Neveletlen Hercegnő

∆~∆A neveltből lesz neveletlen∆~∆

Mégis melyik hülye volt az, aki kitalálta, hogy majd eljön egy herceg és kiszabadít a bezárt toronyból? Ez csak egy mese, amit az embereknek mondanak, hogy elhigyjék a hazugságot.

Egy esős nap volt, mint a mai is. Édesanyám elhunyt, édesapám lelkileg teljesen összetört. Én pedig tizenkét évesen alig tudtam felfogni, hogy mi is történik hirtelen körülöttem, csak bámultam édesapám mindig vidám arcàt, ami azután a nap után soha többé nem mosolygott olyan élettelien, mint azelőtt.
Viszont a Királyságnak kellett valaki, aki irányítja. Apám feleségül vett egy parazitát, akinek mindvégig csak a sok pénz kellett, de az apám ebből észre sem vett semmit. Nevelő otthonba akart dugni, hogy az egész vagyon csak az övé legyen anyám halála után, apám pedig még bele is egyezett. Hiába próbáltam elmagyarázni apámnak, hogy az a nő csak a pénzre hajt, ő mindig csak sóhajtott egyet és azt mondta, hogy ,,Drága lányom! Te még ezt nem értheted.'' Ó, dehogynem! Jobban értettem, mint ő maga. Aztán persze nevelő otthonba kerültem, egy vàros széli kisebb házba és soha többé nem akartam apámat, vagy a kastélyt làtni.

A szobám ajtaja halk nyikorgására kinyitottam a szememet. Ahogy megfordultam, Mary néni mosolygott rám, remegő kezében cseresznyés torta díszelgett, égő gyertyákkal.
- Alicys, drágám, boldog tizennyolcadik születésnapot! - tartotta elém, hogy felérjek a gyertyákig elfújni őket.
- Köszönöm. - nevettem fel, végighúzva az ujjamat a torta szélén és lenyaltam a tejszínhabot.
- Gyorsan kapd össze magadat és gyere reggelizni. Be kell érned az iskolába! - rántotta le rólam fél kézzel a takarót.
- Muszáj? - dőltem vissza a párnámra nyöszörögve.
- Nem, drágám, nyugodtan aludj tovább. - nyújtotta felém a takarót.
- Tényleg? - emeltem fel a fejemet meglepetten.
- Csak szeretnéd! Na, nyomás!
Nagyot sóhajtva felültem, majd a szekrényhez sétáltam. Előkaptam valami elviselhető ruhadarabot és nem zavartatva magamat, hogy az ajtó nyitva, vetkőzni kezdtem.
- Ugye tudod, hogy most az egyik álmomat váltottad valóra? - szólalt meg egy mély hang az ajtó felől.
- Fogd be, Day! - fordulok felé unottan pislogva, miközben az egyenruhám ingjét gomboltam be.
- Na, nem akarod újra levenni, csak lassabban, hogy mindent jól lássak?
- Perverz állat vagy! - röhögtem, felé hajítva a cipőm párját, ami egyenesen homlokon találta őt.
- Most miért bántasz? - dörzsölte a homlokán fájó pontot, kezébe véve a sportcipőmet.
- Mert a szobám magánterületén ácsorogsz és olyan dolgokat mondasz, amiket nem illene egy lánynak. - puffogtam.
- De hát te nem is vagy lány. - nyújtotta felém a sötét kék cipőt gúnyolódva.
- Haha, milyen vicces! Jobb lesz ha vigyázol magadra, van még más is ott, ahonnan a cipő repült. - fenyegetőztem vigyorogva, miközben a lábamra húztam a cipőt és a cuccaimmal a kezemben lebattyogtam a lépcsőn. Az ikrek hamar megrohamoztak, hogy kísérjem el őket az iskolába, ám nemet intve Dayhez irányítottam őket, hogy ő ráér.
Reggeli közben meg is kaptam Daytől azt a ,,Megöllek!'' pillantást. Mosolyogva megvontam a vállamat, mint aki nem tudja miről van szó, majd felálltam és elindultam a jó öreg gimi felé. A gimnázium falai kopottasak voltak már és düledeztek, a kormány viszont nem költött rá, hisz tervben volt, hogy beakarjàk záratni.
Az osztályterembe beérve elindultam a leghátsó pad felé, ahol mindig én és Day szoktunk ülni, ám aznap valaki más pihentette ott a seggét.
- Öhm, ez az én helyem. - igyekeztem oda, lelökve a padra tett lábait.
- Valami probléma van, kislány? - állt fel vigyorogva a székről, erőteljesen meglökve a vállamat.
- Ott én és egy barátom szokott ülni. Szeretném, ha máshol pihentetnéd magadat, légyszíves. - kértem kedvesen a megszokottnál, ami úgy láttam nem jött be neki.
- Ott szunyálok, ahol nekem tetszik és nem szólhat bele egy ilyen puhàny kislány, mint te. - bökött gúnyosan vállon.
- Mit mondtál? Puhàny kislány? - csattantam fel ordítva, padot félrelökve.
- Itt bunyó lesz! - kiáltotta el magát valaki a hátam mögül.
- Húha, egyem a zuzádat, aranyom. A puhány kislány bizonyítani akar, hogy mégsem puhány vagy mi a szar? - röhögött bele az arcomba.
- Fogd be! Fogd be! Fogd be! - lendítettem az összeszorított öklömet, ami erősen betalált az arca egyik sarkába, szája szélén megeredt a vöröses vér.
- Te rohadék! - törölte le ajka széléről a vérfoltot, majd megpróbált visszaütni, de sikeresen hárítottam.
- Ennél többre van szükség. - nevettem fel. Kár volt a korai öröm, ahogy lefogtam a kezét, lábbal támadt újra. A jobb oldali szemem alatt keletkezett egy kisebb horzsolás, de figyelmen kívül hagyva, hárítottam egy újabb rúgást. Támadásra kész voltam, lábbal bele a térdcsontba, majd a gerincébe. Mindkét rész nagyot reccsent, de ő nem adta fel. Ököllel jobb oldalról az állkapcsom felé lendült, ügyesen hárítottam, viszont bal felől már nem tudtam.
- Ali, a francért keveredsz mindig verekedésbe! - állított talpra Day.
- Na, mi van? Csak ennyit tudsz?
- Te idióta, nem látod, hogy alig van magánál? - ordított rá Day, miközben karjaiba véve elindult az ajtó felé.
- Höh, a puhány kislány puhány haverja a megmentő. - röhögött.
Day leültetett az egyik pad tetejére, majd megindult és az egyikőjük állkapcsa nagyot reccsent.
- Most ugass, ha mersz, rohadék! - rázta meg a kezét, amiről pár csepp vér is lecsöppent, majd bevitt az iskola orvosához.

