Imperfect boy

1.rész

Automatikusan formáltam a számmal a válaszom:

- Nem. - a velem szemben álló srác álla szerintem a járdán koppant.

Golf labda nagyságú szemeivel méregetett.

- Miért?

Most erre komolyan azt várja ,hogy válaszoljak. Megvontam a vállam. Tulajdonképpen miért is beszélgetek én egy tök idegen sráccal?Bár közelebbről megnézve egész helyes. A  haja a mai divat szerint két oldalt fel van nyírva. Különös ,taszítanak az ilyen kaliberű hajkoronával bíró férfiak neki még is azt kell mondanom jól áll. Nincs teljesen felnyírva neki és fent sincs meghagyva neki hosszú ecset hajnak. Most komolyan szívem szerint kiselőadást tartanék minden festésre alkalmas frizurájú srácnak arról ,hogy ez mennyire nem nézz ki jól. Mr. Fogalmam sincs ,hogy hívják egy kis szőr kezdeménnyel is rendelkezik az arcán ,ami tökéletesen kihangsúlyozza az arc csontját. A szemei pedig mogyoró barnák. Egy laza zakó kicsit rocksztáros külső.  Két tized másodperc elég ahoz ,hogy felmérjem ,hogy nem tartozunk ugyanabba a kategóriába. Szó nélkül megfordulok és elindulok egy kis hangulatos kávézó felé. 

A pultnál senki se áll és a hely is elég kihaltnak tűnik. 

- Egy eszpresszó lesz. - válaszolom a pincérnek miután kiválasztok egy szimpatikus helyet.

Míg várom ,hogy elkészüljön a rendelésem előkapom a telefonom és dühösen konstatálom ,hogy nincs Wifi. Tudtam én ,hogy annak idején kellett volna kérnem a csomagban. Most már késő bánat. Körbe nézek. Lepattogzott festék ,kifakult tapéta ,kényelmetlen fa székek. Tipikus nosztalgia kávézó régi fekete-fehér képekkel a falon.  

Kínosan feszengek a székben. Azon gondolkozok ,megszabaduljak-e a nap további részére a zoknimtól. Végül úgy döntök ,hogy igen. Semmi kedvem ,hogy még egy felőrült srác szegődjön a nyomomba. Most komolyan ez mennyire valószínű ,de most komolyan? Hálásan mosolygok a pincérre ,aki enyhén szólva kicsit ideges mozdulattal vágja le az asztalra a kávém. De meg kell jegyeznem ezt tuti ,hogy gyakorolta mert egy csepp kávé se folyik ki még a csattanás pillanatában sem.  Épp lassan kortyolgatva az isteni folyadékot  fordítom el a fejem az üveg irányába ,amikor is majdnem férre nyelek. Köhögve ,prüszkölve teszem vissza a tányérra a bögrét. A srác ott áll egy villanyoszlopnak támaszkodva és engem nézz. Na jó ez nagyon ijesztő kezd lenni. 

A legjobb ötletem az ,hogy oda hívom a kopasz kigyúrt pincért.

- Elnézést. Lenne egy kis problémám. Látja azt a férfit ott a villanyoszlopnál.- természetesen rögtön arra kapja a fejét.- Ne nézzen oda!! Észre fogja venni. - mi a francot csinálok ,most komolyan ez annyira ciki, mintha valami 7 éves árulkodna.- Az a férfi követ engem. 

- Nem nézett maga kicsit sok krimit? - kérdezi ironikusan a pincér ,akit időközben elneveztem  Pistának. 

- Nem ! Figyelje meg engem nézz az a srác.

- Na jó kislány idd meg azt a kávét aztán lépj le innét ,de gyorsan. Nincs ott senki -ezzel ott hagyott.

 Ellenőrzésképp az oszlop felé irányítom a tekintettem. Tényleg nem áll ott senki. Még a biztonság kedvéért 5 percet ücsörgök és ,hogy picit enyhítsem Pista haragját rendelek még 2  üveg vizet, de látom rajta inkább szívesebben látna kint a kávézóból. Mivel 30 perc után is változatlan minden ,fizetek és óvatosan kilépek az utcára. Sehol senki.

 Lassan rakosgatom egymás után a lábaim. A zebrán pedig csak a fehér csíkokra ugrálok. Komolyan ,mint valami 6 éves. Kezdem azt hinni ,hogy nem vagyok még felnőtt. Talán sosem leszek. Az idő múlásával  feloldódok és megnyugodok. Meg -meg állok kicsit és csak nézem a rakparton ücsörgőket. Épp egy elég rangos éterem mellett sétálok el ,mikor meghallom az élő zenét.

Hard to know maybe if I'd skim the stone

Walk a different way back home it would all make sense

Rögtön felismerem a Tom Odell Sense számát. Csak állok és becsukott szemmel hallgatom a zongora ütemét és a füstös hangot. Tipikusan az a fajta hangszín amit nem kevés cigaretta és némi alkohol hatására érnek el.  Kellemes.  Közelebb megyek. 

Nagyokat pislogok és csak állok földbe gyökerezett lábakkal. 

A zongorista és az énekes ugyanaz a személy. De nem is ez meglepő hanem inkább a tény ,hogy a velem nem rég szemben álló srác személyével is megegyezik .

 A csuklója gyakorlott mozdulatokkal üti le a billentyűket. Egész lényét beleadja abba az egy dalba. Olyan ,mintha csak magának énekelne ,senki másnak. Pedig elég sok tehetős arc figyeli. 

Egy szó jut eszembe csupán:  Lenyűgöző.

Becsukom a szemem és hátat fordítva a látványnak ülök le egy padra. Hallgatom ,de látni nem akarom. Lassan vége a számnak. Tudom. Ismerem az ütemeket.  Megvárom ,hogy az utolsó hang is elhalkuljon és ,hogy megkezdődjön a taps zuhany, ami a fiatal művészre hull. Felállok  és elindulok a buszmegálló felé. Már fél úton járok ,mikor lépteket hallok magam mögül. Megfordulok egy futó alakot vélek felfedezni a  sétányon. Biztos valaki lekési a buszt és azért fut. Itt elég megszokott dolognak minősül az ,hogy mindenki siet. Az elején furcsa volt ,mikor felkerültem Pestre ,hogy az idős néni ugyanúgy rohant a villamosra mint a 20 éves. Megfordulok és kicsit arrébb is húzódók nehogy útba legyek majd. Hirtelen egy erős rántást érzek a vállamon és megpördülök.

- Állj már meg ha az ember hozzád beszél! - kapkodja a levegőt. 

Majd felegyenesedik és csak rám mosolyog...