Az én történetem

3. fejezet Egy új barát

Teltek a napok, hetek. Már kezdtem megszokni az egyedül létet és azt hogy minden percben azt várom mikor van vége ennek a rémálomnak, abban reménykedve, hogy apunak is lesz szabad ideje. Délután olyan három óra körül járhatunk. Az ég borús, felhők takarták a napot, a szellő hűvösen fujdogálta az üres utcát.

Épp hazafelé tartottam, mikor belém botlott egy fiú. Egy róka, vörös bundával mit torkától mellkasáig fehéz szőr szakított meg és mancsai végét fekete szegélyek tarkították.

- Hey... bocsi - nézett rám ártatlanul - meg tudnád mondani merre van az ... ohm Baker street?

Kérdezte félénken.

- Persze... én is oda tartok , miért nem jössz velem?

- Tényleg? Elkísérnél? - csillant fel a szeme.

- Ha szeretnéd. - válaszoltam mire boldogan bólintott.

- Cadoc. - nyujtotta piciny mancsát - hm? T-Thomas... - feleltem kicsit félénken majd ráztam vele mancsot.

- Tudod új vagyok erre, most költöztünk ide a hétvégén.

- Értem... - mondtam visszafogottan.

Aznap nem is tudom mi járt a fejemben; elkísértem; a mellettünk lévő házba költöztek, nagy, gazdag ház volt.

Útközben Cadoc sok mindent mesélt magáról a szüleiről, végig beszélgettünk, mit mondjak jól esett.

Lassan oda értünk a házához.

- Milyen érdekes, itt laksz mellettünk.

-Az a ti házatok? - ámuldozott, én csak bólintottam válasz képpen.

- Köszönöm hogy elkísértél. És hey, mi lenne ha holnap együtt mennénk az oviba? - kérdezte izgatottan.

- Együtt? Úgyérted mi ketten.. .együtt?

- Igen! Mint két barát. - mosolygott.

Erre a válaszára összerándult a szivem és egy fura érzés kapott el. Sosem hallottam ezt a szót idáig.

- Igen, igen persze menjünk együtt! - mondtam örömmel és szó mi szó könny a szemembe könny szállt, de mégis jól esett.

Elköszöntünk és bementünk a házunkba. Aznap éjjel boldogan aludtam el, tudván, hogy nem olyan reménytelen, hogy legyen egy barátom; reménykedtem, féltem, de ezeket félre tettem és csak a holnapra tudtam koncentrálni.