Bleach fanfiction

Gin

Hétfő reggel 8:00, épphogy megszólalt az órám ébresztője,én kiestem az ágyból. Egész este alig aludtam,mivel ma tudom meg, hogy melyik osztaghoz kerülök. Rettenetesen örülnék,ha Ichimaru kapitányhoz kerülnék, mivel.....hogy is mondjam....többet érzek iránta,mint tisztelet. Mondhatni már szerelmes vagyok belé. Mikor meglátom, mindig lefagyok és ábrándozni kezdek vele kapcsolatban,emiatt folyton elpirulok. Többször is volt már,hogy emiatt bajba kerültem,de szerencsére sosem volt nagy baj belőle. Bár már szerintem ő is észrevette, hogy mi van, hiszen olyan egyértelmű és feltűnően látszódik rajtam. Gyorsan összekaptam magam és felöltöztem, majd megreggeliztem. 8:15-kor már el is indultam és körülbelül 5 perc múlva azon a téren álltam, ahol az a papír volt, amire ráírták,hogy ki melyik osztagba került. A falra volt kitéve, majd mikor odafértem hozzá, a boldogságtól iszonyatosan felpörögtem. Nagyjából 10 perc múlva egy srác odajött és bejelentette,hogy minden osztag és kapitánya elmegy kirándulni. Gyorsan elmentem a találkozási pontra és szinte rögtön el is indultunk. Mindvégig elöl voltam, hogy halljam mit mond,hogy mindent tudjak az osztagról és róla. Annyira magával ragadott,hogy 5 faágat minimum lefejeltem útközben. Egész úton egy halk nevetést hallottam a kapitány szájából. Miután visszamentünk, odamentem hozzá és beszéltem vele. Éreztem egész végig, hogy teljesen vörös a fejem. Mindig ez van, ha csak egy szót is szólok hozzá. Éreztem,ahogy a falhoz nyom és ahogy közel hajolt az arcomhoz, olyan volt mintha teljesen elolvadnék. Valamit suttogott a fülembe, de egyszerűen képtelen voltam arra figyelni, amit mond. Észrevette, ezért írt valamit egy cetlire és a kezembe nyomta. Mikor a lakhelyemre értem, megnéztem mi áll a papíron. Egy találkára való meghívás volt rajta. El is mentem,de amit láttam,attól majd kiesett a szívem a helyéről. Egy teraszon találtam magam,egy holdfényes éjszakán. A kapitányom hirtelen megölelt hátulról és eltakarta a szememet.
-M... Mi... történik velem?-suttogtam.
-Nyugi,nem foglak bántani,csak egy kicsit szeretnék veled beszélgetni. Meg ezt oda szeretném adni neked.-mutatta meg a rózsát,amit nekem szánt. Felé fordultam és hozzábújtam.... Nem tudom mi ütött belém, hiszen ezt nem szabadna megtennem. Olyan bolond vagyok....
-Bocsánat....-nyögtem ki végül, míg lehajtott fejjel elhúzódtam tőle. Hirtelen visszahúzott és megölelt. Nagyon meglepett, hogy ezt tette.
-Megértem, hogy így reagáltál. Nincs ezzel semmi gond. Meg...ha már megöleltél, akkor már legyen rendesen.-eddigi mosolya még nagyobb és bíztatóbb lett. Csillogó szemekkel néztem fel rá végül. A fejét az enyémre támasztotta, mivel egy fejjel minimum magasabb nálam.
-Éhes vagy? -kérdezte.
-Igen, egy kicsit. -adtam meg a választ. Megfogta a kezem és magával húzott egy asztalhoz. Egész szépen meg volt terítve. Miután ettünk, kimentünk a terasz szélére és néztük az eget. Gyönyörű volt a látvány. Észre sem vettem, de remegtem a hidegtől.
-Fázol? Nagyon remegsz. -mondta a kapitányom.
-Igen, egy picit... -mondtam elhaló hangon. Rám adta a kapitányi köpenyét és átkarolt.
- Jobb már? -kérdezte.
-Egy kicsivel, igen. -válaszoltam őszintén.
-Bemegyünk? -tette fel a kérdést.
-Igen. -feleltem. Észre sem vettem, de míg beértünk, megfogta a kezemet. Igaz, nem is olyan volt, mint egy szerelmes páré, inkább egy enyhe érintkezés. Bent leültünk az ágya szélére.
-Nem baj ha néhány kérdést felteszek, hogy tudjam milyen feladatokat bízhatok rád? -nyögte ki.
-Persze, nyugodtan. -mosolyogtam.
-Szerinted milyen feladatokat tudnál teljesíteni? -kérdezte.
-Közép nehezeket. Még sokat kell gyakorolnom szerintem. -válaszoltam pici szerénységgel.
-Ha azt mondom, hogy most rögtön küldetésre kell menned, hogy reagálnál? -mondta.
-Zökkenés mentesen elindulnék és ellátnám feladatomat. -válaszoltam magabiztosan.
-Nagyszerű. Egyelőre ennyi. -állt fel és kinézett az ablakon.-Máris felkelt a nap?
-Gondolom zavarok... -suttogtam.
-Jajj,dehogy...az ilyen hölgyek, mint te, sosem zavarnak. -tette a vállamra a kezét és rám kacsintott. Percekig néma csendben néztük egymást.
-Szerintem megyek... -nyögtem ki.
