Harry Styles sosem tartozott azok közé, akiket könnyen felidegesített valami. Most mégis, ezen a kifejezetten békés karácsonyi napon sikerült elérnie ezt a helyi buszjáratnak.
Mióta ez a göndör hajú fiú kollégista lett, azóta ritkán látja a családját, körülbelül egy hónapban egyszer. Elég messze került az eredeti lakhelyétől, így hétvégente se lenne érdemes hazautaznia, mert mire odaér, már jöhetne is vissza.
Na, és, hogy mi volt különleges ebben a napban, azon kívül, hogy karácsonyt ünnepeltek az emberek? Harry idegesen szorongatta a kezében lévő, kinyomtatott busz-menetrendet, ami a nagy szemekben hulló hó miatt már kezdett teljesen elázni. Az utazótáskája a lába mellett hevert, miközben néha felpillantott és kinézett a kihalt útra.
Hiába volt teljesen biztos benne, hogy lekéste a buszt, mégis ötvenedjére is tanulmányozni kezdte a papírt, hátha talál hazafelé vezető járatot. Lábaival idegesen dobolt és már a sírás kerülgette őt, hiszen tudta, hogy nem fog időben hazaérni és megint elrontja ezzel a családja karácsonyát. Ha ideért volna tíz perccel hamarabb, akkor már rég úton lenne hazafelé.
Nagyot sóhajtott, majd beletúrt göndör hajzuhatagába, amit teljes egészében hópelyhek borítottak. Minden olyan meghitt és gyönyörű volt, viszont Harry nem tudott most ezzel törődni. A zsebébe nyúlt, hogy előkotorja a telefonját és értesítse a szüleit és Gemmát a késéséről, ám ekkor valaki elsétált mellette. Ez az illető volt az egyetlen esélye arra, hogy megerősítést kapjon arról, hogy mikor megy újra busz, ugyanis a számára bonyolult menetrendből nem tudta pontosan megállapítani.
- Elnézést! - szólt a fiú után, aki azonnal megfordult. Barna, kócos haja volt és nem nézett ki sokkal többnek nála. Kék szemei gyönyörűen csillogtak, ajkai pedig mosolyra húzódtak, ezzel megmutatva aranyos gödröcskéit. A hideg ellenére elég lengén volt felöltözve; egy rövid ujjú, kék pólót viselt, ami felett csak egy vékony, sötétzöld színű kabát volt. Alul is csak egy egyszerű kék farmert viselt és nem éppen úgy látszott mintha hivatalos lenne valahová is.
- Igen? - vonta fel a szemöldökét mosolyogva.
- Meg tudná mondani, hogy mikor indul busz Londonba, lehetőleg még ma? - kérdezte Harry, mire a vele szemben álló srác csak vállat vont.
- Körülbelül csak két óra múlva, azt hiszem. Sajnálom. - húzta el a száját az idegen, mire a göndör hajú csak csalódottan sóhajtott.
- Ugye csak viccelsz velem? - pásztázta az utat, miközben idegesen az ajkát harapdálta.
- Sajnálom - ismételte, azzal pedig már épp indulni készült, de visszafordult. - Viszont... Van egy kis időm, szóval, ha gondolod eljöhetsz velem a kávézóba.
Harry elgondolkozott az ajánlaton.
A Barney's kávézó volt az egyik legjobb hely a városban. Mindenki szeretett idejárni, főleg telenként, mert a finom és sokszínű kínálat mellett hangulatos, de mégis csendes hely volt az egész.
Mindketten levették a kabátjukat, mikor a helyükre értek, majd leadták a rendelésüket az apró termetű, szőke hajú, fiatal női pincérnek.
Harry a kávézóhoz vezető úton már elkezdett mesélni magáról és elmondta a nevét is. A vele szemben ülő srác Louis Tomlinson néven mutatkozott be és, mint kiderült ez az első egyedül töltött karácsonya, mivel a családja csak holnap fog ideérni.
- És mi a munkád errefelé? - kérdezte a kék szemű érdeklődve, miközben nagyot kortyolt a piros bögrében található teájába.
- Kollégista vagyok még. És neked? - Harry már nem volt olyan feszült, mint negyed órával ezelőtt. Feloldódott egy teljesen idegen ember társaságában és úgy érezte nem kell aggódnia a családja miatt, biztosan megértik a késés okát.
