Arctalan (Novella)

Arctalan

Egyszer olvastam egy történetet,amit E/2. személyben írtak. (Legalábbis az elejét) Ez a könyv az Éjszakai cirkusz volt. Nekem nagyon tetszett ez a megoldás és, ha lehet még jobban beletudtam élni magamat a sztoriba. (Bár később valahogy nem tudott már magába szippantani)

Aztán jött az ötlet, hogy milyen szuper lenne írni egy horror sztorit ilyen megoldással. :P

Egy sötét szobában ébredsz. Össze vagy zavarodva és ijedten kapkodod a fejedet. Nem érted, hogy kerültél ide... A hátad mögül kaparászásra emlékeztetőhangra leszel figyelmes.

Aztán lélegzetvételek ütik meg a füledet. A szíved összeszorul... Nem vagy egyedül a szobában.Próbálsz felállni, de valami csörren a csuklódon és a lábadon és visszaránt. Megláncoltak volna? A válasz; Igen. Fogoly vagy.

Próbálsz visszaemlékezni, hogy mi történhetett.

Haza felé siettél az iskolából.Veled volt az egyik ismerősöd is. Arról beszélgettetek, hogy már megint mennyi házi feladattal halmoztak el a tanáraitok.

Hűvös volt és kissé dideregtél.Szeretted volna feljebb húzni a nyakadban a sáladat, amikor feltűnt, hogy nincs is rajtad. Bocsánatot kértél a melletted állótól és visszasiettél az iskolába.

Mivel szakkörön voltatok, már elmúlt hat óra is. Sötét volt és köd szállt az épület köré.Hátborzongatónak tartottad és a hideg rázott tőle, de szükséged van a sálra. Anyukád biztosan mérges lenne, ha elhagynád és amúgy is nagyon szereted.

Lassú léptekkel haladtál az épület felé. Kezeidet a mellkasodra szorítottad és a parkoló felé pillantottál. Volt még ott pár autó, például az igazgatóé.Vissza emelted a tekinteted az iskolára. A köd már szinte teljesen magába szippantotta a helyet. Némelyik ablakból fény szűrődött ki. Vettél egy nagy levegőt és korholtad magad azért, hogy félszegy ostoba épülettől – hiszen minden nap ide jársz.

Kinyitod az ajtót és belépsz.Odabent hatalmas csend fogad. Meglepődve veszed észre, hogy a portás nem ül a helyén. Nem foglalkozol vele, bizonyára csak körbejárja az épületet. Észreveszed, hogy a veled szemközti folyosón ott árválkodik egy felmosó vödör. De hol lehet a takarítónő. Rossz érzésed támad, de próbálsz nem figyelni rá.Gyorsan elindulsz a terem felé, ahol a szakköröd volt.

Már csak pár lámpa van felkapcsolva a folyosókon, úgyhogy nagyon a lábad elé kell nézned.

Léptek zajára figyelsz fel. Hátranézel, de nincs mögötted senki. Összehúzod a szemöldöködet és kicsit hunyorogva figyeled a folyosó sötétjét. Még mindig semmi...

Enyhén megrázod a fejedet és folytatod az utadat. Újra hallod a lépteket... Megtorpansz és a hang is abba marad. Újra hátra nézel, de most már félve. Semmi.Megnyugodva sóhajtasz. Kicsit megszorítód a hátizsákod pántjait és újra a terem felé kezdesz menetelni. Nincsenek léptek.Biztosan csak a képzeleted játszott veled.

Diadalittasan kapod ki a pad belsejéből a sálat és a nyakad köré tekered. Most pedig minél előbb szeretnéd elhúzni a csíkot, mert elég volt már ennyi izgalom.Kimész az ajtón és úgy döntesz, hogy inkább a másik kijáraton fogsz kimenni, mivel semmi kedved újra végig haladni az előbbi folyosón.

Mielőtt kilépnél megcsúszol.Szitkozódva nézel a padlóra és látod, hogy valami sötét trutyi szennyezi. Mérgelődve forgatod a szemeidet. Kezed a kallantyúra csúszik. Valami ragacsos tapad a kezedre. Undorodva rántod el.

- Mi a fene? - suttogod. Közel emeled az ujjaidat, hogy lásd mi lehet az. Vörös... Veszel egy mély lélegzetet az orrodon és megcsap a félreismerhetetlen fémes illat. Vér. A szemeid elkerekednek és elakad a lélegzeted. Szíved kihagy egy ütemet. Elönt a félelem. Kezed-lábad remeg és ekkor megérzed, hogy valaki a hajadba szuszog. Földbe gyökereztek a lábaid. Levegő után kapkodsz, de nem mersz megmozdulni, nem mersz megfordulni.