-Rendben. Akkor kikísérlek. -lépett az ajtó felé. Utána mentem és kimentem. Az utam hazafele vezetett. Útközben találkoztam Kuchiki Byakuyaval.
-Elnézést, te még új vagy itt, ugye? -kérdezte.
-Igen, miért? -válaszoltam.
-Lesz majd egy gyűlés a fő téren. Egy óra múlva lesz. -mondta. Bólintottam egyet és hazamentem. Ledőltem és pihentem egy kicsit, majd kimentem a főtérre. Mindenki az osztagához ment. Én is így tettem. Az egész program csak 10 percig tartott. Utána elmentem a parkba és leültem egy fa tövébe. Nagyszerű volt az idő. Kis idő múlva megláttam egy alakot magam előtt. Viszont a naptól sajnos nem tudtam kivenni az arcát.
-Leülhetek melléd? -mondta a hang.
-Persze. -válaszoltam. Közben rájöttem, hogy a személy, aki előttem állt, az maga Gin.
-Hogyhogy nem a hadnagyával van? -tettem fel a kérdést.
-Már mindent megbeszéltem vele, amit kellett. És mivel láttam, hogy egyedül jöttél ide, gondoltam jól esne a társaság. -karolt át.
-Akkor jól van, bár nem kellett volna jönnöd, egyedül is megvagyok. -mondtam. Sóhajtott egyet.
-Maradok, ha nem gond. -nézett rám.
-Felőlem nyugodtan. -próbáltam az érzéseimet elrejteni. Egész sokáig voltunk így. Közben beszélgettünk mindenféle dologról. Sok mindent megtudtunk egymásról. Hetek teltek el és egyre jobban azt éreztem, hogy egyre közelebb kerülünk egymáshoz, ez rajta is látszódik. Néha találkoztunk, de csak barátilag. Nagyon jól szórakozok mellette, bár lassacskán, de azt éreztem, hogy közeledik felém egyfajta komolyabb szándékkal. Néha furcsán néztem, de én is így érzek iránta... Egyik nap odamentem hozzá, de akkor....
-Figyelj, szeretnélek elhívni egy randira. -mondta megszeppenve.
-Ömm.....oké,legyen. Miért is ne. -teljesen elvoltam vörösödve. Átölelt és az állát a vállamra helyezte. Nagyon lefagytam, nem tudtam egyszerűen megmozdulni.
-Oo...bocsánat. Nem akartam... -mondta aggódó tekintetekkel.
-Semmi....gond. Ez az én hibám. -nyögtem ki végül.
-Akkor egy óra múlva nálam, jó? -suttogta a fülembe.
-Rendben. Ott leszek. -válaszoltam. Hazasiettem, majd lefürödtem és átöltöztem. Egy hozzám simuló ruhát vettem fel. Egész sötét volt, mire odaértem hozzá. Öltönyben fogadott engem. Nagyon jól állt neki ez a ruha. Odaléptem hozzá és átöleltem. A fejem a mellkasán volt. Közben ő simogatta a hátamat. Fél perc múlva bementünk. Leültünk a kanapéra és megnéztünk egy filmet. Nagyon jó volt a film. Időközben odabújtam hozzá, mert fáradt voltam.
-Álmos vagy? -kérdezte.
-Csak egy kicsit. -válaszoltam.
-Gyere. -állt fel és megfogta a kezemet.
-Rendben. -felálltam és felvezetett a szobájába.
-Nincs esetleg vendégszoba...? -kérdeztem megszeppenve.
-Nem, nincs. -válaszolta, majd a falhoz nyomott. Megpuszilta a nyakamat és a derekamnál átölelt. Rettenetesen lefagytam. Nem tudtam mit reagálni. Hagyni akartam, de valahol nem is.
-Mi a gond? -kérdezte.
-Se-semmi.... -dadogtam. Kisvártatva lesmárolt és a derekamra tette a kezét. Időközben még a hátamat is simogatta. Nagyon megvoltam szeppenve. Nem tudtam, hogy mit tegyek.
-Lazulj csak el, látom, hogy feszült vagy. -mondta. -vagy most ez így gyors neked?
-Ha te szeretnéd..... -remegtem közben.
-Miattam nem kell. Ha nem állsz még készen, nyugodtan szólj csak. -mondta, miközben oltalmazóan átölelt.
-Én....nem tudom...ha nem lesz gond és óvatosak leszünk, akkor rendben. -nagyon féltem.
-Vigyázni fogok rád mindig, amikor csak tudok. -nézett rám csillogó szemekkel. Nem lehetett neki ellenállni.
-Akkor......mehet? -kérdezte.
-Igen. -adtam meg a választ. A fenekemnél felemelt és letett az ágyára. Terpeszben ültem és ő a két lábam közé állva átölelt. Megcsókolt, a hátamra döntött és rám mászott. A két kezét a fejem mellé tette és a felsőtesét egy kicsit megemelte. Végigmért, valószínűleg azért, hogy mit bírnék ki vajon. Kis idő múlva visszatette magát és elkezdte a nyakamat puszilgatni. Fokozatosan nyögtem. Majd hirtelen kiszívta. A nyakánál öleltem át. A felsőm alá nyúlt és simogatni kezdte a derekamat és a hátamat. Nagyon óvatosan nyúlt hozzám, látszott rajta, hogy figyel mit tesz. Leolvastam az arcáról, hogy nem meri megtenni miattam. Egy percre megállt, majd levette a pólómat és a gatyámat. Elkezdte a hasamat csókolgatni lentről-felfele. Többször is felnyögtem közben halkan. Elsőre érdekes volt. Megpuszilt, közben lassan levette a bugyimat. Miután ezzel végzett, a saját ruháit levetette magáról. Felhúzta magára az óvszert és a hasamra fordított. Lassan elhelyezkedett bennem. Hangosan felnyögtem egyet.
