Mikulás

20 1 0
                                    

A keddi napom amúgy is laza szokott lenni, de így hogy Mikulás volt, mégjobb volt a napom, de kezdjük az elején...
Első órám nem volt, be se kellett volna menni, de unatkoztam otthon, amúgy sem tudtam aludni, tehát szépen lassan elindultam. Nem voltam egyedül, mert egy osztálytársam is bent volt, aminek örültem.
A mi sulinkban ilyenkor az a ,,szokás", hogyha pirosat veszel fel, akkor nem felelhetsz. Na már most ez tanártól függ, mert valamelyik figyelembe se veszi 😑 Így hát mi, kilencedik B. osztály nem viselt pirosat, csak két ember a kabátja miatt 😂
Második óra után volt egy vetélkedő, ami elvette az infó óránk felét, hála istennek 😆
Ezután matek és töri óránk elmaradt. Kémián pedig filmet néztünk, ami kapcsolódott az órához, de mégis élvezhető volt. Szóval összegezve remek napon vagyok túl 😀😂
A délutáni tanulás annyiban kimerült, hogy kiírtam a földrajz puskát 😆😆

Sziasztok 😊Köszönöm szépen, aki minden nap veszi a fáradságot és elolvassa a mindennapi hülyeségeimet, ezzel mégjobban lefárasztva önmagát 😁

Hoppla! Dieses Bild entspricht nicht unseren inhaltlichen Richtlinien. Um mit dem Veröffentlichen fortfahren zu können, entferne es bitte oder lade ein anderes Bild hoch.

Sziasztok 😊
Köszönöm szépen, aki minden nap veszi a fáradságot és elolvassa a mindennapi hülyeségeimet, ezzel mégjobban lefárasztva önmagát 😁

Aki szeretné, írja meg kommentben, hogy neki milyen volt ez a nap a suliban/otthon ☺

Oh, és a végére:

Aki szeretné, írja meg kommentben, hogy neki milyen volt ez a nap a suliban/otthon ☺Oh, és a végére:

Hoppla! Dieses Bild entspricht nicht unseren inhaltlichen Richtlinien. Um mit dem Veröffentlichen fortfahren zu können, entferne es bitte oder lade ein anderes Bild hoch.
Karácsonyig.. Wo Geschichten leben. Entdecke jetzt