- Kérem, ne bántson! - suttogod. A mögötted álló felnevet. Nem tudod megállapítani, hogy női vagy férfi hang. Furcsa volt, mintha a kettő elegye lenne. Nyomást érzel a tarkódon, aztán elájulsz...

És most itt vagyunk. A sötét szobában. Rettegsz és már mindenre emlékszel. Sírva próbálod leszedni magadról a bilincseket. Közben pedig távol kúszol a hangforrásától, de bele ütközöl valamibe. Tapogatva próbálsz rájönni, hogy mi az... Valami puha és langyos. Haj.....Felsikkantasz. Egy hulla. Egy szobában vagy egy hullával és a gyilkosával. Most már zokogsz és könyörögsz a fogva tartódnak,de alig lehet érteni, hogy mit mondasz. A sötétben csak a másik lélegzetvételei hallatszódnak, de nem válaszol egyetlen kérdésedre sem.

Egyszer csak fény árasztja el a szobát. A hirtelen fény miatt kénytelen vagy becsukni a szemedet.

Amikor újra felemeled a szemhéjaidat,megfagy a bensődben a vér. Az előtted álló lény nem ember...Vagy ha mégis, akkor valami mutáns, egy szörnyeteg. Hosszú karjai egészen a földig érnek és nagy karmokban végződik. A háta púpos, a testalkata pedig betegesen vézna. Nincs rajta ruha, de nem rendelkezik nemi szervekkel. A feje kopasz. Az arca pedig... A portásarcát viseli. Kedvesen mosolyog rád. Kissé félve a melletted heverő hullára siklik a tekinteted.

Ekkor veszed észre, hogy a szobában van további három holttest is. Mindnek hiányzik az arca.Leszabdalták őket. Reszketeg lélegzetet veszel. Hatalmasat nyelsz és megállíthatatlanul potyognak a könnyeid.

- Kérlek – suttogod. Erre a szörny kicsit oldalra billenti a fejét.

- Hiszen te hívtál – szólal meg furcsa hangján. Remeg a hangod, amikor megszólalsz.

- Én...Én nem...Én nem hívtalak.

- De igen... Elolvastad a történetemet. Mind elolvastátok – kacagja és hirtelen már az igazgató arca néz vissza rád.

- Nem tudom miről beszélsz – dadogod.

-Se neve, se múltja.

Se jelene, se jövője...

Létezett egyszer egy szörny; kinek nem volt semmije.

Keresi a megfelelő arcot, mely tökéletes a számára.

Jól vigyázz, ha ezt olvasod, mert ő látja és várja...

Hogy csodás orcádat elragadhassa

A félelmed élteti és játszadozik. Azt hiszed, hogy megmenekülhetsz?

Hát tévedsz! – kacagta a szörny a kis mondókáját.

Ijedten rezzensz össze. A facebook-on keringett ez az ostoba iromány egy ijesztő kép kíséretében, de  te nem törődtél vele. Miért is tetted volna? Az ilyesmit senki sem vesz komolyan.

Hosszú karjait felemeli. Te szipogva próbálsz eltávolodni, de nincs hova menekülnöd...

Ekkor lihegve felébredsz. Az ágyadban fekszel. A pizsamád teljesen rád tapadt a verejtéktől.

Kapkodva próbálsz levegőhöz jutni. Gyorsan felkapcsolod a lámpát. Mély levegőt veszel és a szíved kezd normál ütemben dobogni.

- Szörnyű álom – suttogod magad elé és leemeled magadról a paplant. A hűvös levegőtől kicsit megborzongsz. Felvonod az egyik szemöldököd. Nyitva van az ablakod... Az ágy szélére csusszansz, leteszed először az egyik, majd a másik lábadat is. Meztelen talpaid alatt hideg a padló. Az ablakhoz mész és becsukod azt. Magad köré fonod a karjaidat és dideregve megdörzsölöd a bőröd. Visszamész az ágyhoz és lefekszel. Elhelyezkedsz, megigazítod a párnádat és beburkolod magad a takaróval. Felnyúlsz, hogy lekapcsold a lámpát. A kapcsoló aprót kattan és kialszik a fény.

Veled szemközt a sötétben egy árny bontakozik ki. Az árny közelebb mozdul hozzád... Belekapaszkodsz a takaród szélébe. Kiáltozol a szüleidnek, de senki sem érkezik, csak az árny jut egyre közelebb hozzád.

- Elkaptalak – suttogja, ahogy megragadja a bokádat és te teljes torkod szakadtából sikítasz.

The End...

Nem tudom mennyire lett ijesztő, de remélem legalább minimális szintű borzongást sikerült kiváltania. :)

Uui: Ha valahol egybeírást találtok, akkor elnézést. World-ben írtam és amikor feltettem, sok helyen összecsúszott a szöveg. (Ahol láttam kijavítottam, de lehet, hogy maradt benne valahol ilyen rész)