-Fáj....? -kérdezte.
-Igen. -rettenetesen fájt. Nagyon megéreztem, ahogy bennem mozgott.
-Abbahagyjam..? -mondta aggódva.
-Nem, csak megkell még szoknom....nekem eddig ez volt az első..... -nyögtem.
-Bocsánat....nem akartam.... -válaszolta szomorúan.
-Csak megfogom szokni.... -nyugtatgattam. Miután látta, hogy többnyire megszoktam, elkezdett lassan és fokozatosan mozogni. Rettentő lassúsággal csinálta az egészet. 3 perc múlva abbahagyta, hogy pihenhessek. Nem akart jobban megeröltetni.
-Szeretnél egy kicsit aludni? -kérdezte kíváncsian.
-Igen, szeretnék, ha nem gond. -válaszoltam fáradtan.
-Nálam bármeddig maradhatsz, ameddig csak szeretnél. -mellém feküdt és maga felé fordítva közelebb húzott hozzá. A fejemet a mellkasára téve aludtam el. Csak azt éreztem, ahogy a fejemet simogatta. Nagyjából egy óra múlva ébredtem fel. Ekkor vettem észre, hogy ő is elaludt. Nagyon aranyos volt így. Átöleltem a nyakánál és homlokon pusziltam. Halkan mormogott valamit, de nem értettem mit mondott.
-Valami gond van? -hajoltam oda a szájához.
-Nem, semmi..... -suttogta, miközben ébredezett. Kiskutya pofivak figyeltem, hogy mit csinál.
-Te annyira édes tudsz lenni..... -puszilt meg közben.
-Köszönöm.... -mondtam elpirulva, miközben lenéztem az ágyról.
-Jajj.....te, nem kell most ezen elpirulni. -nevetett rám. Nem tudtam mit válaszolni, csak magamhoz szorítottam.
-Nem akarlak sosem elengedni..... -suttogta. Csillogó szemekkel néztem rá. Annyira jól esett ezt hallani. Egész eddig erre vártam. Adott a számra egy hosszú és meleg csókot. Kicsit megtorpantam, csak öleltem. Fél perc után észhez tértem, kicsit megráztam a fejem és arcon pusziltam. Nem tudtam mit mondani, nem tudtam megszólalni..... Csak feküdtünk egymással szemben és öleltük egymást. Fél 11 volt, mire erőt vettünk magunkon és felöltöztünk.
-Huhh.....nagyon világos van. Gyorsqn telik az idő. -nézett ki az ablakon az égre. -Nem vagy éhes?
-Egy kicsit igen. Miért? -kordult meg a gyomrom.
-Csak egy kicsit? -kérdezte, miközben elém állt egy nagy mosollyal és átkarolta a derekamat.
-Na jó, nagyon éhes vagyok... -valltam be, mint egy kisgyerek, aki egyest vitt haza az iskolából.
-Akkor gyere, csinálok neked baconös tojásrántottát. -fogta meg a kezem gyengéden és a konyhába vezetett. Leültem a bápulthoz, ő pedig sürgött-forgott a konyhában.
-Mennyi sót tegyek hozzá? -tette fel a kérdést.
-Nem kell sok. -adtam meg a választ, miközben figyeltem mit csinál. Körülbelül 1 perc múlva már készen is volt teljesen.
-Te nem eszel? -kérdeztem.
-Én nem vagyok éhes. -mosolygott rám. Miután végeztem az evéssel, a tányért és a villát a mosogatóba tettem. Elakartam mosni őket, de hátulról a szekrényhez nyomott, amibe a mosogató van beleépítve, és kikapta a kezemből a mosnivalót és megtisztította őket.
-Elengedsz innen kérlek? Nyom a szekrény. -néztem rá.
-Jajj....bocsánat. Nem akartam, hogy fájjon, csak.... -oldalra nézett és elvörösödött, majd elengedett. Kicsit nevettem rajta.
-Na....nem ér kinevetni. -bevágta a durcás tekinteteit.
-Nyugi, nem gondoltam komolyan. -pusziltam meg.
-Hmpff.... -nehezen, de viszonozta.
-Ne légy durci, kééérleek.... -vágtam be a kiskutya pofit. A vállam fölött átölelt.
-Ugye nem szeretnéd, hogy sírjak? -kérdeztem ugyanazzal az arccal.
-Az lenne a legrosszabb... -válaszolta, miközben az alsó ajkamat megcsókolta. Szorosan hozzábújtam, ő pedig erősen magához húzott. Kellemes érzés volt az ő oltalmazó ölelése. Nem akartam elengedni. Nagyjából egy perc után kopogtatott valaki az ajtón. Kyoraku kapitány állított be. Pont elkapott minket az ölelésben.
-Ezek a fiatalok..... -nevetett ránk. Közelebb lépett és átkarolta Gin vállát.
-Ugye nem vitted egyből a mély vízbe ezt a szegény lányt? -kérdezte.
-Ki tudja. -adta meg a választ a kapitányom. Közben próbáltam minél jobba hozzábújni.
-Vigyázz rá, jó? -nézett rá komolyabban Ichimarura Kyoraku. -Szükség lesz még rá.
