egy egész alakos tükör kapott helyet a falon. Belepillantottam, s lassan végigfuttattam a tekintetem a tükörben látható lányon, azaz magamon. Először a lábaimat fürkésztem, majd a felsőtestem. A szemem a nyakamban bőr szalagon lógó ezüstgyűrűre koncentrált. Ez tőle kaptam a tizenhatodik születésnapomra. Három éve szüntelen a nyakamban hordom. Most itt volt az ideje, hogy levegyem. Lassan rávezettem hófehér, a remegéstől egészen lilás árnyalatokban játszó kezeimet. Megmarkoltam az ékszert, a szemeimet szorosan összezártam, majd egy egyszerű mozdulattal elszakítottam a bőrt, mely évekig láncolt hozzá a darabhoz. Amint a kötelék megszűnt, a gyűrű útnak indult. A fapadlón kezdett körkörös táncába, pillanatok alatt lelassult és megállt. Bár nem láttam semmit a szememre költözött könnyfátyoltól, tudtam, hogy nem vette fel a szökni vágyó ékességet. Szemeit továbbra is szakadatlanul rajtam tartotta.  Minden egyes mozdulatomat figyelemmel követte. Nagy levegőt vettem, s remegő kézzel nyúltam az ajtógomb után. Némi tétlenség után elfordítottam a gömböt. Látásomat egy pillanatra elvakította a folyosón lévő lámpák erős fénye. Amint megszoktam kiléptem a lakásból, az ajtót magam után bevágva. Sietős léptekkel haladtam le a lépcsősoron, mely az előtérbe vitt. Ott egy halovány mosolyt vetettem a fiatal recepciós fiúra, majd intettem neki ezzel tudtára adva akaratom, miszerint távozni készülök. A fotocellás ajtó kinyíltával egy huzamban megcsapott a csípős hideg, mely jellemezte az őszi estéket. Összébb húztam a kabátom miközben róttam a ködös utcát. Amint kiértem a nyílt utcára világosabb lett minden. Megpróbáltam taxit fogni, de ez New Yorkban nem bizonyult egyszerű feladatnak éjszaka sem. Hirtelen ötlettől vezérelve abba hagytam az értelmetlen próbálkozást és elindultam a lakásom felé. Röpke fél órás séta után, már az otthonomhoz tartozó liftben álltam. Előhalásztam a kulcsaim, és türelmetlenül topogtam. Az ajtó kinyílt. A biztonság kedvéért ránéztem a kijelzőre, hogy jó emeleten vagyok-e. Mivel megbizonyosodtam, hogy a harmincas szinten állok odasétáltam a lakásom ajtajához. Elfordítottam a kulcsot a zárban, majd egy fáradt sóhaj és a bejárati ajtóm bevágása után fáradtan terültem el a kanapén. Biztos voltam benne, hogy aludni nem fogok így elmentem és lemostam magamról az összes mocskot. Felötöztem egy kényelmes, otthonra pont megfelelő ruhába. Majd az ablakba kiülve elszívtam egy szál káros, ámde nyugalmat nyújtó cigarettát.