Arra eszméltem fel, hogy Mary néni és az iskola igazgatója nagy veszekedés közepette voltak.
- Asszonyom, jobb lenne visszavitetni ezt a kislányt az édesapjához. Ott megtanulná a helyes szabályokat.
- Maga süket? Az édesapja hozta ide hozzám, hogy jobb helye legyen, és jobb helye is van. Egy ilyen kislánynak nem szabályok kellenek, hanem szórakozás.
- Én értem, de az egyik diákunknak eltört az állkapcsa.
- És Alicys? Ő is megsérült. Ő nem számít?
- Dehogyis nem számít. Viszont Alicys kezdeményezte az egész verekedősdit. Ezért ki is csaphatnánk az iskolából, hisz nem ez a legelső eset.
- Jaj, mit pampog itt össze vissza. Most játsza a jó igazgatót, pedig hamarosan bezáratják és lerombolják az egész iskolát. Akkor majd megnézem mit fog magával kezdeni, kedves igazgató úr. - zárta le a beszélgetést Mary néni.

Dél után csak az ágyamban töltöttem minden percet. Sajgott mindenem, fáradt voltam, de képtelen voltam lehunyni a szememet.
- Ezt kapja az, aki verekedik. - ült le az ágyam szélére Day.
- Mintha te nem szoknál. - mormogtam.
- Most rám akarod fogni, hogy én tanítottalak rá? - vigyorodott el.
- Miért, nem így volt? - néztem fel rá.
- Jó, de igen. Elrontottam a kis ártatlan bárányt.
- Elrontottál egy nevelt hercegnőt. - böktem oldalba nevetve.
Day elfeküdt az ágyon, fejét a hasamon pihentette.
- Akkor még jobban elfogom rontani a neveletlen hercegnőt.