Rámkacsintott, miközben ezt mondta. A kapitányom válaszként bólintott egyet.
-Apropó, nincs véletlen fölös lisztetek? -kérdezte.
-Sajnos nincs. -válaszolt a szerelmem. Én csak megráztam a fejem.
-Kár.... Tényleg, Yumi, szeretne látni téged Unohana és Byakuya a 4-es osztagnál. -mondta Kyoraku, miközben elment.
-Menj csak.... -mondta Gin. Kiengedett, majd elfutottam arra a helyre, ahova hívtak.
-Gyors voltál. Gyere csak be. -mondta a 4. osztag kapitánya. Beljebb, a kórteremben volt Byakuya és egy számomra ismeretlen holttest. Kicsit megrémültem a test láttán, hogy miért van itt. Sokáig néztem meredten a halottra. A 6. osztag kapitánya megfogta a bal vállamat.
-Sok dologról kell beszélnünk. - szólalt meg a hátam mögül.
-Ő az apád, Yumi. Hayato Ren a neve. Az iskolából már biztos hallottál róla. Sajnálatos, hogy ilyen sok éven keresztül szülők és nem tudhattad, hogy a legősibb és a legerősebb családba tartozol. De ha belegondolunk, volt mindig valaki, aki vigyázzon rád. Sokan összetenném a kezüket azért, ha kicsiként a főkapitány vigyázott volna rájuk. De még így is nagyon rossz, hogy nem volt rendes gyámod. Sosem fogjuk rendesen megérteni azt, hogy te most mit érezhetsz. Ha bármilyen kérdésed van, nyugodtan fordulhatsz Byakuyahoz. A családoddal kapcsolatos holmikat is nálukat találod meg. -mondta Unohana kapitány, az ajtóban állva. Teljesen lesokkolt ez a hír. Miközben ezen gondolkoztam, leültem egy székre. Nem tudtam mit reagáljak. Közben csak sürögtek-forograk körülöttem. Byakuya egész sokáig figyelt, majd hazament. Sötétedéskor visszamentem Ichimaruhoz.
-Na, mi volt? -kérdezte aggódva. Könnyes szemekkel hozzábújtam.
-Kiderült, hogy a Ren családba tartozok. -válaszoltam.
-Az jó vagy rossz hír? -próbálta kiszedni belőlem.
-Jónak, jó hír, csak az, hogy eddig nem tudhattam róla... - smárolt le, mielött végig mondhattam volna.
-Tudod, hogy nem szeretem, ha szomorú vagy. - mondta, miközben az arcunk épphogy fél centire volt egymástól. Válaszul közelebb húzódtam hozzá és enyhén megharaptam az alsó ajkát. Elhúzott a szobájába és leültetett, majd kiment. Öt perc múlva egy szál alsógatyában tért vissza.
-Még egy dologért kimegyek, egy pillanat. -mondta, majd újból elment. Nem sokkal később pattogatott kukoricával jött meg.
-Megnézünk egy filmet? -kérdezte.
-Persze, de ahhoz miért vetkőztél le ennyire? -tettem fel a kérdést.
-Ki tudja mi lesz még itt. -válaszolta egy nagy mosollyal az arcán.
-Lehet, hogy csak aludni fogunk. -kuncogtam.
-Ezt még visszakapod. -mondta a szemöldökét felhúzva.
-Felőlem. -nevettem már erősebben. Miután lehiggadtam, fél percig még figyeltem mit csinál.
-Akkor, megnézünk valamit? -tette fel a kérdést.
-Persze. -adtam meg a választ. Betett egy horror filmrt, ami nem volt annyira ijesztő, mint amire számítottam. Mire vége lett a filmnek, elaludtam. Nem éreztem többet annálb, mint hogy egy kéz simogat, majd egy idő után ez eltompult és véget ért. Nagyjából 6.00 -kor keltem fel. Ichimaru még aludt, így a konyhába osontam és csináltam palacsintát meg tojásrántottát. Mire nagyjából kész lettem és csak a tányérokat kelett volna kiszednem, megjelent az ajtóban Gin. Mielött a szekrényhez léptem volna, ő már kivette azokat.
-Köszi. -mondtam neki. Válaszul csak rámmosolygott. Letette a tányérokat az asztalra, kiszedtük rá az ételt és enni kezdtünk. Nagyjából 10 perc múlva végeztünk mindketten. Miközben álltam fel az asztalról a tányérommal, Gin elkapta a karomat és visszahúzott a székemre. Elég furcsán és kérdőn néztem rá.
-Figyelj, beszélnünk kell valamiről. -mondta kissé kínkeserves hangon.
-Mi a gond? -mondtam aggódó tekintetekkel.
-Lassan lesz egy küldetésem...a családoddal kapcsolatban...-nyelt egy nagyot közben.
-Értem....-nem tudtam többet mondani ennél.
-Ugye nem gond, ha részt veszek? -kérdezte.
-Nem. De mégis mit szeretnének a családomról tudni? Nem úgy volt, lezárták ezt az ügyet? -kíváncsiskodtam.
-Én is úgy tudtam, hogy teljesen lezárták ezt az ügyet, de úgy néz ki eszük ágában sem volt. Azt még nem tudom, hogy mit akarnak kideríteni, de szólok, ha van valami. Azért készülj fel arra, hog lehet téged is megfognak pályázni. Illetve amit elakartam mondani.....mindig is beléd voltam esve. -mondta teljesen elvörösödve. A szívem hirtelen gyorsabban vert. A gondolataim cikáztak.
-Lassan mennem kell. -törte meg a gondolataimat.
-Nyugodtan. -mondtam kicsit sajnálva, hogy mindjárt elmegy.
-De majd várj meg, jó? Hozok neked valamit. Nagyon örülni fogsz neki. -nyomta meg az orromat.
- Jól van, de siess, mert nem szeretnék sokat várni. - válaszoltam neki. A csípőmhöz tette a kezét és homlokon puszilt.
- Alig számolsz el háromig és már itt is vagyok. -lehelt egy puszit a számra és elment. Míg távol volt elmosogattam, hajat mostam és takarítottam. 4 óra múlva meg is jött. Hátulról átölelt és a nyakamat megpuszilta miközben főztem. A kedvencét csináltam, spaghettit meg egy kis dangot.
- Finomak az illatok....hmmmm.....kinek csinálod? -kérdezte, miközben hozzám bújt.
- Neked, kinek másnak. -fejeztem be az ételt.
-Magadnak nem? Elég kevésnek tűnik. -indult meg a falon lógó tányéros szekrényhez.
-Nem, már ettem. -mosolyogtam rá.
-Rendben. Ahogy elnézem takarítottál. Nem kellett volna. Miket pakoltál át? -mondta.
-Szinte mindent átpakoltam. -válaszoltam.-Majd megmutatom, ha ettél.
Leültünk és miközben evett, elmesélte mit csináltak. Találtak egy vérfoltot, amit még nem láttak soha, így bebizonyosodott, hogy szándékos merényletet követtek el a családommal szemben.
-Akkor ezt az ügyet lezárták végre? -kérdeztem izgatottan.
-Igen. -adott egy puszit, majd befejezte az evést. Betette a tányért és az evőeszközöket a mosogatógépbe. Felálltam a székről és a nappaliba mentem.
-Itt csak a poharakat rendeztem át a bárszekrényben. -állt mellém, miközben ezt mondtam. -Illetve portalanítottam, még a két boltívet is.
Megfordultam és az ebédlőasztalhoz léptem.
-A sarokban lévő szekrényben rendet tettem. A mellette lévő ablakot, a főbejárati ajtót és a konyhában lévő ablakot is kinyitottam. Az a szerencse, hogy sak egy bárpult választja el a konyhát és az ebédlőt. A lépcső melletti fürdőt sak kitakarítottam. -mentünk fel közben a lépcsőn. -A szobádban és a főfürdőben csak felmostam és kivittem a szemetet.
-Köszönöm. -egy puszit a honlokomra.
-Úgyis unatkoztam. -mondtam.
-Van kedved meglátogatni Ichigoékat vagy Kuchikiéket? -kérdezte.
-Persze, van kedvem. Szerintem Kuchikékhez. -válaszoltam.
-Rendben. -fogta meg a kezem és elindultunk. Kint meleg, de szellős idő volt. A nap már kezdett lemenni. Útközben odabújtam hozzá és beszélgettünk mindenféle unalmas témáról. Amikor megérkeztünk, 1 percig a kapubab álltunk arra várva, hogy valaki ajtót nyisson nekünk.
-Ó, sziasztok. Nem számítottam vendégekre. -nyitotta ki a kaput és támaszkodott neki. Fehér hálóingben volt, ami miatt furcsán néztem egy fél percre.
-Bocsánat,hogy zavarunk.....vagy elmenjünk? -kérdeztem kicsit félve. Szegény Ichimarunak nagyon megszorítottam a karját félelmemben, de hősiesen türte a fájdalmat.
-Nem....nem zavartok.-mondta egy nagyon picikét dadogva. -Csak egy picikét fáradt vagyok. De nyugodtan gyertek csak be.
Odébb állt, hogy bemehessünk. Én kicsit tétovázva, de átléptem a küszöbön. Gin viszont némileg sietve tette ezt meg. Byakuya becsukta mögöttünk a kaput és bementünk a házba. Egyből a nappaliba vezetett minket és leültünk.
-Hogyhogy jöttetek? -kérdezte fáradt arccal, de kíváncsian.
-A családommal kapcsolatban szeretnék veled beszélni. -válaszoltam.
-Mit szeretnél tudni? -tette fel a kérdést.
-Mindent, amit még nem hallottam róla, illetve a családommal kapcsolatos holmikat szeretném összegyűjteni. -mondtam el, amit szerettem volna.
-Rendben. Talán a szokásokat nem tudod még, amit majd holnap megtanítok, jó? Nem sokról lenne szó, mert ahogy elnéztem, a nagyját már tudod. Illetve a családod házába át tudsz költözni. A holmik már ott vannak. -ásított egy kicsit a végén.
-Köszönöm. -kezdtem el felállni.
-Jó lenne, ha többen is vigyáznának rád. Nagyon gyorsan terjednek a hírek és vannak, akik nem szeretik a családod. -fogta meg hirtelen a vállam.
-Egyetértek vele. Az egy dolog, hogy ott vagyok én, de az kevés. -szólt közbe a fehér hajú hercegem.
-Akkor viszont ezt hogy oldjuk meg? -ültem vissza.
-Jó lenne, ha legalább 20 shinigami védené azt a házat, ahol leszel. -válaszolt Byakuya.
-Rendben. Ezt milyen gyorsan tudjuk elintézni? -törődtem bele a dolgokba.
-Rövid időn belül szerintem. -válaszolta.
-Köszönöm. -álltam fel most már teljesen.
-Akkor hol leszel? -kérdezett rá Kuchiki.
-Ginnél. -néztem rá a szerelmemre, mielőtt válaszoltam.
-Egész végig vele leszek. Most még inkább nem fogom magára hagyni. -fogta meg a kezemet bíztatóan.
-Akkor.....elmegyünk elintézni, hogy legyen védelmem? -érdeklődtem.
-Persze. Kövessetek, én tudom hova kell menni ilyenkor. - mondta a hatodik osztag kapitánya. Rövid séta után egy kis házhoz értünk, ahol bent világos volt, de nem láttam bent senkit. Az írást az ajtó felett nem tudtam kivenni, így fogalmam sem volt arról, hogy hol vagyunk.
-Mi ez a hely? -kérdeztem egy kicsi félelemmel.
-Itt lakik Tiberius. -mondta halkan Byakuya.
-És hogyhogy nem látni bent senkit? -érdeklődtem.
-Lehet, hogy fent van. -válaszolta, bár még így is furcsálltam, hogy lent csak úgy fogyasztja az áramot. Kuchiki bekopogtatott, de 5 percig semmiféle mozgást nem láttunk, így újra megpróbálta. Viszont ekkor már láttunk egy alakot az ajtóhoz közeledni. Egy 60 évesnek kinéző férfit láttam. Kinyitotta az ajtót és végignézett rajtunk. Látszott, hogy Byakuyat már ismeri.
-Jó estét. Miben segíthetek? -kérdezte egy kicsit rekedt hangon.
-A lánynak szeretnénk védelmet biztosítani. -válaszolt a 6. osztag kapitánya.
-Mennyi kellene? -mondta az úr.
-20. -jelentette ki határozottsággal Kuchiki.
-Szólok nekik. -indult meg az úr egy ajtó felé. Kinyitotta és pár szót váltott valakivel.
-Persze. -szólaltam meg. Megindultunk, elöl voltunk mi hárman. Én középen, Ichimaru a jobb oldalamon, Byakuya balra volt tőlem. A nemesi család feje Gin házánál elvált tőlünk, mi ketten pedig bementünk. Az őrök gyorsan felvették a helyüket, az egész házat körbevették. Az első éjszaka nyugalmas volt, viszont a második egy katasztrófa volt. Kintről már egy fél órája az hallottam, hogy össze-vissza rohangálnak és csatáznak. Gin sem bírt rendesen aludni, ő is csak forgolódott.
-Vajon mi történhet odakint? -kérdeztem hangosan, részben önmagamtól.
-Nem tudom. Meg kellene néni. -suttogta álmosan. Megemeltem magam az ágyról, de éreztem, hogy megfogta a karomat és visszahúzott.
-Majd én megyek, jó? Nem szeretném, ha bajod esne. -mondta.
-De ha itt maradok, az sem jó. -válaszoltam.
-Igaz, akkor menjünk együtt. -kelt fel. Kézen fogva mentünk oda. Ő nyitotta ki az ajtót és orrgyilkosok tömege fogadott minket. Alig páran maradtak meg az őrökből.
-Elintézzük őket? -határoztwm el magam.
-Legyen. -nézett rám némi meglepettséggel Gin.
-Ideje megmutatnom mit tanultam és hogy hova tartozom. -mondtam bátorsággal a hangomban. Megindultunk. Harc közben olyanok voltunk, mint ké lelki sárkány, vagy mint egy páros kard. A harc kívülről csodásan nézhetett ki, csak úgy hullottak a gyilkosok. Az én arcomon csak egy karcolás volt, egy-két helyen még meghorzsoltam magam. Ichimarun szerencsére nem volt egy seb sem. Egy darabig még lihegtünk.
-Nem tudom milyen őrölek küldött ez az ember, de enneg még utána kell járni. -mondtam valamennyi idegességgel.
-Ez engem is nagyon érdekelne, mintha direkt hagyni akarná, hogy megsérülj, vagy meghalj. -válaszolta Gin, körülbelül fél méterrel rézsutosan mögöttem. Hátranéztem rá és bólintottam.
-Akkor....menjünk? -kérdezte, miközben a vállamra tette a kezét.
-Igen. -indultam meg. Egy óra bolyongás után megtaláltuk a házát, de ahogy benéztünk az ablakon, hogy van-e valamilyen mozgás, megláttuk a holttestét, a világító lámpa alatt. Nem sokkal később Byakuya is megérkezett lihegve.
-Ti is hallottátok? -kérdezte.
-Mit? -adtam meg a válaszkérdést egyszerre Ichimaruval.
-Áruló volt ez a férfi. Akiket odaküldött téged őrizni, direkt hagyták, hogy meghaljanak. Őt mi öltük meg. -mutatott a földön fekvő testre. Lesokkolt a hír, nem tudtam mit mondjak. Átfutott az agyamon, hogy mi lett volna, ha nem reagálok időben akkor.
-Megeshet, hogy ő küldte ki a bérgyilkosokat? -zökkentett ki Gin a gondolatmenetemből.
-Azt még nem tudjuk, de nagy az esélye. Most kutatják át az épületben lévő iratokat. Lehet jobb lesz, ha hozzánk jösz. Legalábbis ameddig elmúlik a veszély. -rejezte be monológját Kuchiki.
-De ha nem tudják biztosan, hogy ő volt, akko miért ölték meg? -tettem fel a kérdést.
-Ha valaki főbb személyre akar rátámadni és már a gyanuja is felmerül, hogy ezt tervezi, egyből megöljük. Ez a szabály. -válaszolt Byakuya.
-Ez nekem nagyon nem tetszik.... -fejeztem ki a véleményem.
-Sajnos ez ellen nem lehet mit tenni. -mondta kicsit szomorúan.
-És ha megpróbálom? -kérdeztem vissza.
-Akkor nekem kell megállítanom téged. -jelentette ki zordan.
-Mi van ha rajtad átjutok? -vágtam vissza.
-Egyenest a főkapitány vár.--fonta össze a karjait és vett egy nagy levegőt.
-Pontosan tudod, hogy nem fogok ebbe beletörődni. -mondtam.
-Nem tehetsz semmit. Így döntöttek az ősök és a felsőbb hatalmak. -fogta meg a vállam.
-Akkor megváltoztatom. -álltam ki a véleményem miatt.
-Rám ne számíts. - vette el a kezét.
-Sejtettem, hogy rád nem számíthatok. -indultam el a főkapitány felé, de Ichimaru megállított.
-Nem szeretném, ha bajod esne, így kérlek szépen ne menj oda. -nézett rám aggódóan.
-A főkapitány csak nem bántana azért, mert szólok neki valamiről. -próbáltam megnyugtatni.
-Azért veled megyek, jó? -mondta.
-Legyen. -válaszoltam, majd ránéztem Byakuyara.
-Már szóltam az ottani őrségnek, így csodálni fogom, ha beengednek titeket. -majd hirtelen eltűnt. Gyorsan elmentünk oda, de nem volt senki az ajtóban, aki megállított volna. Bekopogtunk,majd benyitottunk. A főkapitány maga fogadott minket.
-Gondolom tud már róla.... -nyögtem ki.
-Igen, értesítettek, de reménykedek benne, hogy megtudjuk ezt beszélni normálisan. -intett, hogy menjünk beljebb. Mindketten megtorpantunk pár lépés után, majd Gin becsukta az ajtót.
-Arról lenne szó, hogy akár csak nálam, de ne öljék meg egyből azt, akiről csak feltételezik, hogy ő volt a tettes, mert lehet, hogy ártatlan. -hangsúlyoztam ki a csak szót.
-Ez teljesen érthető és mindent megteszek, hogy a te esetedben ez így legyen. Viszont ez egy hosszú procedúra lesz. -válaszolta. Kicsit meglepett, hogy ezt reagálta a történésekre. Teljesen azt hittem, hogy ellene lesz ennek a dolognak.
-Köszönöm. -mondtam hálásan.
-Gondolom meglepett, hogy beleegyeztem abba, amit szeretnél. Azért mentem bele, mert ez a te akaratod, és én nem állhatok az útjába. -nézett ki az erkélyen.
-Viszont mi most megyünk. -szólalt meg Gin.
-Rendben, majd jelentkezni fogok, ha lesz valami. Sziasztok. -válaszolta a főparancsnok.
- Viszlát. -köszöntünk el egyszerre, majd kimentünk. Majd hazamentünk. A következő időszak rettenetesen nehéz volt. Rengeteg dolgot kellett elintézni és alig aludtam emiatt. Nagyon ingerlékeny is voltam még, emiatt nagyon sokat vitatkoztam Ginnel. Pedig reménykedtem, hogy végig zökkenő mentesen tudjuk ezt intézni. Az egésznek a végén felmerült a nagy kérdés, maradjak annál, akit szeretek, vagy költözzek a családom házába. Egyik nap ezen elmélkedve a konyhában ülve vártam, hogy Ichimaru hazajöjjön. Kint szép, napsütéses tavaszi idő volt. Ez egy kis időre elvonta a figyelmem, míg Ichimaru megjött. Nagyon megijedtem a hirtrlen zajtól, amit keltett.
-Óó...bocsi. -szólalt meg.
-Semmi gond....figyelj, valamit meg kell beszélnünk. -sütöttem le a szemem.
-Mi a gond? -ült le egy székre.
-Felmerült bennem, hogy átköltözzek-e a szüleim házába. -mondtam nyögve nyelősen.
-Tehát ez is eszedbe jutott.....-tette a két karját az asztalra.
-Igen. -néztem el balra.
-És...Mire jutottál? -kérdezte lehajtott fejjel.
-Még semmire. Pont erről akartam beszélni, hogy menjek, vagy maradjak. -válaszoltam.
-Akkor jó. -sóhajtott fel. -Én....szeretném ha mennél.
Teljesen ledöbbentett, hogy ezt mondta. Rettenetesen meglátszott ez az arcomon.
-De csak, ha veled mehetek. -tette hozzá. Még mindig a sokk hatása alatt voltam és szinte meg sem hallottam, amit másodjára mondott.
-Hallottad amit mondtam? -kérdezte.
-Igen?- ocsúdtam fel.
-Veled szeretnék menni, ha átköltözöl. -ismételte meg magát.
Kicsit gondolkoztam mit mondjak.
-Persze, legyen. -mondtam ki végül. Rám mosolygott, majd megfogta a kezem. Nagyon gyorsan lenyugodtam ezután és az arcom is egyből derűsebb lett. Azt elintézni, hogy Gin is velem jöhessen, elég nehéz volt megoldani. Rengeteg macerával járt, de végül sikerrel jártunk.
-Huhh......végre itt vagyunk. -néztem szét. -Szép nagy helyet hagytak hátra nekem.
-Igen és nem mellesleg gyönyörű is. Bár lesz még mit takarítani. -válaszolta Ichimaru.
-Az ilyen nemesi házakhoz jár elvileg személyzet, nem? -kérdeztem.
-De, igen. Járnak hozzá. Ez hirtelen nem is jutott eszembe. -mondta.
-Megkérdem Byakuyat, mit lehetne tenni. -tettem le a kezemből a dobozokat.
-Rendben, menj csak. Addig kipakolok amennyire csak tudok. -adott egy puszit az arcomra. Elmentem hozzá és utána érdeklődtem, hogy mit hogyan kellene és hogy kapható-e a ház mellé némi személyzet.
-Igen, lehet. Páran már várnak, hogy kikérdezd őket. -mondta.
-Szuper. Akkor indulok is. Szia. -köszöntem el.
-Szia. -válaszolt, majd elmentem. Egy kis keresgélés után megtaláltan azokat, akiket kerestem. 5 ember várt rám a családom háza előtt. 2 lány volt.
-Sziasztok. -köszöntem nekik.
-Jó napot. -válaszoltak.
-Nyugodtan tegeződhetünk. Nem kell ennyire formálisnak lenni. -szólaltam meg mosolygva. -Gyertek be, ott mindent megbeszélünk. Bevezettem őket a nappaliba és leültettem a kanapéra mindnyájukat.
-Kértek valamit? -kérdeztem. Összenéztek, majd mind csóváltál a fejüket.
-Rendben. Bemutatkoznátok, kérlek? -mondtam.
-Kezdem én. Akito vagyok, a hatos osztagba tartozok. Igaz, még nem sok ideje vagyok még itt, de minden erőmmel igyekszek a feladataimat ellátni. Amiért szeretnék itt lenni, az az, hogy a családoddal kapcsolatban többet akarok és tanulni az itteni hibákból és nagyon szeretek házimunkát végezni. -mondta a bal szélen ülő fiú.
-Én Ayasha vagyok. A hetedik osztagba tartozok. Mindig a legjobbak között voltam a csapatomban. Ha valamit közvetíteni kell, azt mindig rám bízták. Sosem volt arra panasz, hogy elolvastam volna valamit vagy késtem esetleg. -fejezte be a beszámolóját, az Akito melletti lány.
-Folytathatom én a bemutatkozást? -kérdezte a másik fiú.
-Persze. -szólaltam meg.
-Ayato vagyok. A negyedik osztagban vagyok. A főzés a mindenem. Bármit megtudok csinálni. Illetve a kerti munkákban is otthonosan mozgok. Nagyon szeretem a természetet. -zárta le a mondatot.
-Én Toru vagyok. Szeretek kint lenni és hosszan elmélkedni. Mindent alaposan átgondolok. Nagyon sokat segítek a tervezői feladatokban. -nyelt egyet. Lassan mindenki bemutatkozott.
-Szuper. Holnap értesítelek titeket a fejleményekről. -álltam fel és kísértem ki őket. Másnap mindegyikőjüket megkerestem. Közöltem velük, hogy rögtön kezdhetnek is. A következő időszak rettentő lassan telt el. Viszont nem volt semmi baj a ház tájékán egészen.....egy év el későbbi időpontban viszont bekövetkezett a baj. Kitört egy szörnyű járvány pont akkor, amikor a legnagyobb szükség lett volna mindenkire az emberek világában. A maradék pár ember akit kiküldtünk, azoknak a nagy része meghalt. Akik túlélték, azok viszont nagyon súlyis sebekkel tértek vissza. Ez az egész majdnem fél évig tartott. Sokat szenvedtünk ez idő alatt. Alig láttuk a kiutat ebből a veszedelemből. De végre......végre vége. Egyik reggelen Gin mellkasán ébredtem és nagyon rosszul éreztem magam. Gyorsan kirohantam a vécére és hánytam egyet. Ichimaru amikor meghallotta a hangokat odasietett hozzám.
-Mi történt? -kérdezte aggódva.
-Rosszul érzem magam. -néztem fel rá.
-Lehet, hogy......terhes vagy? -jelent meg egy mosoly az arcán.
-Úgy néz ki. -álltam fel.
-Várj, segítek. -fogta meg a karom és hajolt hozzám közel.
-Köszönöm. -öleltem meg. Pár hónappal később elment egy küldetésre és szörnyű híreket kaptam az állapotáról, így utána mentem. Egy tetőn találtam rá véresen. Rettenetesen nézzett ki, ahogyan ott feküdt. Odaohantam és leborultam mellé. Megfogtam a kezét és elkezdtem zokogni. Végig simítottam az arcát.
-Rendben.....leszek..... -motyogta halkan. -Nem hagylak itt téged és a gyermekünket.
Hallottam, ahogy érkeznek az orvosok. Az egyetlen reményem ők voltak. Hátrébb léptem és odaengedtem őket, hogy a dolgikat végezhessék. Nem bírtam abbahagyni a sírást, míg azt nem mondták, hogy minden rendben van.
-Hölgyem, Ichimaru Gin állapota ..... stabil. -szólalt meg az egyikük. Örömömben átöleltem azt, aki ezt az örömhírt közölte velem. A következő egy-két hónapban sürögtem-forogtam körülötte. Egy lányunk született. A neve Harumi lett. Az életünk további részét rettentő boldogan töltöttük.

~The End~